Az örömhír Lukács szerint
19. fejezet
1. vers
Bevonult Jerikóba és keresztülment a városon.
2. vers
Egy Zakeus nevű férfi, aki fővámszedő volt és gazdag ember,
3. vers
látni igyekezett Jézust, hogy ki s miféle lehet: A tömeg miatt azonban nem tehette, mert alacsony termetű volt.
4. vers
Előre futott hát és felmászott egy eperfügefára, hogy lássa őt. Arra kellett ugyanis elmennie.
5. vers
Mikor Jézus arra a helyre ért, feltekintett és megszólította: „Zakeus, siess, szállj alá, mert a te házadban kell ma megszállnom.”
6. vers
Zakeus sietve leszállott és örömmel fogadta be.
7. vers
Akik ezt látták, mindnyájan nagyon zúgolódtak. Vétkező emberhez ment be megpihenni szállásra – szóltak.
8. vers
Zakeus azonban előállott és így szólt az Úrhoz: „Nézd, Uram, vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és négyszerest fizetek vissza annak, akitől valamit hamis ürüggyel elvettem.”
9. vers
Jézus erre ezt mondta neki: „Ma jött el a menekülés napja ennek a háznak, amennyiben ő is Ábrahám fia.
10. vers
Hiszen az embernek Fia azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet.”
11. vers
Míg azok ezeket hallgatták, ő még egy példázatot csatolt az elmondottakhoz azért, mert közel volt Jeruzsálemhez, és mert azok úgy vélekedtek, hogy azonnal meg kell jelennie az Isten királyságának.
12. vers
„Egy nemes ember messze országba utazott el – szólott –, hogy ott királyságot kapjon, és azután visszatérjen.
13. vers
Magához hívatta hát tíz rabszolgáját és azoknak tíz minát adott. – Kereskedjetek – mondta nekik –, amíg visszajövök.
14. vers
Polgárai azonban gyűlölték őt, és követséget küldöttek utána ezzel az üzenettel: Nem akarjuk, hogy ő legyen a király rajtunk.
15. vers
Miután a királyságot elnyerte és visszatért, történt hogy magához hívatta rabszolgáit, akiknek pénzt adott, hogy megtudja, hogy kereskedésével ki mit szerzett.
16. vers
Megjött az első és így szólt: Uram, minád még tízet szerzett.
17. vers
Mire ő így felelt: Jól van, derék rabszolgám, minthogy a legcsekélyebben hű voltál, tíz városon legyen fennhatóságod.
18. vers
Megjött a második és ezt mondta: Uram, minád öt minát szerzett.
19. vers
– Légy öt város felett – mondta ennek is.
20. vers
Azután eljött megint más s ezt mondta: Uram, itt van a minád. Keszkenőmben félretéve tartottam.
21. vers
Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy, elveszed, amit nem te tettél el, és aratsz ott, ahol nem vetettél.
22. vers
Szájadból ítéllek meg, te rossz rabszolga – mondotta neki a király –, mert tudtad, hogy szigorú ember vagyok, elveszem, amit nem én tettem el, és azt aratom, amit nem én vetettem.
23. vers
Miért nem adtad pénzemet a bankasztalra? Mikor megjöttem, nyereséggel szerezhettem volna vissza.
24. vers
Azután így szólt a mellette állókhoz: Vegyétek el tőle a minát és adjátok annak, akinek tíz minája van.
25. vers
Uram, tíz minája van – szólottak azok.
26. vers
Azt mondom nektek, hogy mindenkinek adni fognak, akinek van, de attól, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van.
27. vers
Azon kívül ezeket az én ellenségeimet, akik nem akarták, hogy én legyek királlyá rajtuk, vezessétek ide, és öljétek le őket előttem.”
28. vers
Miután ezeket elmondta, tovább folytatta előre útját Jeruzsálembe menve fel.
29. vers
Történt, hogy amikor közel ért Betfagéhoz és Betániához, azon a hegyen, amelyet az Olajfákról neveztek el, elküldte két tanítványát
30. vers
ezzel az utasítással: „Menjetek el a szemben levő faluba, találtok ott egy megkötözött szamárcsikót, amelyen ember még sohasem ült, azt oldjátok el és hozzátok ide.
31. vers
Ha valaki azt kérdené tőletek: Miért oldjátok el? Így feleljetek: Mert az Úrnak szüksége van rá.”
32. vers
Mikor a küldöttek elmentek, úgy találák, ahogy mondotta nekik.
33. vers
Ahogy a szamárcsikót eloldották, a gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a csikót?”
34. vers
Erre ők ezt felelték: „Mert az Úrnak szüksége van rá.”
35. vers
Ezután Jézushoz vezették a csikót, rádobták köpenyeiket és felültették Jézust.
36. vers
Mialatt ment, köpenyeiket az útra terítették.
37. vers
Mikor már közel volt az Olajfák hegyének lejárójához, a tanítványok egész sokasága örvendezve nagy hangon kezdte magasztalni Istent mindazokért a hatalmas tettekért, amelyeket láttak.
38. vers
„Áldott, aki jő, az Úr nevében érkező király – szólottak. A mennyben békesség és a magasságban dicsőség.”
39. vers
Ekkor a tömegből néhány farizeus megszólította Jézust: „Tanító! Korhold meg tanítványaidat!”
40. vers
„Azt mondom nektek – felelte ő –, hogy ha ezek hallgatnak, a kövek kezdenek kiáltani.”
41. vers
Mikor közel érkezett és meglátta a várost, sírva fakadt rajta
42. vers
és ezt mondotta: „Óh, ha a mai napon te is megismerted volna, hogy mi válik békességedre. Most azonban el van rejtve szemed elől.
43. vers
Mert napok jönnek rád, amelyekben ostromfalat építenek ellened ellenségeid, körülvesznek, és mindenünnen szorongatnak majd,
44. vers
azután a földre tipornak téged és benned lakó gyermekeidet, követ kövön nem fognak hagyni benned azért, mert nem ismerted fel meglátogatásodnak idejét.”
45. vers
Azután bement a szenthelyre, s hozzáfogott az árusok kiűzéséhez.
46. vers
„Meg van írva – mondotta nekik – Az én házam imádkozásnak háza lesz. Ti azonban azt rablók barlangjává tettétek.”
47. vers
Naponta tanított a szenthelyen. A főpapok, írástudók, meg a nép főemberei igyekeztek elveszíteni őt, de nem találták meg a módját, miként vigyék véghez. Mert az egész nép rajta csüngött, s úgy hallgatták őt.
Könyvek
