Márk evangéliuma

capítulo 9


Capítulos:


verso 1

Azután azt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy vannak némelyek az itt állók között, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.


verso 2

És hat nap múlva magához vette Jézus Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és elváltozott előttük.


verso 3

Ruhája olyan tündöklő fehér lett, amilyenhez hasonlót ruhafestő e földön nem fehéríthet.


verso 4

És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal.


verso 5

Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lenni, készítsünk azért három hajlékot, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek is egyet!


verso 6

De nem tudta, mit beszél, annyira megrémültek.


verso 7

És felhő támadt, amely beborította őket, és egy hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, őrá hallgassatok.


verso 8

És ahogy körülnéztek, hirtelen már senkit sem láttak többé maguk mellett, csak egyedül Jézust.


verso 9

Amikor a hegyről lejöttek, megparancsolta nekik, hogy addig senkinek se mondják el, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból.


verso 10

Meg is jegyezték ezt a szót, és egymás között azon tanakodtak, hogy mit jelent a halálból feltámadni.


verso 11

Majd megkérdezték őt: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?


verso 12

Ő pedig így válaszolt: Illés csakugyan előbb jön el, és mindent helyreállít, de akkor miért van megírva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie?


verso 13

Hanem azt mondom nektek, hogy Illés el is jött, és azt tették vele, amit akartak, ahogyan meg van írva róla.


verso 14

Amikor a tanítványok a közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, és írástudókat is, akik vitatkoztak velük.


verso 15

Amikor a sokaság meglátta őt, mindjárt meglepődtek, majd elébe siettek, és köszöntötték.


verso 16

Ő pedig megkérdezte tőlük: Mit vitatkoztok velük?


verso 17

És valaki a sokaságból így válaszolt: Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van,


verso 18

és valahányszor ez erőt vesz rajta, földre teperi, ő pedig tajtékzik, a fogát csikorgatja, és megmerevedik. Mondtam a tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.


verso 19

Ő erre azt mondta: Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedjelek el titeket? Vezessétek hozzám!


verso 20

Odavitték, és ahogy meglátta őt a lélek, azonnal erőt vett a fiún, úgy, hogy az földre esve fetrengett és tajtékzott.


verso 21

És Jézus megkérdezte az apját: Mióta van ez így? Ő pedig azt mondta: Gyermeksége óta.


verso 22

És sokszor vetette őt tűzbe is, vízbe is, hogy elpusztítsa, de ha valamit tehetsz, légy segítségül nekünk, könyörülj rajtunk!


verso 23

Jézus pedig azt mondta neki: Hogy „tehetsz-e valamit”? Minden lehetséges a hívőnek!


verso 24

A gyermek apja pedig könnyek között tüstént így kiáltott: Hiszek, Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemben!


verso 25

Jézus pedig, amikor látta, hogy a sokaság még inkább összetódul, megdorgálta a tisztátalan lelket, és azt mondta neki: Te néma és süket lélek, parancsolom neked, hogy menj ki belőle, és többé vissza ne térj!


verso 26

Ekkor az kiáltás és erős rángások közepette kiment, a gyermek pedig olyan lett, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondták, hogy meghalt.


verso 27

Jézus pedig megfogta a kezét, fölemelte, mire az talpra állt.


verso 28

Amikor azután bement a házba, a tanítványai megkérdezték őt maguk között: Mi miért nem űzhettük ki azt?


verso 29

Ő pedig azt mondta nekik: Ezt a fajtát semmivel sem lehet kiűzni, csak imádsággal.


verso 30

Majd onnan eltávozva Galileán mentek át. De nem akarta, hogy valaki is tudjon róla,


verso 31

mert tanította tanítványait, és azt mondta nekik: Az Emberfia az emberek kezébe adatik, és megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.


verso 32

Ám ők nem értették meg ezt a beszédet, de féltek őt megkérdezni.


verso 33

Közben megérkeztek Kapernaumba. Már otthon voltak, amikor megkérdezte őket: Miről vitatkoztatok útközben?


verso 34

De ők hallgattak, mert egymás között azon vitatkoztak az úton, hogy ki a nagyobb.


verso 35

Ekkor leült, odaszólította a tizenkettőt, és azt mondta nekik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenkinek a szolgája.


verso 36

És kézen fogott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd karjába vette, és azt mondta nekik:


verso 37

Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be, és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.


verso 38

János azt mondta neki: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz, de nem követ minket, és mi megtiltottuk neki, mivelhogy nem tartozik közénk.


verso 39

Jézus pedig azt mondta: Ne tiltsátok el őt, mert senki sincs, aki csodát tesz az én nevemben, ugyanakkor gonoszul szólna felőlem.


verso 40

Mert aki nincs ellenünk, az velünk van.


verso 41

Mert aki inni ad nektek egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, nem marad jutalom nélkül.


verso 42

Aki pedig csak egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik.


verso 43

Ha a kezed botránkoztat meg, vágd le azt, mert jobb neked csonkán menni az életre, mint két kézzel menni a gyehennára, az olthatatlan tűzre,


verso 44

ahol férgük meg nem hal, és tüzük el nem alszik.


verso 45

És ha a lábad botránkoztat meg, vágd le azt, mert jobb neked sántán menni az életre, mint két lábbal a gyehennára vettetni, az olthatatlan tűzre,


verso 46

ahol férgük meg nem hal, és tüzük el nem alszik.


verso 47

És ha a szemed botránkoztat meg, vájd ki azt, mert jobb neked fél szemmel menni az Isten országába, mint két szemmel vettetni a tüzes gyehennára,


verso 48

ahol férgük meg nem hal, és tüzük el nem alszik.


verso 49

Mert mindenki tűzzel sózatik meg.


verso 50

Jó a só, de ha a só ízét veszti, mivel adtok ízt neki? Legyen bennetek só, és legyetek békességben egymással.

Capítulos:


Libros