Márk evangéliuma

capítulo 8


Capítulos:


verso 1

Azokban a napokban ismét igen nagy volt a sokaság, és mivel nem volt mit enniük, magához szólította Jézus a tanítványait, és azt mondta nekik:


verso 2

Szánakozom e sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük.


verso 3

És ha éhen bocsátom haza őket, kidőlnek az úton, mert némelyek közülük messziről jöttek.


verso 4

Tanítványai pedig így feleltek: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt a pusztában?


verso 5

És Jézus megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Azok pedig azt mondták: Hét.


verso 6

Akkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, majd vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és a tanítványainak adta, hogy osszák szét. Ők a sokaság elé tették.


verso 7

Volt egy kevés haluk is. Ezeket is megáldotta, és azt mondta, hogy tegyék eléjük azokat is.


verso 8

Ettek és jóllaktak, majd fölszedték a maradék darabokat, hét kosárral,


verso 9

pedig mintegy négyezren lehettek. Ezek után elbocsátotta őket,


verso 10

és azonnal hajóba szállt tanítványaival, és Dalmanuta vidékére ment.


verso 11

Kijöttek hozzá a farizeusok is, és vitatkozni kezdtek vele mennyei jelt követelve, hogy próbára tegyék.


verso 12

Ő pedig lelke mélyéből felsóhajtva így szólt: Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek.


verso 13

Ezzel otthagyta őket, ismét hajóba szállt, és a túlsó partra ment.


verso 14

De elfelejtettek kenyeret vinni, csak egy kenyér volt velük a hajóban.


verso 15

Ő pedig arra intette őket: Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!


verso 16

Mire ők egymás között azon tanakodtak, hogy nincs kenyerük.


verso 17

Jézus észrevette ezt, és azt mondta nekik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még mindig nem fogtátok fel és nem értitek? Még mindig kemény a szívetek?


verso 18

Van szemetek, és mégsem láttok? Van fületek, és mégsem hallotok? És nem is emlékeztek?


verso 19

Amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat töltöttetek meg a maradék darabokkal? Ők így feleltek: Tizenkettőt.


verso 20

Amikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele maradékokkal? Azok pedig azt mondták: Hetet.


verso 21

Akkor azt mondta: Még mindig nem értitek?


verso 22

Azután Bétsaidába érkeztek, ahol egy vakot vittek hozzá, és arra kérték, hogy érintse meg.


verso 23

Ő pedig megfogta a vak kezét, kivezette a falun kívülre, majd megnyálazva szemét, rátette a kezét, és megkérdezte: Látsz-e valamit?


verso 24

Az pedig föltekintve így válaszolt: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.


verso 25

Azután ismét rátette a kezét annak szemére, és amikor az feltekintett, meggyógyult, és messzire is tisztán látott mindent.


verso 26

Akkor hazaküldte, és azt mondta: Még a faluba se menj be, hogy valakinek is elmondjad!


verso 27

Jézus tanítványaival együtt elment Cézárea Filippi falvaiba. Útközben azt kérdezte tanítványaitól: Kinek mondanak engem az emberek?


verso 28

Ők pedig így feleltek: Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, némelyek pedig egynek a próféták közül.


verso 29

De ő tovább kérdezett: És ti kinek mondotok engem? Erre Péter így válaszolt: Te vagy a Krisztus.


verso 30

És rájuk parancsolt, hogy senkinek se mondják ezt el róla.

Jézus először jelzi halálát és feltámadását (Mt 16,21–23; Lk 9,22)


verso 31

És kezdte őket tanítani, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie és megvettetnie a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapra feltámad.


verso 32

Erről nyíltan szólt. Ekkor Péter magához vonta őt, és dorgálni kezdte.


verso 33

Ő azonban megfordult, a tanítványaira tekintett, és megdorgálta Pétert ezekkel a szavakkal: Távozz tőlem, Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra!

Jézus követése (Mt 16,24–28; Lk 9,23–27)


verso 34

A sokaságot pedig tanítványaival együtt magához szólította, és azt mondta nekik: Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.


verso 35

Mert aki meg akarja tartani az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét érettem és az evangéliumért, megtartja azt.


verso 36

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?


verso 37

Mert mit adhat az ember váltságul az ő életéért?


verso 38

Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, az Emberfia is szégyellni fogja azt, amikor eljön az ő Atyja dicsősé­gében a szent angyalokkal.

Capítulos:


Libros