János evangéliuma

capítulo 12


Capítulos:


verso 1

Jézus azért hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halálból.


verso 2

Vacsorát készítettek ott neki, és Márta szolgált fel, Lázár pedig egy volt azok közül, akik vele együtt ültek.


verso 3

Mária ekkor elővett egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkente Jézus lábát és a saját hajával törölte meg. A ház pedig megtelt a kenet illatával.


verso 4

Ekkor azt mondta egyik tanítványa, Iskáriótes Júdás, Simon fia, aki készült őt elárulni:


verso 5

Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem adták az árát a szegényeknek?


verso 6

Ezt pedig nem azért mondta, mintha neki a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála volt az erszény, és amit abba tettek, elcsente.


verso 7

Jézus erre azt mondta: Hagyj békét neki, mert a temetésem idejére tartogatta ezt.


verso 8

Mert szegények mindenkor lesznek veletek, én pedig nem leszek mindig veletek.


verso 9

A zsidók közül nagyon sokan értesültek arról, hogy ő ott van, és nemcsak Jézus miatt mentek oda, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból.


verso 10

A főpapok pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik,


verso 11

mivel a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban.


verso 12

Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön,


verso 13

pálmaágakat szedett, kiment elébe, és így kiáltozott: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, az Izráel Királya!


verso 14

Jézus pedig talált egy szamarat, és felült rá, amint meg van írva:


verso 15

Ne félj, Sion leánya, íme, a te királyod jön, szamárcsikón ülve!


verso 16

Ezeket eleinte nem értették a tanítványai, de miután megdicsőült Jézus, visszaemlékeztek arra, hogy amik meg vannak írva felőle, azok történtek meg vele.


verso 17

A sokaság azért, amely vele volt, amikor kihívta Lázárt a sírból, és feltámasztotta a halálból, bizonyságot tett mellette.


verso 18

Azért is ment elébe a sokaság, mivel hallotta, hogy ezt a csodajelet tette.


verso 19

A farizeusok pedig egymás között így beszéltek: Látjátok, hogy semmit sem értetek el? Íme, a világ őt követi!


verso 20

Néhány görög is volt azok között, akik felmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen.


verso 21

Ezek a galileai Bétsaidából való Fülöphöz mentek, és kérték őt: Uram, látni akarjuk Jézust.


verso 22

Fülöp elment, és szólt Andrásnak, majd András és Fülöp is elment, és szólt Jézusnak.


verso 23

Jézus pedig így felelt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia.


verso 24

Bizony, bizony mondom nektek, ha a búzaszem földbe nem hull, és el nem hal, csak egymaga marad, ha pedig elhal, sok termést hoz.


verso 25

Aki szereti a maga életét, elveszti azt, és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt.


verso 26

Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is, és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.


verso 27

Most az én lelkem háborog, és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától? De hiszen ezért az óráért jöttem.


verso 28

Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! És hang hallatszott az égből: Megdicsőítettem, és újra megdicsőítem.


verso 29

A sokaság, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgött. Mások azt mondták: Angyal szólt neki.


verso 30

Jézus pedig azt mondta: Nem értem lett ez a hang, hanem értetek.


verso 31

Most történik e világ elítélése, most vettetik ki e világ fejedelme.


verso 32

Én pedig, ha fölemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok.


verso 33

Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal fog meghalni.


verso 34

A sokaság azt mondta: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad. Akkor hogyan mondhatod, hogy az Emberfiának fel kell emeltetnie? Ki ez az Emberfia?


verso 35

Jézus pedig azt mondta nekik: Még egy kevés ideig közöttetek van a világosság. Járjatok, amíg világosságotok van, hogy a sötétség el ne borítson titeket, mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hova megy.


verso 36

Higgyetek a világosságban, amíg veletek van a világosság, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondta Jézus, majd elment, és elrejtőzött előlük.

A zsidók a jelek ellenére sem hisznek


verso 37

És noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne,


verso 38

hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta beszéde, amelyet mondott: Uram, ki hitt a mi szavunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg?


verso 39

Azért nem hihettek, mert ismét azt mondta Ézsaiás:


verso 40

Megvakította szemüket, és megkeményítette szívüket, hogy szemükkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.


verso 41

Ezeket mondta Ézsaiás, amikor látta az ő dicsőségét, és őróla szólt.


verso 42

Mindazáltal a főemberek közül is sokan hittek benne, de a farizeusok miatt nem vallották be, hogy ki ne zárják őket a zsinagógából,


verso 43

mert inkább szerették az emberektől kapott dicsőséget, mint az Isten dicsőségét.


verso 44

Jézus pedig így kiáltott: Aki hisz énbennem, nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem,


verso 45

és aki lát engem, az azt látja, aki küldött engem.


verso 46

Én világosságul jöttem e világra, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben.


verso 47

Ha valaki hallja az én beszédemet, és nem tartja meg, én nem ítélem el, mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megmentsem.


verso 48

Aki megvet engem, és nem fogadja be az én beszédeimet, van annak ítélőbírája: az a beszéd, amelyet szóltam, az ítéli el majd az utolsó napon.


verso 49

Mert én nem magamtól szóltam, hanem az Atya, aki elküldött engem, ő parancsolta nekem, hogy mit mondjak, és mit szóljak.


verso 50

Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit mondok, tehát úgy mondom, ahogyan az Atya mondta nekem.

Capítulos:


Libros