capítulo 12
Ne feledkezz meg nagy Teremtődről fiatalságod napjaiban, mielőtt eljönnek a bajokkal teli napok, és elérkeznek azok az évek, amikor azt mondod: „Nem szeretem ezeket.”
Mielőtt a nap, a világosság, a hold és a csillagok elsötétednek, és a felhők visszatérnek a szakadó eső után.
Azon a napon a ház őrzői remegnek, az erős férfiak meghajolnak, az asszonyok már nem őrölnek, mert kevesen lettek, és az ablakon kinéző lányok sötétséget látnak.
Bezárulnak az utcára nyíló ajtók, a malom zúgása elhalkul, felkel az ember a madárszóra, és elhalkulnak az éneklő lányok mind.
Még a magasságtól is fél az ember, és az utca félelmetessé válik. A mandulafa kivirágzik, a szöcske vonszolja magát, és kifakad a kapribogyó, mert az ember a maradandó háza felé tart, és a gyászolók az utcán járkálnak.
Mielőtt elszakad az ezüstkötél, és az aranytál összetörik, a korsó a forrásnál eltörik, és a víztároló kút kereke széttörik.
Akkor a por visszatér a földbe, ahol azelőtt volt, és a szellem visszatér az igaz Istenhez, aki adta azt.
„A legnagyobb hiábavalóság! – mondja az, aki egybegyűjti a népet. – Minden hiábavalóság!”
A nép egybegyűjtője nemcsak bölcs lett, hanem folyton arra tanította a népet is, amit tudott. Ezenkívül gondolkodott és alaposan kutatott, hogy összeválogasson sok példabeszédet.
Igyekezett gyönyörű szavakat találni, és pontosan leírni az igazság szavait.
A bölcs szavai olyanok, mint az ösztöke, és az összegyűjtött mondásai, mint a jól bevert szögek. Ezek egyetlen pásztortól valók.
Ami pedig a többi dolgot illeti, fiam, fogadd meg a figyelmeztetést: a sok könyv írásának nincs vége, és ha valaki nagyon belemerül a könyvekbe, az fárasztó a testnek.
Összefoglalva tehát a végkövetkeztetés ez: Mélységesen tiszteld az igaz Istent, és tartsd meg a parancsait, mert ez az ember legfőbb kötelessége.
Mert az igaz Isten minden tettet megítél, hogy jó-e, vagy rossz, még azokat is, melyekről mások nem tudnak.