capítulo 13
„Mikor Efraim szólt, rettegés támadt;
kiemelkedő szerepet töltött be Izraelben.
De vétkessé lett Baál miatt, és meghalt.
Most újabb bűnt követnek el,
és fémszobrokat készítenek ezüstjükből.
Szakértelemmel bálványokat készítenek, kézműves munkája mind.
Azt mondják nekik: »Csókolják meg a borjúkat azok, akik áldoznak!«
Ezért olyanok lesznek, mint a reggeli felhők,
mint a harmat, mely korán eltűnik,
mint a polyva, amelyet a vihar elragad a szérűről,
és mint a tetőn lévő lyukból felszálló füst.
De én vagyok Jehova, a te Istened Egyiptom földje óta;
nem ismertél más Istent, csak engem,
és rajtam kívül nincs megmentő.
Ismertelek én a pusztában, a szárazság földjén.
Legelőiken jóllaktak.
Jóllaktak, és büszke lett a szívük.
Ezért feledkeztek meg rólam.
Én pedig olyan leszek hozzájuk, mint a fiatal oroszlán,
mint a leopárd, mely az út szélén leselkedik.
Rájuk támadok, mint a kölykeit vesztett medve,
és felszakítom mellkasukat.
Felfalom ott őket, mint egy oroszlán,
és mezei vad fogja szétszaggatni őket.
Elpusztít téged, ó, Izrael,
mert ellenem, a segítőd ellen fordultál.
Hol van hát királyod, hogy megmentsen minden városodban,
és uralkodóid, akikről ezt mondtad:
»Adj nekem királyt és fejedelmeket!«
Adtam neked királyt haragomban,
de elveszem őt dühömben.
Efraim vétkét összegöngyölték,
bűnét megőrizték.
Szülési fájdalmak jönnek rá.
De ostoba gyermek ő,
mert nem mutatja magát, amikor meg kellene születnie.
Megváltom őket a sír hatalmából,
kiszabadítom őket a halálból.
Ó, halál, hol vannak fullánkjaid?
Ó, sír, hol a te pusztító hatalmad?
A könyörület rejtve lesz szemem elől.
Még ha virulna is a nád között,
keleti szél jön, Jehova szele.
A pusztából jön, hogy kiszárítsa kútját és elapassza forrását.
Az kirabolja mindenféle értékes javainak a tárházát.
Szamáriát vétkesnek fogják tartani, mert fellázadt Istene ellen.
Kard által esnek el,
gyermekeiket összezúzzák,
és terhes asszonyaikat felhasítják.”