capítulo 11
„Mikor még gyermek volt Izrael, már szerettem őt,
és Egyiptomból hívtam ki a fiamat.
Minél inkább hívták őket,
annál inkább elmentek előlük.
A Baáloknak áldoztak,
és a faragott bálványoknak mutattak be áldozatokat.
Pedig én tanítottam járni Efraimot, karjaimba vettem őket;
de nem ismerték el, hogy meggyógyítottam őket.
Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékeivel.
Olyan voltam hozzájuk, mint aki leemeli állkapcsukról az igát,
és gyengéden etettem mindegyiküket.
Nem fognak visszatérni Egyiptom földjére, hanem Asszíria lesz az ő királyuk,
mert nem akartak visszatérni hozzám.
Kard söpör majd végig városain,
elpusztítja reteszeit, és megsemmisíti őket cselszövéseik miatt.
Népem hajlik arra, hogy hűtlen legyen hozzám.
Bár hívták őket a magasságoshoz, senki sem kel fel.
Hogyan is adnálak oda, ó, Efraim?
Hogyan is szolgáltatnálak ki, ó, Izrael?
Hogyan is bánhatnék veled úgy, mint Admával?
Hogyan is tehetnélek olyanná, mint Cebojimot?
Érzéseim megváltoztak;
szánalomra indultam.
Nem töltöm ki izzó haragomat.
Nem pusztítom el újra Efraimot,
mert Isten vagyok én, és nem ember,
a szent Isten teközötted;
és nem jövök dühödten ellened.
Jehovát fogják követni, és ő ordít majd, mint az oroszlán;
mikor ordít, a fiai remegve jönnek majd nyugat felől.
Remegni fognak, mint a madár, amikor kijönnek Egyiptomból,
és mint a galamb, amikor kijönnek Asszíria földjéről;
én pedig letelepítem őket házaikban” – ez Jehova kijelentése.
„Efraim hazugságokkal vett körül engem,
Izrael népe pedig csalással.
De Júda még Istennel jár,
és hűséges a legszentebb Istenhez.”