⚠️ ¡Atención! Esta traducción refleja las enseñanzas de la Iglesia de los Testigos de Jehová.

Mózes negyedik könyve

capítulo 7


Capítulos:


verso 1

Azon a napon, amelyen Mózes végzett a hajlék felállításával, felkente és felszentelte azt, annak minden berendezésével együtt, valamint az oltárt és annak minden felszerelési tárgyát. Amikor felkente és felszentelte azokat,


verso 2

Izrael fejedelmei, a nemzetségfők áldozatot mutattak be. Ezek a törzsfők, akik felügyelték a népszámlálást,


verso 3

elhozták az áldozatukat Jehova elé: 6 fedett szekeret és 12 szarvasmarhát. Két-két fejedelem hozott egy szekeret, és mindegyikük hozott egy-egy bikát. Elvitték ezeket a hajlék elé.


verso 4

Jehova ekkor ezt mondta Mózesnek:


verso 5

„Fogadd el tőlük mindezt, mert ezeket használják majd a találkozás sátra körüli szolgálathoz. Add ezeket a lévitáknak, attól függően, hogy mire van szükségük ahhoz, hogy ellássák a feladatukat.”


verso 6

Mózes elfogadta a szekereket és a szarvasmarhákat, és odaadta azokat a lévitáknak.


verso 7

Két szekeret és négy szarvasmarhát adott Gerson fiainak, mert ennyire volt szükség ahhoz, hogy ellássák a feladataikat,


verso 8

és négy szekeret meg nyolc szarvasmarhát Mérári fiainak, mert az ő feladataikhoz, melyeket Itamárnak, Áron pap fiának a felügyelete alatt végeztek, ennyire volt szükség.


verso 9

De Kehát fiainak nem adott semmit sem ezekből, mert ők a szent hely körül végezték a szolgálatukat, és a vállukon hordozták a szent dolgokat.


verso 10

A fejedelmek tehát elhozták az ajándékukat, amikor az oltárt felavatták és felkenték. Miután bemutatták az áldozatukat az oltár előtt,


verso 11

Jehova ezt mondta Mózesnek: „Egyik nap az egyik fejedelem, másik nap a másik fejedelem mutassa be az áldozatát, melyet az oltár felavatására hozott.”


verso 12

Az 1. nap Nahson, a Júda törzséből való Amminádáb fia mutatta be az áldozatát.


verso 13

Áldozata egy 130 sekel súlyú ezüsttál volt, és egy 70 sekel súlyú ezüstedény, a szent helyen tartott szabványsekel szerint, mindkettő tele volt gabonaáldozatnak szánt, olajjal kevert finomliszttel;


verso 14

egy 10 sekel súlyú aranypohár tele füstölőszerrel;


verso 15

egy fiatal bika, egy kos, egy első életévében levő hím bárány égőáldozatnak;


verso 16

egy kecskegida bűnért való áldozatnak;


verso 17

közösségi áldozatnak pedig két szarvasmarha, öt kos, öt kecskebak és öt egyéves hím bárány. Ez volt Nahsonnak, Amminádáb fiának az áldozata.


verso 18

A 2. nap Netánel, Cuárnak a fia, Issakár fejedelme hozott ajándékot.


verso 19

Áldozata egy 130 sekel súlyú ezüsttál volt, és egy 70 sekel súlyú ezüstedény, a szent helyen tartott szabványsekel szerint, mindkettő tele volt gabonaáldozatnak szánt, olajjal kevert finomliszttel;


verso 20

egy 10 sekel súlyú aranypohár tele füstölőszerrel;


verso 21

egy fiatal bika, egy kos, egy első életévében levő hím bárány égőáldozatnak;


verso 22

egy kecskegida bűnért való áldozatnak;


verso 23

közösségi áldozatnak pedig két szarvasmarha, öt kos, öt kecskebak és öt egyéves hím bárány. Ez volt Netánelnek, Cuár fiának az áldozata.


verso 24

A 3. nap Zebulon fiainak a fejedelme, Eliáb, Hélonnak a fia következett.


verso 25

Áldozata egy 130 sekel súlyú ezüsttál volt, és egy 70 sekel súlyú ezüstedény, a szent helyen tartott szabványsekel szerint, mindkettő tele volt gabonaáldozatnak szánt, olajjal kevert finomliszttel;


verso 26

egy 10 sekel súlyú aranypohár tele füstölőszerrel;


verso 27

egy fiatal bika, egy kos, egy első életévében levő hím bárány égőáldozatnak;


verso 28

egy kecskegida bűnért való áldozatnak;


verso 29

közösségi áldozatnak pedig két szarvasmarha, öt kos, öt kecskebak és öt egyéves hím bárány. Ez volt Eliábnak, Hélon fiának az áldozata.


verso 30

A 4. nap Rúben fiainak a fejedelme, Elicúr, Sedeurnak a fia következett.


verso 31

Áldozata egy 130 sekel súlyú ezüsttál volt, és egy 70 sekel súlyú ezüstedény, a szent helyen tartott szabványsekel szerint, mindkettő tele volt gabonaáldozatnak szánt, olajjal kevert finomliszttel;


verso 32

egy 10 sekel súlyú aranypohár tele füstölőszerrel;


verso 33

egy fiatal bika, egy kos, egy első életévében levő hím bárány égőáldozatnak;


verso 34

egy kecskegida bűnért való áldozatnak;


verso 35

közösségi áldozatnak pedig két szarvasmarha, öt kos, öt kecskebak és öt egyéves hím bárány. Ez volt Elicúrnak, Sedeur fiának az áldozata.


verso 36

Az 5. nap Simeon fiainak a fejedelme, Selumiel, Curisaddainak a fia következett.


verso 37

Áldozata egy 130 sekel súlyú ezüsttál volt, és egy 70 sekel súlyú ezüstedény, a szent helyen tartott szabványsekel szerint, mindkettő tele volt gabonaáldozatnak szánt, olajjal kevert finomliszttel;


verso 38

egy 10 sekel súlyú aranypohár tele füstölőszerrel;


verso 39

egy fiatal bika, egy kos, egy első életévében levő hím bárány égőáldozatnak;


verso 40

egy kecskegida bűnért való áldozatnak;


verso 41

közösségi áldozatnak pedig két szarvasmarha, öt kos, öt kecskebak és öt egyéves hím bárány. Ez volt Selumielnek, Curisaddai fiának az áldozata.


verso 42

A 6. nap Gád fiainak a fejedelme, Eliasáf, Déuelnek a fia következett.


verso 43

Áldozata egy 130 sekel súlyú ezüsttál volt, és egy 70 sekel súlyú ezüstedény, a szent helyen tartott szabványsekel szerint, mindkettő tele volt gabonaáldozatnak szánt, olajjal kevert finomliszttel;


verso 44

egy 10 sekel súlyú aranypohár tele füstölőszerrel;


verso 45

egy fiatal bika, egy kos, egy első életévében levő hím bárány égőáldozatnak;


verso 46

egy kecskegida bűnért való áldozatnak;


verso 47

közösségi áldozatnak pedig két szarvasmarha, öt kos, öt kecskebak és öt egyéves hím bárány. Ez volt Eliasáfnak, Déuel fiának az áldozata.


verso 48

A 7. nap Efraim fiainak a fejedelme, Elisáma, Ammihud fia következett.


verso 49

Áldozata egy 130 sekel súlyú ezüsttál volt, és egy 70 sekel súlyú ezüstedény, a szent helyen tartott szabványsekel szerint, mindkettő tele volt gabonaáldozatnak szánt, olajjal kevert finomliszttel;


verso 50

egy 10 sekel súlyú aranypohár tele füstölőszerrel;


verso 51

egy fiatal bika, egy kos, egy első életévében levő hím bárány égőáldozatnak;


verso 52

egy kecskegida bűnért való áldozatnak;


verso 53

közösségi áldozatnak pedig két szarvasmarha, öt kos, öt kecskebak és öt egyéves hím bárány. Ez volt Elisámának, Ammihud fiának az áldozata.


verso 54

A 8. nap Manassé fiainak a fejedelme, Gamáliel, Pédacurnak a fia következett.


verso 55

Áldozata egy 130 sekel súlyú ezüsttál volt, és egy 70 sekel súlyú ezüstedény, a szent helyen tartott szabványsekel szerint, mindkettő tele volt gabonaáldozatnak szánt, olajjal kevert finomliszttel;


verso 56

egy 10 sekel súlyú aranypohár tele füstölőszerrel;


verso 57

egy fiatal bika, egy kos, egy első életévében levő hím bárány égőáldozatnak;


verso 58

egy kecskegida bűnért való áldozatnak;


verso 59

közösségi áldozatnak pedig két szarvasmarha, öt kos, öt kecskebak és öt egyéves hím bárány. Ez volt Gamálielnek, Pédacur fiának az áldozata.


verso 60

A 9. nap Benjámin fiainak a fejedelme, Abidán, Gideóninak a fia következett.


verso 61

Áldozata egy 130 sekel súlyú ezüsttál volt, és egy 70 sekel súlyú ezüstedény, a szent helyen tartott szabványsekel szerint, mindkettő tele volt gabonaáldozatnak szánt, olajjal kevert finomliszttel;


verso 62

egy 10 sekel súlyú aranypohár tele füstölőszerrel;


verso 63

egy fiatal bika, egy kos, egy első életévében levő hím bárány égőáldozatnak;


verso 64

egy kecskegida bűnért való áldozatnak;


verso 65

közösségi áldozatnak pedig két szarvasmarha, öt kos, öt kecskebak és öt egyéves hím bárány. Ez volt Abidánnak, Gideóni fiának az áldozata.


verso 66

A 10. nap Dán fiainak a fejedelme, Ahiézer, Ammisaddainak a fia következett.


verso 67

Áldozata egy 130 sekel súlyú ezüsttál volt, és egy 70 sekel súlyú ezüstedény, a szent helyen tartott szabványsekel szerint, mindkettő tele volt gabonaáldozatnak szánt, olajjal kevert finomliszttel;


verso 68

egy 10 sekel súlyú aranypohár tele füstölőszerrel;


verso 69

egy fiatal bika, egy kos, egy első életévében levő hím bárány égőáldozatnak;


verso 70

egy kecskegida bűnért való áldozatnak;


verso 71

közösségi áldozatnak pedig két szarvasmarha, öt kos, öt kecskebak és öt egyéves hím bárány. Ez volt Ahiézernek, Ammisaddai fiának az áldozata.


verso 72

A 11. nap Áser fiainak a fejedelme, Págiel, Okránnak a fia következett.


verso 73

Áldozata egy 130 sekel súlyú ezüsttál volt, és egy 70 sekel súlyú ezüstedény, a szent helyen tartott szabványsekel szerint, mindkettő tele volt gabonaáldozatnak szánt, olajjal kevert finomliszttel;


verso 74

egy 10 sekel súlyú aranypohár tele füstölőszerrel;


verso 75

egy fiatal bika, egy kos, egy első életévében levő hím bárány égőáldozatnak;


verso 76

egy kecskegida bűnért való áldozatnak;


verso 77

közösségi áldozatnak pedig két szarvasmarha, öt kos, öt kecskebak és öt egyéves hím bárány. Ez volt Págielnek, Okrán fiának az áldozata.


verso 78

A 12. nap Naftali fiainak a fejedelme, Ahira, Énánnak a fia következett.


verso 79

Áldozata egy 130 sekel súlyú ezüsttál volt, és egy 70 sekel súlyú ezüstedény, a szent helyen tartott szabványsekel szerint, mindkettő tele volt gabonaáldozatnak szánt, olajjal kevert finomliszttel;


verso 80

egy 10 sekel súlyú aranypohár tele füstölőszerrel;


verso 81

egy fiatal bika, egy kos, egy első életévében levő hím bárány égőáldozatnak;


verso 82

egy kecskegida bűnért való áldozatnak;


verso 83

közösségi áldozatnak pedig két szarvasmarha, öt kos, öt kecskebak és öt egyéves hím bárány. Ez volt Ahirának, Énán fiának az áldozata.


verso 84

A következő volt Izrael fejedelmeinek az áldozata, melyet az oltár felavatására hoztak, amikor azt felkenték: 12 ezüsttál, 12 ezüstedény, 12 aranypohár.


verso 85

Mindegyik ezüsttál 130 sekel volt, mindegyik edény 70 sekel volt, így az ezüstedények súlya összesen 2400 sekel volt, a szent helyen tartott szabványsekel szerint.


verso 86

A füstölőszerrel teli 12 aranypohár poharanként 10 sekel volt, a szent helyen tartott szabványsekel szerint, így az aranypoharak súlya összesen 120 sekel volt.


verso 87

Összesen 12 bikát, 12 kost és 12 egyéves hím bárányt szántak égőáldozatnak, a hozzájuk tartozó gabonaáldozattal, valamint 12 kecskegidát bűnért való áldozatnak.


verso 88

Ezenkívül összesen 24 bikát, 60 kost, 60 kecskebakot és 60 egyéves hím bárányt szántak közösségi áldozatnak. Ezek voltak azok az áldozatok, melyeket az oltár felavatására hoztak, miután azt felkenték.


verso 89

Mózes amikor csak bement a találkozás sátrába, hogy beszéljen Istennel, hallotta a hangot, amely a szövetségládán levő fedél fölül, a két kerub közül szólt hozzá. Isten beszélt vele.

Capítulos:


Libros