Habakuk próféta könyve
3. fejezet
Az Úr eljön ítéletre
1. vers
Habakuk próféta könyörgése, a Siralmak dallamára.
2. vers
Uram, hallottam, amit hirdettél,
és megrendülök cselekedeteidtől.
Uram! Vidd végbe azt a mi éveinkben,
tedd ismertté azt a mi éveinkben is!
Haragodban is emlékezz irgalmasságodra!
3. vers
Témán felől jön Isten,
Párán hegyéről a Szent. Szela
Fensége beborítja az egeket,
és dicsőségével megtelik a föld.
4. vers
Ragyogása, mint a világosság,
fénysugarak törnek elő mellőle,
és abban rejlik hatalma.
5. vers
Előtte dögvész jár,
és nyomában forró láz támad.
6. vers
Megáll, és méregeti a földet,
egyet pillant, és megrendíti a népeket.
Az ősrégi hegyek szétporlanak,
elsüllyednek a rég létező halmok:
az ő ösvényei örökkévalók!
7. vers
Bomlani látom Kúsán sátrait,
reszketnek Midján földjének sátorlapjai.
8. vers
Vajon a folyók ellen gerjedt föl az Úr?
A folyókra haragszol-e,
vagy a tenger ellen bőszültél föl,
hogy lovaidon és győzelmes szekereiden robogsz?
9. vers
Előhúzod íjadat,
nyilakkal töltöd meg tegzedet. Szela
Kihasítod a földből a folyómedreket.
10. vers
Látnak téged, és megrendülnek a hegyek,
gátat tör a vízáradat, morajlik a mélység,
és magasra emeli hullámait.
11. vers
Veszteg marad a nap
és a hold cikázó nyilaid fényétől
és ragyogó kopjád villanásától.
12. vers
Haragodban taposod a földet,
fölindulásodban szétmorzsolod a nemzeteket.
13. vers
Kivonulsz néped megszabadítására,
fölkented megsegítésére.
Szétzúzod a gonosz házának tetejét,
teljesen feltárod alapjait.
Szela
14. vers
Saját dárdájával vered át
harcosainak a fejét,
akik ránk rohantak,
hogy szétszórjanak minket,
és ujjongtak, hogy rejtekhelyén
pusztíthatják el a szegényt.*
15. vers
Lovaiddal taposod a tengert,
a nagy vizek hullámait.
16. vers
Hallottam, és reszketett a bensőm,
hangjától megremegtek ajkaim.
Porladni kezdenek csontjaim,
reszketnek a lábaim.
Bárcsak nyugtom lenne a nyomorúság napján,
amely eljön a bennünket sanyargató népre.*
17. vers
Mert a fügefa nem fog virágozni,
a szőlőkben nem lesz gyümölcs,
hiányzik az olajfa termése,
a szántóföldek sem teremnek eleséget.
Kivész a juh az akolból,
és nem lesz ökör az istállóban.
18. vers
De én örvendezni fogok az Úrban,
és vigadok szabadító Istenemben.
19. vers
Az Úr, az én Istenem az én erősségem,
olyanná teszi lábamat,
mint amilyen a szarvasoké,
és magaslatokon járat engem.
Könyvek
