Dániel próféta könyve
12. fejezet
1. vers
Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, aki néped fiai mellett áll, mert nyomorúságos idő lesz az, amilyen nem volt mindmáig, amióta népek vannak. És abban az időben megszabadul néped, mindaz, aki csak be van írva a könyvbe.
2. vers
Azok közül, akik a föld porában alszanak, sokan fölébrednek majd, némelyek örök életre, mások pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra.
3. vers
Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égbolt fényessége, és akik sokakat eljuttattak az igazságra, miként a csillagok, örökkön örökké.
4. vers
Te pedig, Dániel, zárd be ezeket a beszédeket, és pecsételd le ezt a könyvet a végső időkig! Sokan sokfelé járnak majd, hogy növekedjen a tudás.*
5. vers
Akkor én, Dániel, láttam, hogy íme, még ketten állnak ott, az egyik a folyóvíz innenső partján, a másik a folyóvíz túlsó partján.
6. vers
Egyikük megkérdezte a gyolcsba öltözött férfiút, aki a folyóvíz fölött volt: Mikor lesz vége e csodás dolgoknak?
7. vers
És hallottam, hogy a gyolcsba öltözött férfiú, aki a folyóvíz fölött volt, fölemelte jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküdött az örökké élőre, hogy ideig, időkig és egy fél időre, amikor véget ér a szent nép erejének megtörése, mindez beteljesedik.
8. vers
Bár hallottam ezt, de nem értettem, és azt kérdeztem: Uram, mi lesz mindennek a vége?
9. vers
Ő azt mondta: Menj el, Dániel, mert le vannak zárva és le vannak pecsételve ezek a beszédek a végső időkig.
10. vers
Sokan megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak, az istentelenek pedig istentelenül cselekszenek. Az istentelenek közül senki sem érti meg, de az értelmesek megértik.
11. vers
Attól az időtől fogva, hogy megszűnik a mindennapi áldozat, és fölállítják a pusztító utálatosságot, ezerkétszázkilencven nap lesz.
12. vers
Boldog, aki várja és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot.
13. vers
Te pedig menj el a vég felé! Majd elpihensz, és fölkelsz a sorsodra a végső napon.
Könyvek
