Ezékiel próféta könyve

capítulo 47


Capítulos:


verso 1

Azután visszavezetett engem a ház bejáratához, és íme, víz jött ki a ház küszöbe alól, kelet felől, mert a ház eleje kelet felé néz, és a víz aláfolyt a ház jobb oldala mellett, az oltártól délre.


verso 2

Azután kivitt engem az északi kapun keresztül, és végigvitt a kívül levő úton a külső kapuhoz, amely keletre néz. És íme, a víz ott tört elő a kapu jobb oldala alól.


verso 3

Akkor kelet felé ment az a férfi, mérőzsinórral a kezében, lemért ezerkönyöknyit, és átvezetett a vízen: a víz bokáig ért.


verso 4

Majd ismét lemért ezret, és átvezetett a vízen: a víz pedig térdig ért. Azután ismét lemért ezret, és átvezetett engem, és a víz derékig ért.


verso 5

Azután lemért még ezret, s folyóvá lett: olyan volt, hogy nem lehetett átkelni rajta. Olyan magas volt a víz, hogy úszni kellett benne, mint egy folyóban, amelyen nem lehet átgázolni.


verso 6

Ekkor azt mondta nekem: Láttad-e, embernek fia? Azután visszavezetett a folyó partján.


verso 7

És amikor visszatértem, íme a folyó partján igen sok fa volt mindkét oldalon.


verso 8

Azt mondta nekem: Ez a víz a keleti vidék felé folyik, lefelé tart a síkságon, és a tengerbe jut, és amikor a tengerbe ömlik, meggyógyul tőle a víz.


verso 9

Ahová csak eljut ez a folyam, élni fog ott minden élőlény, amely mozog. Nagy bőségben lesznek ott halak, mert ahová csak eljut ez a víz, meggyógyul a víz. Élni fog ott minden, ahová csak eljut ez a folyó.


verso 10

Halászok állnak majd ott, és Éngeditől Én-Eglaimig varsák kivetőhelye lesz az. Sok különféle hal lesz benne bőséggel, olyanok, mint a nagy tenger halai.


verso 11

Mocsarai és tócsái pedig nem gyógyulnak meg, hanem sós helyek maradnak.


verso 12

A folyó mellett, annak mindkét partján mindenféle gyümölcsfa nő. Levelük nem hervad el, gyümölcseik nem fogynak el. Havonként új meg új gyümölcsöt teremnek, mert vizük a szent helyből folyik oda. Gyümölcsük eledelül és leveleik orvosságként szolgálnak.


verso 13

Így szól az én Uram, az Úr: Ez az a határ, amelynek alapján föl kell osztanotok magatok között az országot Izráel tizenkét törzse szerint. De Józsefnek két birtokrészt adjatok.


verso 14

Vegyétek birtokba mindnyájan egyenlően a részeteket, mert esküre emeltem kezemet, hogy atyáitoknak adom azt, tehát rátok száll örökségül ez a föld.


verso 15

Ez lesz az ország határa: az északi határ a Nagy-tengertől, Hetlónon át Cedád felé haladva,


verso 16

Hamát, Bérótá és Szibraim, amely Damaszkusz és Hamát határa között van, Hácér-Hattíkón, amely Haurán határán van.


verso 17

Így lesz a határ a tengertől Hacar-Énónig, Damaszkusz határán és észak felé, Hamát határán. Ez az északi oldal.


verso 18

A keleti oldal Haurán és Damaszkusz között van, Gileád és Izráel földje között pedig a Jordán lesz a határ, ama határtól a keleti tenger mellett, Támárig. Ez a keleti oldal.


verso 19

A déli oldalon pedig Támártól dél felé, Kádésban a Meríbá vizéig húzódik, azután a patak mellett, a Nagy-tengerig. Ez a déli oldal.


verso 20

A nyugati oldal a Nagy-tenger, a szemközti, déli határtól a Hamátba vivő útig. Ez a nyugati oldal.


verso 21

Ezt a földet osszátok majd föl magatok között Izráel nemzetségei szerint.


verso 22

Amikor pedig sorsvetéssel fölosztjátok azt magatok között, a jövevényeknek is juttassatok, akik közöttetek laknak, akiknek fiai már közöttetek születtek. Úgy bánjatok velük, mint Izráel fiaival, akik ott születtek. Veletek együtt, sorsvetéssel legyen örökségük Izráel törzsei között.


verso 23

Úgy legyen, hogy amely törzzsel lakik a jövevény, ott adjátok ki az örökségét – ezt mondja az én Uram, az Úr.

Capítulos:


Libros