Mózes második könyve

capítulo 36


Capítulos:


verso 1

Mózes tehát hívatta Becalélt, Oholíábot és mindazokat a bölcs férfiakat, akiknek elméjébe tudást adott az Úr, és mindazokat, akiket szívük arra indított, hogy részt vegyenek annak a munkának a végrehajtásában.


verso 2

Átvették Mózestől mindazokat a felajánlott dolgokat, amelyeket Izráel fiai hoztak a szent hajlék fölépítéséhez. Azon túl is minden reggel hoztak önkéntes ajándékot.


verso 3

Eljöttek tehát mindazok a hozzáértő emberek, akik a szent hajlék különféle munkáin dolgoztak, ki-ki a maga mesterségében, amivel foglalkozott.


verso 4

Azt mondták Mózesnek: Többet hordott a nép ajándékba, mint amennyi az Úr által parancsolt munka elkészítéséhez szükséges.


verso 5

Mózes ekkor parancsot adott ki, hogy vigyék hírül a táborban: se férfi, se asszony ezután ne készítsen semmiféle felajánlást a szent hajlék munkálataihoz! Ekkor abbahagyta a nép az ajándékhordást.


verso 6

Mert az egész munka elvégzéséhez elég volt az adomány, még felesleg is maradt.


verso 7

Az összes ott dolgozó bölcs szívű férfi együtt készítette a hajlékot. Tíz szőnyegből nagy hozzáértéssel készítették: kék, bíborpiros és karmazsinszínű sodrott lenből, rajta kerúbokkal.


verso 8

Egy-egy szőnyeg hossza huszonnyolc könyök, szélessége négy könyök volt. Egyforma méretű volt minden szőnyeg.


verso 9

Öt szőnyeget fűztek össze, és a másik öt szőnyeget is összefűzték egymással.


verso 10

És az összefűzött szőnyegek közül a szélsőre kék hurkokat csináltak. Ugyanilyet készítettek a másik csoportban is a külső szőnyeg szélére.


verso 11

Az egyik szőnyegre ötven hurkot csináltak, és ötven hurkot csináltak a másik szőnyeg szélén is, amelyik a másik csoportban volt. A hurkok egymással szemben voltak.


verso 12

Ötven aranyhorgocskát is készítettek, és összefogták a szőnyegeket a horgocskákkal, egyiket a másikkal, és eggyé lett a hajlék.


verso 13

Kecskeszőr szőnyegeket is készítettek, hogy tető legyen a hajlékon. Tizenegy ilyen szőnyeget csináltak.


verso 14

Egy szőnyeg hossza harminc könyök és egy szőnyeg szélessége négy könyök volt. Azonos méretű volt a tizenegy szőnyeg.


verso 15

Külön összefűztek még öt szőnyeget és külön hat szőnyeget is.


verso 16

Ötven hurkot is készítettek a szőnyeg szélére, amely az összefűzött szőnyegek közül a szélén van. Ötven hurkot készítettek a szőnyeg szélére a másik csoportban is.


verso 17

Készítettek ötven rézhorgocskát is a sátor összefűzésére, hogy eggyé legyen.


verso 18

Takarót is készítettek a sátorra vörösre festett kosbőrökből és azonkívül egy takarót borzbőrökből.


verso 19

Megcsinálták a deszkákat is a hajlékhoz akáciafából, és felállították őket.


verso 20

A deszkák hossza tíz könyök, egy deszkának a szélessége pedig másfél könyök.


verso 21

Egy deszkának két csapja volt, egyik a másiknak megfelelő. Így készítették a hajlék összes deszkáját.


verso 22

A deszkákat pedig így osztották el a hajlékhoz: húsz deszkát a déli oldalon, dél felé.


verso 23

A húsz deszka alá negyven ezüsttalpat készítettek; mindegyik deszka alá két talpat annak két csapja szerint.


verso 24

A hajlék másik végébe, az északi oldalon szintén húsz deszkát készítettek.


verso 25

Negyven ezüsttalpat készítettek alájuk, két talpat az egyik deszka alá, két talpat a másik deszka alá is.


verso 26

A hajlék nyugati oldalához hat deszkát készítettek.


verso 27

A hajlék sarkaira, a két oldalra pedig két deszkát tettek.


verso 28

Alulról kezdve kettesével voltak, felül pedig egybe voltak fogva egy karikával. Így készítették mindkettőt a két sarkon.


verso 29

Tehát nyolc deszka volt összesen, és azoknak tizenhat ezüsttalpuk volt: két-két talp egy-egy deszka alatt.


verso 30

Reteszrudakat is készítettek akáciafából. Ötöt a hajlék egyik oldalának deszkáihoz,


verso 31

öt reteszrudat a hajlék másik oldalának deszkáihoz és öt reteszrudat a hajlék nyugati oldalának deszkáihoz hátulról.


verso 32

Elkészítették a középső reteszrudat is, hogy fusson végig a deszkák közepén.


verso 33

A deszkákat pedig arannyal borították be. Aranyból készítették a reteszrudak gyűrűjéül szolgáló karikákat is, és a reteszrudakat is beborították arannyal.


verso 34

Elkészítették a függönyt is kék, bíborpiros, karmazsinszínű és sodrott lenből, műgonddal beleszőtt kerúbokkal.


verso 35

Készítettek hozzá négy oszlopot akáciafából, és beborították őket arannyal. A horgaik is aranyból voltak, és négy ezüsttalpat is öntöttek hozzá.


verso 36

Kék, bíborpiros, karmazsinszínű és sodrott lenből hímzett függönyt készítettek a sátor bejáratára.


verso 37

Öt oszlopot is csináltak hozzá horgokkal együtt. Az oszlopfőket és az összekötőket beborították arannyal, öt talpuk pedig rézből volt.

Capítulos:


Libros