Szent Lukács evangéliuma
capítulo 9
verso 1
egybehíván kedig Jézus az ő tizenkét tanítványit ada nekik jószágot és hatalmat minden ördögökön, és hogy fájdalmakat meggyógyítanának.
verso 2
és elbocsátá őket Istennek országa prédikálani és betegeket vigasztani.
verso 3
és mondá nekik: semmit ne vigyetek az útra, se vesszőt, se zsákot, se kenyeret, se pénzt, se két köntöstök ne legyen!
verso 4
és valamely házba bementek, ott maradjatok, és onnét ki ne menjetek!
verso 5
és valaki nem fogadand titeket, kimenvén a városból még az lábatok porát is leüssétek bizonyságra őrájuk.
verso 6
amazok kedig kimenvén eljárják vala a kastélyokat evangéliumot hirdetvén és gyógyítván mindenütt.
verso 7
meghallá kedig Heródes tetrarka mindezeket, kik lesznek vala őtőle, és kételkedik vala, miérthogy sokan mondának, hogy János támadott volna fel halottaiból,
verso 8
nekik kedig, hogy Illés jelent volna meg, nekik kedig, hogy egy a régi próféták közül támadott volna fel.
verso 9
és mondá Heródes: Jánosnak én vőm fejét, de kicsoda ez, akiről én ilyeneket hallok? és akarja vala őtet látni.
verso 10
az apostolok kedig megtérvén megmondák Jézusnak valamit műveltenek vala. és őket vele elvivén felfele mene a pusztába, mely vagyon Betszaidába.
verso 11
melyet mikoron a seregek megismertének volna, utánamenének. fogadá őket, kiknek szól vala Istennek országáról, és akiknek gyógyítás kell vala, megvigasztja vala őket.
verso 12
az nap kedig immár elkezdett vala hajlani, és járulván a tizenkettők mondának neki: bocsásd el a sereget, hogy elmenvén a kastélyokba és falukba, kik körül vannak, betérjenek, és találjanak étkeket, mert itt puszta helyen vagyunk.
verso 13
mondá kedig nekik: ti adjatok nekik enniük! de ők mondának: nincsen nekünk több, hanem öt kenyerünk és két halunk, hanemha mi elmegyünk, és mind ez seregnek enni veszünk.
verso 14
valának kedig a férfiak olymint ötezren. mondá kedig az ő tanítványinak: ültessétek le őket ötven-ötven rakásba.
verso 15
és azonképpen tőnek, és letelepedének mindnyájan.
verso 16
Jézus kedig vevén az öt kenyereket és a két halakat feltekinte mennyországba, és megáldá azokat, megszegé, és osztogatta az ő tanítványinak, hogy a sereg eleibe tennék.
verso 17
és őnek mindnyájan, és megelégedének, és felszedék, ami fragmenta megmaradott vala, mely lőn tizenkét kosárral.
verso 18
és lőn, hogy mikoron ő maga volna imádkozván, vele valának a tanítványok is, és kérdé őket mondván: kinek mondnak engemet a seregek?
verso 19
amazok felelének és mondának: János baptistának, nekik kedig Illésnek, nekik kedig, hogy az előbbi prófétákba támadott egy fel.
verso 20
és mondá nekik: ti kedig kinek mondotok engemet lenni? fele Simon Péter, s mondá: Istennek Krisztusának.
verso 21
de ő megfenyítvén őket parancsolá nekik, hogy valakinek ne mondanák azt,
verso 22
mondván: mert szükség Embernek Fiának sokat szenvedni és gonosznak ítéltetni a fő népektől, az papi fejedelmektől és írástudóktól, és megöletni, de harmadnapon feltámadni.
verso 23
mond vala kedig mindeneknek: valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztit minden napon, és kövessen engemet!
verso 24
mert valaki meg akarja az ő lelkét tartani, elveszti őtet. és valaki elveszti az ő lelkét énértem, megtartja azt.
verso 25
mert mit használ embernek, ha mind ez egész világot megnyeri, ő magát kedig elveszti, és magába teszen kárt?
verso 26
mert valaki szégyell engemet és az én beszédimet, azt Embernek Fia is szégyelli, mikoron eljő az ő és Atyának és a szent angyaloknak dicsőségébe.
verso 27
mondom kedig nektek, bizonnyal vannak nekik itt állók, kik nem kóstolnak halált, mígnem meglátják Istennek országát.
verso 28
lőn kedig ez beszédeknek utána olymint nyolc nappal, és felvivé Pétert, Jakabot és Jánost, és felmene az hegyre, hogy imádkoznék.
verso 29
és lőn, mikoron imádkoznék, az ő ábrázatjának színe más, és az ő öltözeti fehér és fénylő.
verso 30
és íme, két férfiak szólnak vala vele, kik valának Mózes és Illés.
verso 31
láttattak az dicsőségbe, szólnak vala kedig az ő haláláról, melyet beteljesítendő vala Jeruzsálembe.
verso 32
Péter kedig, és kik vele valának, megnehezültek vala álomnak miatta. és felserkenvén láták az ő felséges voltát, és a két férfiat, kik vele állanak vala.
verso 33
és lőn, hogy mikoron elmentenek volna tőle, mondá Péter Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk, és csináljunk három hajlékot, neked egyet, Mózesnek egyet, és Illésnek egyet! nem tudván, mit mondana.
verso 34
és mikoron ő ezeket szólná, köd lőn, mely beárnyékozá őket. és megfélemlének, mikoron a köd őket befogta volna.
verso 35
és szó lőn a ködből mondván: ez az én szerelmes Fiam, őtet hallgassátok!
verso 36
és mikoron ez szó lenne, Jézus csak ő maga találtaték, és ők vesztegségbe lőnek, és senkinek nem mondanak valamit az napokba azokból, kiket láttanak vala.
verso 37
lőn kedig másodnapon, hogy ők a hegyről leszállván, járula eleikbe sok sereg.
verso 38
és íme, egy férfiú a seregből felüvölte mondván: Mester, kérlek tégedet, tekints az én fiamra, mert egyetlenem énnekem!
verso 39
mert íme, gonosz lélek fogja őtet, és legottan üvölt, verekedteti és szaggatja őtet, nyála folyván és megrángatván nehezen válik meg tőle.
verso 40
kérém a te tanítványidat, hogy kiűznék belőle, de nem teheték.
verso 41
felele kedig Jézus, mondá: ó, hitetlen és visszás nemzetség! még leszek nálatok, és szenvedlek titeket? hozd ide a te fiadat!
verso 42
és mikoron előjőne, az ördög kezdé a földhöz ütni és szaggatni. Jézus kedig megfeddé az förtelmes lelket, és meggyógyítá a gyermeket, és megadá az ő atyjának.
verso 43
elálmélkodnak vala kedig mindannyian Istennek nagy voltán. és mikoron mindenek csodálkoznának mindazokon, melyeket teszen vala, mondá az ő tanítványinak:
verso 44
ti ez beszédet helyheztessétek a ti szívetekbe, mert eljövendő, hogy Embernek Fia adassék embereknek kezébe!
verso 45
de amazok nem tudják vala a beszédet, mert befedezve vala őelőttük, hogy meg ne ismernék azt, és nem merik vala őtet megkérdeni ez beszédről.
verso 46
gondolat szálla kedig őbeléjük, ki volna közülük nagyobb.
verso 47
de Jézus látván az ő szívüknek gondolatit nyúla egy gyermekhez, melléje állatá őtet,
verso 48
és mondá nekik: valaki fogadandja ez gyermeket én nevembe, engem fogad. és valaki engem fogad, fogadja azt, ki engemet bocsátott. mert valaki kisebb mindnyájan tiköztetek, az leszen nagyobb.
verso 49
felele kedig János, mondá: Mester, látánk egyet űzni ördögöt te nevedbe, és megtiltók, mert nem jár mivelünk együtt.
verso 50
és mondá Jézus nekik: ne tiltsátok meg, mert valaki miellenünk nincsen, mivelünk vagyon!
verso 51
lőn kedig, hogy mikoron beteljesednének az ő felmagasztalásának napjai, és ő eltökélé magába, hogy Jeruzsálembe menne.
verso 52
és követeket bocsáta az ő színe előtt, kik elmenvén bemenének a szamaritánusoknak városába, hogy szállást szereznének neki.
verso 53
és nem fogadák őtet, mert látják vala, hogy Jeruzsálembe menne.
verso 54
mikoron kedig látták volna az ő tanítványi, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-e, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon le mennyországból, és megeméssze őket?
verso 55
és hozzájuk fordulván megfeddé őket, mondá: nem tudjátok, ki lelkei vagytok.
verso 56
Embernek Fia nem jött lelkeket elveszteni, hanem üdvözíteni. és menének más kastélyba.
verso 57
lőn kedig, hogy mikoron ők az úton mennének, mondá egy őhozzá: követlek tégedet, valahova menendesz.
verso 58
és mondá Jézus: a rókáknak lyukuk vagyon, és az égi madaraknak fészkük, de Embernek Fiának nincsen, hol az ő fejét lehajtsa.
verso 59
mondá kedig a másiknak: kövess engemet! az kedig mondá: Uram, engedjed nekem, hadd menjek először eltemetni atyámat!
verso 60
mondá Jézus: hagyd a hallottaknak eltemetni az ő halottjukat, te kedig menj el, és hirdessed Istennek országát!
verso 61
és mondá a másik: követlek téged, Uram, de bocsáss el engemet, először hadd vegyek búcsút azoktól, kik otthon vannak!
verso 62
mondá neki Jézus: senki, valaki kezét az ekére teszi, és hátratekint, nem alkalmas Istennek országához.
Libros
