Szent Márknak evangéliuma

capítulo 1


Capítulos:


verso 1

Jézus Krisztusnak, Istennek fiának evangéliumának kezdeti,


verso 2

miképpen meg vagyon írván az prófétáknál: íme, én elbocsátom az én angyalomat a te színed előtt, ki megszerzi te utadat teelőtted.


verso 3

kiáltónak szava a pusztába: Úrnak szerezzetek utat, igazán csináljátok az ő ösvényit.


verso 4

vala János a pusztában, keresztelvén, és prédikálván penitenciának keresztségét, bűnöknek bocsánatára.


verso 5

és kimegyen vala őhozzá mind egész zsidóságnak tartománya, és Jeruzsálemnek sokasága. és megkerezteltetnek vala őtőle a Jordán vizébe, megvallván az ő bűnüket.


verso 6

Jánosnak kedig öltözeti vala teveszőrből. öve is bőr vala az ő ágyéka körül, sáskákat és erdei mézet eszik vala,


verso 7

és prédikál vala mondván: jött énutánam nálamnál erősebb, kinek nem vagyok méltó, hogy lehajolván megoldjam saruja szíját.


verso 8

én kereszteltelek titeket vízbe, de az keresztel titeket Szentlélekbe.


verso 9

és lőn, az napokban eljöve Jézus Názáretből, mely vagyon Galileába, és megkeresztelkedék Jánostól a Jordán vízbe.


verso 10

és legottan, mikoron a vízből kijőne, látá az mennyországot, hogy megnyílnék, és az Szentlelket, miképpen egy galambot, hogy leszállna őrá felül,


verso 11

és szózat lőn mennyországból: te vagy az én szerelmes fiam, kibe mindenek kellemetesek lettek.


verso 12

és legottan kényszeríté őt az Lélek a pusztába,


verso 13

holott vala negyven napig és negyven éjig. és kísértetik vala az ördögtől. a vadak között vala, és az angyalok szolgálnak vala neki.


verso 14

de minekutána János megfogatott volna, jöve Jézus Galileába, prédikálván Istennek országának evangéliumát,


verso 15

és mondván: betelt az idő, és elközelgett mennyeknek országi, térjetek magatokba, és higgyetek az evangéliumnak!


verso 16

és mikor járna galileai tenger mellett, látá Simont és Andrást, az ő atyafiát, hogy hálójukat a tengerbe vetnék ( mert halászok valának).


verso 17

és mondá nekik Jézus: jöjjetek énutánam, azt teszem, hogy lesztek embereknek halászi.


verso 18

és amazok legottan hálójukat elhagyván követék őt.


verso 19

és onnét egy kevéssé továbbmenvén, látá Jakabot, Zebedeusnak fiát, és Jánost, az ő atyafiát, hogy ott az hajóba hálójukat igazgatnák.


verso 20

és legottan hívá őket is. és amazok atyjukat, Zebedeust elhagyván, az hajóba a napi béresekkel követék őt.


verso 21

és bemenének Kafarnaumba, holott legottan szombatokon bemenvén az zsinagógába, tanít vala.


verso 22

és csodálkoznak vala az ő tudományán, mert ő tanít vala úgy, mint kinek hatalma volna, és nem akképpen, mint az írástudók.


verso 23

és vala ott az ő zsinagógájukba egy ember, kibe förtelmes lélek vala. ez felüvölte, mondván:


verso 24

ah, názáretbeli Jézus, mi közünk vagyon nekünk veled? eljöttél-e, hogy elveszess minket? tudlak téged, ki légy: mert bizonnyal Istennek amaz szenti.


verso 25

és megfenyíté őtet Jézus, mondván: némulj meg, és menj ki az emberből!


verso 26

és az förtelmes lélek, őtet megrángatván, és felszóval kiáltván, kimene belőle.


verso 27

és mindnyájan elálmélkodának rajta, úgyannyra, hogy önnön közöttük kérdezkednek vala rajta, mondván: mi dolog ez? micsoda új tudomány ez? mert teljes hatalommal parancsol az förtelmes lelkeknek is, és engednek neki?


verso 28

kihírhevék kedig az ő neve mind egész Galileának közel való tartományin.


verso 29

és legottan kijővén az zsinagógából, jövének Simonnak és Andrásnak házához, Jakabbal és Jánossal.


verso 30

Simonnak kedig napa fekszik vala, mert hideg leli vala. és legottan szólának Jézusnak felőle.


verso 31

és járulván, felállatá őtet, kézen fogván. és az hideg ottan elhagyá, és szolgál vala nekik.


verso 32

este kedig, mikoron a nap elnyugodt volna, minden betegeket hozzá hordanak vala, azokat is, kik ördögtől gyötretnek vala,


verso 33

és mind az egész város az ajtó eleibe gyűlt vala.


verso 34

és sokakat vigaszta meg, kik bántatnak vala különb-különb betegségekkel. és sok ördögöket űze ki. és nem hagy vala szólni az ördögöknek, merthogy ismernék őt.


verso 35

és reggel, még mikoron éjjel volna, felkele, és onnét kimenvén elmegyen vala imádkozni az puszta helyre, és ott imádkozik vala.


verso 36

utána mene Simon, és kik vele valának,


verso 37

és mikoron megtalálták volna őtet, mondának neki: mind tégedet keresnek.


verso 38

mondá nekik: menjünk el imez közel való falukra, hogy ott is prédikáljak, mert arra jöttem ki.


verso 39

és prédikál vala az ő zsinagógájukba, teljes Galileába, és ördögöket űz vala.


verso 40

és jöve őhozzá egy poklos, kervén őtet, térdéhez esvén, és mondván neki: ha akarod, megvigaszthatsz engemet.


verso 41

Jézus kedig megkönyörüle rajta, és kezét kinyújtván illeté őt, és mondá neki. akarom, légy tiszta.


verso 42

és mikoron ezt mondta volna, mindjárást elmene őróla a poklosság, és megtisztula.


verso 43

elbocsátá őtet, és fenyíték alatt meghagyá neki, mondván:


verso 44

lássad, hogy valakinek ne mondjad, de menj el, és mutasd meg magadat az papnak, és vidd fel az te megtisztulásodét, amit Mózes parancsolt nekik bizonyságul.


verso 45

de amaz onnét kimenvén kezde sokat beszélni, és ez beszédet kihirdetni, úgyannyira, hogy immár Jézus nem mehet vala nyilván az városba, hanem kívül, az puszta helyeken vala, és hozzá jőnek vala mindenfelől.

Capítulos:


Libros