capítulo 4
ismét kezde Jézus tanítani a tenger mellett, holott gyülekezék hozzá nagy sok sereg. annyira, hogy a hajóba bemenvén az vízen ülne, és mind az egész sereg a tenger mellett az földön volna.
és tanítja vala őket sok példabeszéd által, és mond vala őnekik, az ő tudományába:
hallgassatok meg, íme kimegyen vala a magvető vetni.
és történék, mikoron a magot hintené, hogy némelyik esék az útfélen, eljövének az égi madarak, és azt megevék.
némelyik kedig esék köves helyre, holott nem vala sok föld, és mindjárást kikele,
de miérthogy nem vala tömérdek földbe, a nap feltámadván, megsüté az hőség, és hogy nem vala gyökere, megasza.
némelyik kedig esék az tövisek közé, és felnövekedének az tövisek, megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt.
és némelyik esék jó földbe, mely ad vala bőséges és növekedő gyümölcsöt. és egyik hoz vala harmicat, egyik hatvanat, és egyik százat.
és mond vala nekik: akinek füle vagyon hallásra, hallja meg!
és mikoron Jézus magának volna, kérdék őtet azok, kik mellette valának az tizenkettővel, az példáról,
és mond vala nekik: nektek adatott megismerni Istennek országának titkait. amazoknak kedig, kik kívül vannak, mindenek példa szerint lesznek,
hogy látván lássanak, és ne nézzenek, és hallván halljanak, és ne értsék, netalán valamikoron megtérnek, és megbocsáttatnak az ő bűneik.
és mondá nekik: nem tudjátok-e ez példat? hát mint ismertek meg minden példakat?
az a magvető Istennek beszédét hinti.
azok mondatnak kedig, kik esnek az útfélen, akik az beszédet hallják, és legottan eljő az ördög, és elviszi az beszédet, amely szívükbe hintetett volt.
ezenképpen tesznek azok is, akik az magot köves helyre fogadják, melyek mikoron hallják a beszédet, nagy őremmel veszik legottan azt,
és nincsen gyökere náluk, de csak idő szerint valók, azután ha valami bontás avagy háborgatás támad a beszédért, legottan megbotránkoznak.
vannak kedig, kik a magot a tövisek közé veszik. ezek azok, kik az beszédet hallják,
de ez világnak szorgalmatossági, gazdagságoknak csalárdsági, és egyéb állatoknak kívánsági beléjük menvén megfojtják a beszédet, és nem leszen gyümölcshozó.
és némelyek vannak, kik a magot jó földbe vették, kik hallják az beszédet, és fogadják, és gyümölcsöznek, úgyannyira, hogy egyik mag hoz harmicat, másik hatvant, harmadik százat.
és mond vala nekik: azért gyújtják-e meg az szövétneket, hogy az kád alá tetessék, avagy az ágy alá? nemde azért-e hogy az gyertyatartóba tetessék?
mert nincsen valami elrejtve, hogy mely ki ne jelentessék, sem volt oly titok, hogy mely ki nem nyilatkozott.
akinek füle vagyon hallásra, hallja meg!
és mond vala nekik: lássátok, mit hallotok! valamely mértékkel mértek, azonnal mérnek nektek is, még annak felette megszerzik nektek, kik halljátok.
mert valakinek vagyon, adatik annak, és akinek nincsen, elvetetik tőle még az is, ami nála vagyon.
és mond vala: úgyan vagyon Istennek országa, miképpen ha ember vet magot a földbe,
és avagy ő maga aluszik vagy felkel éjjel és nappal, az vetemény kikel azért, és felnő, mikoron ő nem tudja is.
mert a föld önként gyümölcsözik, először füvet, azután kórót, aztán teljes búzát a búzacsőbe.
és mikoron gyümölcsöt hoz, mindjárást belebocsátják az sarlót, mert eljött az aratás.
és mond vala: mihez hasonlítsuk Istennek országát? avagy minemű példa mellé vessük őtet?
olyan, mint az mustármag, mely mikoron az földbe elvetetik, kisebb minden magnál, ki az földbe vagyon,
és mikoron elvetik, és kikel, nagyobb leszen minden füveknél, és teremt nagy ágakat, hogy az égi madarak is fészket rakhatnának az árnyéka alatt.
és ilyen sok példabeszéddel beszéli vala nekik Istennek beszédét, mint meghallhatják vala.
példa nélkül kedig nem szól vala nekik. félfelé kedig mindeneket megmagyaráz vala az ő tanítványinak.
kiknek mondá azon napon, mikoron immár este volna: menjünk az túlsó partra.
és az sereget elbocsátván vivék őtet úgy, hogy az hajóba volna, de több hajók is valának vele.
és nagy vész támada, és a habok az hajóba ütköznek vala, úgyannyira, hogy immár a hajó megtelnék. és ő vala az hajónak utolsó részében, aluszik vala egy vánkoson.
és felkelték őtet, és mondának neki: Mester, nem gondolsz-e rá, hogy elveszünk?
és felserkenvén, megfeddé az szelet, és mondá az tengernek: vesztegj, némulj meg! és elnyugvék az szél, és lőn nagy csendesség.
és mondá nekik: mire vagytok ilyen félénkek? miért, hogy nincsen bátorságotok?
és megfélemlének nagy félelemmel, és mondanak vala önköztük: kicsoda ez? mert az szelek és a tenger engednek neki.