Szent Márknak evangéliuma
capítulo 7
verso 1
és gyűlének őhozzá farizeusok, és nékik az írástudók közül, kik jöttenek vala Jeruzsálemből.
verso 2
és mikoron látták volna, hogy némelyek az ő tanítványi kőzül közönséges kezekkel, azaz mosdatlan ennének kenyeret, megszólják vala.
verso 3
mert az farizeusok, és mind az zsidók, különben nem esznek vala, hanem kezüket gyakorta megmossák vala, tartván az ő eleiknek szerzésit.
verso 4
és mikoron a vásárról megjőnek, nem esznek, hanem mosdva. és egyebek is sokak vannak, melyeket elővettenek megtartani. tudnia illik, mint poharaknak, csobánoknak és egyéb ércedényeknek, és ágyaknak mosásit.
verso 5
annakutána kérdék őtet az farizeusok és az írástudók: mire nem járnak az te tanítványid aszerint, mi módon a mi eleink szerzették, hanem mosdatlan kézzel esznek kenyeret?
verso 6
felele ő, és mondá nekik: jól prófetalt tirólatok, képutálókról Izajás, miképpen meg vagyon írván: ez nép ajkával tisztel engemet, az ő szíve kedig meszze vagyon éntőlem.
verso 7
hiába tisztelnek kedig engemet tanítván emberi tudományokat és parancsolatokat, mert Istennek parancsolatát elhagyván emberi szerzést tartotok:
verso 8
csobánoknak és poharaknak mosásit, és egyebeket is ezekhez hasonlatosokat műveltek.
verso 9
és mond vala nekik: jó, hogy hátravetettétek az Isten parancsolatát, hogy az ti szerzéseteket tartanátok meg.
verso 10
mert Mózes az mondotta: tiszteljed az te atyádat és az te anyádat. és valaki gonoszt mond atyjának avagy anyjának, halállal haljon meg. ti kediglen azt mondjátok:
verso 11
ha ember mondja atyjának avagy anyjának, korbán, azaz ajándék, mely éntőlem leszen, az a te hasznodra járul.
verso 12
és ez okkal nem hagyjátok, hogy ő valami jót tegyen atyjával és anyjával,
verso 13
és semmivé tettétek az isteni parancsolatot a ti szerzésetekért, melyeket szerzettetek, és sokakat ezekhez hasonlatosokat cselekedtek.
verso 14
és mikoron mind az egész sereget hozzá hívta volna, mond vala nekik: halljatok meg engemet mindnyájan, és értsetek meg.
verso 15
semmi nincsen emberen kívül, ki őbele megyen, hogy megfertőztetné őtet, de akik emberből származnak, azok, akik megfertőztetnek embert.
verso 16
akinek füle vagyon hallásra, hallja meg!
verso 17
és mikoron az házba bement volna, eltávozék az seregtől, kérdék őtet az ő tanítványi ez hasonlatosságról,
verso 18
és mondá nekik: ti is ennyre fogyatkoztatok-e meg értelem nélkül? mégsem értitek-e, hogy valami kívül bemegyen az emberbe, nem fertőztetheti meg őtet,
verso 19
mert nem az szívébe megyen, hanem a hasába, és félfelé való helyen kimegyen belőle, és kitisztul minden étek?
verso 20
mond vala kedig. ami emberből megyen ki, az fertőztet meg embert.
verso 21
mert belül embereknek szívéből származnak gonosz gondolatok, paráznaságok, házasságtörések, emberöldöklések, lopások,
verso 22
fösvénységek, csalárdságok, álnokságok, szégyentelenségek, gonosz szem, átkok, kevélység, bolondság.
verso 23
ezek mind ez gonoszok belül származnak, és embert megfertőztetnek.
verso 24
és onnét felkelvén mene Tírusz és Szidónnak határira, és mikoron házba ment volna, azt akará, hogy senki ne tudja, de el nem enyészheték.
verso 25
mert mihelyen egy asszonyállat halla őfelőle, kinek leánykáját förtelmes lélek gyötri vala, eljöve, és lábához esék.
verso 26
vala kedig az aszzony görög, nemzetségéről szírföníciai. és kéri vala őtet, hogy az ördögöt kiűzné az ő leányából.
verso 27
Jézus kedig mondá neki: hadd elégedjenek meg először a fiak, mert nem alkalmas venni az fiaknak kenyerét, és az ebeknek vetni.
verso 28
felele az asszony, mondá neki: úgy vagyon, Uram, de nem az kölykök is esznek az asztal alatt a fiaknak morzsáiból?
verso 29
és mondá neki: ez beszédért menj el, és az ördög kiment az te leányodból.
verso 30
és mikoron hazament volna, találá az ő leányát, tehát az ördög kiment belőle, és az ágyon fekszik.
verso 31
és ismét kimenvén Tírusz és Szidónnak határiból, jöve Galileai-tenger mellé, Dekapolisznak határi által.
verso 32
és hozának neki egy süketet, és kinek nyelvébe fogyatkozás vala. és kérik vala, hogy kezét rávetné.
verso 33
és mikoron vitte volna őtet az sereg közül félfelé, bocsátá ujjait az ő fülébe, és mikoron pökött volna, illeté az ő nyelvét,
verso 34
és feltekintvén mennyországba, fohászkodék, és mondá neki: effata, azaz nyíljál meg.
verso 35
és legottan megnyilatkozának az ő fülei, és nyelvenek köteli is megszabadulának, és tisztán beszél vala.
verso 36
de parancsolá nekik, hogy valakinek ne mondanák, de mennyivel inkább ő parancsol vala nekik, annyival inkább nagyobban hirdetik vala,
verso 37
és igen elálmélkodnak vala, mondván: mindeneket jól tett, az süketek hogy halljanak, és az némák szóljanak.
Libros
