⚠️ ¡Atención! Esta traducción refleja las enseñanzas de la Iglesia de los Testigos de Jehová.

János jelenései

capítulo 2


Capítulos:


verso 1

Az efézusi gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja az, aki a jobb kezében tartja a hét csillagot, és a hét arany lámpatartó között jár:


verso 2

»Tudok a tetteidről, a fáradozásodról és a kitartásodról, és tudom, hogy nem tűröd meg a rossz embereket, és hogy próbára tetted azokat, akik apostolnak mondják magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket.


verso 3

Kitartó is vagy, helytálltál a nevemért, és nem lankadtál el.


verso 4

Azt azonban felrovom neked, hogy már nem olyan a szereteted, mint kezdetben.


verso 5

Ezért emlékezz rá, hogy mid volt, és mit veszítettél el, bánd meg a bűneidet, és tedd azt, amit kezdetben tettél. Ha nem bánod meg a bűneidet, eljövök hozzád, és elmozdítom helyéről a lámpatartódat.


verso 6

Az viszont melletted szól, hogy gyűlölöd, amit Nikolausz szektája tesz, amit én is gyűlölök.


verso 7

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a szellem a gyülekezeteknek: aki győz, annak meg fogom engedni, hogy egyen az élet fájáról, mely Isten paradicsomában van.«


verso 8

A szmirnai gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezeket mondja »az első és az utolsó«, aki meghalt, és életre kelt:


verso 9

»Tudok a nyomorúságodról és a szegénységedről – pedig gazdag vagy – és arról, hogyan gyalázkodnak azok, akik zsidónak mondják magukat, holott nem azok, hanem Sátán zsinagógája.


verso 10

Ne félj azoktól, amiket elszenvedsz majd. Az Ördög ezután is börtönbe vet néhányatokat, hogy teljesen próbára legyetek téve, és nyomorúságotok lesz tíz napig. Legyél hűséges mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.


verso 11

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a szellem a gyülekezeteknek: aki győz, annak semmiképpen sem fog ártani a második halál.«


verso 12

A pergamoni gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja az, akinél az éles, hosszú, kétélű kard van:


verso 13

»Tudom, hol laksz: ott, ahol Sátán trónja áll. Mégis erősen ragaszkodsz a nevemhez, és nem tagadtad meg a belém vetett hitedet, még Antipásznak, az én hűséges tanúmnak a napjaiban sem, akit megöltek nálatok, ahol Sátán lakik.


verso 14

De azért van néhány kifogásom ellened: Vannak ott nálad olyanok, akik ragaszkodnak Bálám tanításához, aki arra tanította Bálákot, hogy olyasmit tegyen, ami az izraeliták botlását okozza, hogy bálványoknak áldozott dolgokat egyenek, illetve szexuális erkölcstelenséget kövessenek el.


verso 15

Ehhez hasonlóan olyanok is vannak nálad, akik ragaszkodnak Nikolausz szektájának a tanításához.


verso 16

Így hát bánd meg a bűneidet! Ha nem teszed, hamar eljövök hozzád, és harcolni fogok ellenük a szám hosszú kardjával.


verso 17

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a szellem a gyülekezeteknek: aki győz, annak adok az elrejtett mannából, és adok neki egy fehér kövecskét, amelyre egy új név lesz felírva, melyet senki sem ismer, csak az, aki megkapja.«


verso 18

A tiatirai gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja Isten Fia, akinek olyan a szeme, mint a tűzláng, lába pedig, mint a finom réz:


verso 19

»Tudok a tetteidről, szeretetedről, hitedről, szolgálatodról és kitartásodról, és tudom, hogy az utóbbi tetteid többek a korábbiaknál.


verso 20

Ám felrovom neked, hogy megtűröd azt az asszonyt, Jezabelt, aki prófétanőnek nevezi magát, és aki tanítja és félrevezeti a rabszolgáimat, hogy szexuális erkölcstelenséget kövessenek el, és bálványoknak áldozott dolgokat egyenek.


verso 21

Adtam neki időt, hogy megbánja a bűneit, de nem akarja megbánni, hogy szexuális erkölcstelenséget követett el.


verso 22

Betegséggel sújtom őt, azokat pedig, akik házasságtörést követnek el vele, nagy szenvedéssel sújtom, hacsak meg nem bánják a bűneiket, amelyekre rávette őket.


verso 23

Gyermekeit pedig megölöm halálos betegséggel, és minden gyülekezet meg fogja tudni, hogy én vagyok, aki a legbensőbb gondolatokat és a szíveket kutatja, és én megfizetek nektek egyénenként a tetteitek szerint.


verso 24

Nektek azonban, a többi tiatirainak, mindazoknak, akik nem követik ezt a tanítást, és nem ismerték meg azt, amit ’Sátán mélységes dolgainak’ neveznek, ezt mondom: Nem rakok rátok más terhet.


verso 25

De amitek van, ahhoz erősen ragaszkodjatok, míg el nem jövök.


verso 26

Aki pedig győz, és mindvégig megtartja azt, amit parancsoltam, annak hatalmat adok a nemzetek fölött,


verso 27

ahogy én is kaptam az Atyámtól, és vasvesszővel tereli majd az embereket, és azok darabokra törnek, mint az agyagedények,


verso 28

és neki adom a hajnali csillagot.


verso 29

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a szellem a gyülekezeteknek.«

Capítulos:


Libros