Ezsdrás könyve

7. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Ezek után történt, hogy Artahsasztá perzsa király uralkodása idején Ezsd­rás, Szerájá fia, aki Azarjá fia, aki Hilkijjá fia,


2. vers

aki Sallum fia, aki Cádók fia, aki Ahitúb fia,


3. vers

aki Amarjá fia, aki Azarjá fia, aki Merájót fia,


4. vers

aki Zerahjá fia, aki Uzzi fia, aki Bukki fia,


5. vers

aki Abisúa fia, aki Fineás fia, aki Eleázár fia, aki pedig Áron főpapnak a fia volt,


6. vers

ez az Ezsdrás eljött Babilóniából. Ő írástudó volt, jártas Mózes törvényében, amelyet az Úr, Izráel Istene adott. A király teljesítette minden kérését, mivel rajta nyugodott az Úrnak, Istenének a keze.


7. vers

Izráel fiai közül is többen eljöttek Jeruzsálembe: papok, léviták, énekesek, kapuőrök és a léviták szolgái, Artahsasztá király uralkodásának hetedik esztendejében.


8. vers

Ezsdrás az ötödik hónapban, a király uralkodásának hetedik esztendejében érkezett meg velük Jeruzsálembe.


9. vers

Ugyanis az első hónap első napján határozta el, hogy eljön Babilóniából, és az ötödik hó első napján érkezett Jeruzsálembe Istenének rajta nyugvó jóakaratából.


10. vers

Mert Ezsdrás erős szívvel törekedett arra, hogy kutassa és megcselekedje az Úr törvényét, és tanítsa Izráelben a rendelkezéseket és végzéseket.


11. vers

Ez a másolata annak a levélnek, amelyet Artahsasztá király adott Ezsdrásnak, az írástudó papnak, aki írástudó volt, és jártas az Úr parancsainak szavaiban, Izráelnek adott rendeléseiben:


12. vers

„Artahsasztá, a királyok királya Ezsd­rás papnak, aki a menny Istenének törvényében igen jártas írástudó.


13. vers

Engedélyt adok arra, hogy ha valaki országomban önként Jeruzsálembe akar menni Izráel népe, papjai és a léviták közül, az elmehet veled.


14. vers

Mivel téged a király és hét tanácsosa küld ki, nézz utána Júdának és Jeruzsálemnek Istened törvénye szerint, amely a kezedben van,


15. vers

és vidd el azt az ezüstöt és aranyat, amelyet a király és tanácsosai önkéntesen ajándékoznak Izráel Istenének, akinek hajléka Jeruzsálemben van;


16. vers

valamint mindazt az ezüstöt és aranyat, melyet Babilónia tartományaiban kapsz, a nép és a papok önkéntes ajándékával együtt, amelyet önkéntesen ajándékoznak Istenük házának, amely Jeruzsálemben van.


17. vers

Ezért végy gondosan e pénzen bikákat, kosokat és bárányokat és hozzájuk való étel- és italáldozatokat, és áldozd fel azokat Istenetek házának oltárán, amely Jeruzsálemben van.


18. vers

A megmaradt ezüsttel és arannyal pedig te és testvéreid azt cselekedjétek, Istenetek akarata szerint, amit jónak láttok.


19. vers

Az edényeket, amelyeket átadtak neked Istened házának a szolgálatára, add át Isten előtt Jeruzsálemben.


20. vers

Ami még ezenkívül szükséges Istened házához, amit még fedezned kell, fedezd a király kincstárából.


21. vers

Én, Artahsasztá király parancsolom minden, a folyamon túl lakó kincstárnoknak, hogy mindent, amit csak Ezsdrás pap kér tőletek, aki a m­enny Istenének törvényében jártas írástudó, pontosan teljesítsétek,


22. vers

éspedig száz talentum ezüstig, száz kór búzáig, száz bat borig, száz bat olajig és sóból, amennyi kell.


23. vers

Mindazt, ami a menny Istenének akarata szerint való, pontosan teljesítsétek a menny Istenének a házáért, hogy meg ne haragudjék a királynak és fiainak az országára.


24. vers

Veletek pedig tudatjuk, hogy sem a papokra, sem a lévitákra, sem az énekesekre, sem a kapuőrökre, sem a léviták szolgáira, sem Isten e házának szolgáira adót, járulékot és úti vámot senkinek sem szabad kivetnie.


25. vers

És te, Ezsdrás, Istened bölcs törvénye szerint, amely a kezedben van, rendelj ítélőbírákat, hogy törvénykezzenek minden, a folyamon túl lakó nép között, mindazok között, akik ismerik Istened törvényeit; akik pedig nem, azokat tanítsátok meg rá!


26. vers

Azokat pedig, akik nem Istened törvénye és a király törvénye szerint cselekszenek, azonnal el kell ítélni: vagy halálra, vagy számkivetésre, vagy pénzbüntetésre, vagy börtönre.”


27. vers

Áldott az Úr, atyáink Istene, aki arra indította a király szívét, hogy fölékesítse az Úr házát, amely Jeruzsálemben van,


28. vers

és aki hozzám fordult irgalmasságával a király és tanácsosai előtt és a király minden hős fejedelme előtt! Én pedig megerősödtem az Úrnak, az én Istenemnek rajtam nyugvó keze által, és családfőket gyűjtöttem össze Izráelből, hogy eljöjjenek velem.

Fejezetek:


Könyvek