Evangélium Szent Márk írása szerint

14. fejezet


Fejezetek:


1. vers

vala kediglen Húsvét napja, és valának az napok két napnak utána, melyeken pogácsákkal ülnek vala, és az papoknak fejedelmei és az írástudók azon igyekeznek vala, mi módon az Jézust csalárdsággal megfognák és megölnék.


2. vers

és ezt mondják vala: nem kell ünnepnapon, hogy az nép fel ne induljon.


3. vers

és mikoron Betániában az poklos Simonnak házában volna, és letelepedett volna, eljöve egy asszonyi állat, kinél egy kenetnek való pohár vala, melyet betöltött vala nárdusból híven csinált drága nemes kenettel. és az kenetnek való pohárt részre eltörvén az Jézusnak fejére kiönté.


4. vers

valának kediglen nékik, kik őmagukban haragusznak vala, mint egy méltatlan dolgon, és ezt mondják vala: mire lőn ez kenetnek elvesztése?


5. vers

mert eladattathatik vala ez kenet többen, hogynemmint háromszáz pénzen, mely dénárnak mondatik, és az szegényeknek adattatik vala. és felette igen megzendülének az asszonyi állat ellen.


6. vers

és az Jézus ezt mondá: hagyjátok el őtet, miért vagytok bántására őneki? jó dolgot cselekedett énvelem.


7. vers

mert az szegények mindenkoron tiveletek vannak, és valamikoron akarandotok, jól tehettek ővelük, én kediglen nem mindenkoron vagyok tiveletek.


8. vers

ez asszonyi állat azt tette énvelem, amit tehetett, elöl eljött az temetésre, hogy az én testemet megkenné.


9. vers

bizony mondom tinektek, hogy vala, holott ez evangéliumot hirdetik ez széles világon, ez, és az, mit ez asszonyi állat tőn, őneki emlékezetére kihirdettetik.


10. vers

és az Júdás Iskariot, ki az tizenkettőnek közüle egy vala, elmene az papoknak fejedelmeihez, hogy őnekik elárulná őtet.


11. vers

mely dolgot mikoron azok meghallottanak volna, megörülének, és azt fogadák, hogy őneki ez üst pénzzel fizetnének. és azon igyekezik vala, mi módon alkalmas időben adhatná kézbe őtet.


12. vers

és az ünnepeknek első napján, melyeken pogácsákkal ülnek vala, és mikoron az húsvéti áldozatot szokták vala tenni, mondának őneki az ő tanítványai: holott akarod, hogy elmenjünk, és étket készítsünk, hogy húsvéti vacsorát egyél.


13. vers

és elbocsáta kettőt az ő tanítványaiban, és mondá őnekik: menjetek az városba, és tinektek előtökbe jő egy ember, ki egy korsó vizet viszen, menjetek az ember után,


14. vers

és valahová bemenend, mondjátok meg az háznak urának. az mester parancsol, és ezt mondja, hol vagyon az ebédlőház, holott az én tanítványaimmal az húsvéti vacsorát megegyem?


15. vers

és az egy nagy vacsoráló felházat mutat, melyet bevontanak, és készen tartanak, ott készítsétek minekünk.


16. vers

és kiindulának az ő tanítványai, és az városba menének, és azonképpen találák, miképpen megmondotta vala őnekik, és megkészíték az húsvéti vacsorát.


17. vers

és mikoron immáron este volna, eljöve az tizenkét tanítvánnyal,


18. vers

és mikoron letelepedtenek volna, és ennének, mondá az Jézus: bizony mondom tinektek, egy tiközületek, ki énvelem iszik, el fog árulni engemet.


19. vers

és azok meg kezdének szomorodni, és egyenként ezt kezdék őneki mondani: nemde én vagyok-e? és más, nemde én-e?


20. vers

az Jézus kediglen felelvén mondá őnekik: egy ez tizenkettő közül, ki énvelem márt be az tálba.


21. vers

az embernek Fia bizony az, hogy elmegyen, miképpen meg vagyon őróla írva. de jaj az embernek, az ki miatt az embernek fia elárultatik. jobb vala annak, ha nem született volna az ember.


22. vers

és mikoron ennének, az Jézus az kenyeret kezébe vevé, és mikoron hálát adott volna, elszegdelé, és őnekik adá, és ezt mondá. vegyétek el, egyétek meg, ez az én testem.


23. vers

az poharat is kezébe vévén mikoron hálát adott volna őnekik adá, és ivának belőle mindnyájan,


24. vers

és mondá őnekik: ez az én új testamentumbeli vérem, mely sokakért kiontatik.


25. vers

bizony mondom tinektek, ennek utána nem fogok inni az szőlőtőnek terméséből mind az napiglan is, mikoron új bort ivandom az Istennek országában. és mikoron isteni dicséretet mondottanak volna, kimenének az Olajfáknak hegyére,


27. vers

és mondá őnekik az Jézus: mind ti megbotránkoztok énértem ez éjjel, mert meg vagyon írván: elverem jövendőre az pásztort, és az juhok ide és tova fognak szakadozni,


28. vers

de minek utána feltámadandok előttetek megyek az Galileába.


29. vers

az Péter kediglen mondá őneki. még ha mindnyájan megbotránkoznak is terajtad, de én meg nem botránkozom.


30. vers

és mondá őneki az Jézus: bizony mondom teneked, hogy ma ez éjjel, minek előtte az tyúk kétszer szól, háromszor tagadsz meg engemet,


31. vers

és ő annál inkább ezt mondja vala. sőt ha teveled egyetembe kell meghalnom is meg nem tagadlak tégedet. az főbb tanítványok is mind azonképpen mondanak vala,


32. vers

és az helyre menének, melynek Gecsemáné neve. és mondá az ő tanítványainak: üljetek le itt, míglen felfelé menvén imádságot teendek,


33. vers

és őhozzá vivé az Pétert és Jakabot és Jánost, és nagyon kezde rettegni, és nagy keserűségben lenni.


34. vers

és mondá őnekik: bánat foglalta meg az én lelkemet mind haláliglan, legyetek veszteg itt, és vigyázzatok!


35. vers

és mikoron egy kevéssé elébb ment volna, az földre leborula, és imádságot tőn. hogy, ha lehetséges volna, múlnék el őróla az óra.


36. vers

és ezt mondja vala: ó Atyám, mindenek lehetségesek teneked, vedd el éntőlem ez pohárt. demaga ne az legyen, az mit én akarnék, hanem az, mit te.


37. vers

és eljöve, és úgy találá őket, hogy aludnának, és mondá az Péternek: Simon, alszol-e? nem vigyázhattál-e egy óráiglan?


38. vers

vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok. bizony az, hogy az lélek kész és gyors állat, de az test nehéz és erőtlen.


39. vers

és ismét onnan elmenvén imádkozik vala, és az imádságnak ugyanazon beszédét mondá.


40. vers

és őhozzájuk térvén ismét úgy találá őket, hogy aludnának. mert megnehezedett vala az ő szemük, és nem tudják vala, mit felelnének őneki.


41. vers

és harmadszor is őhozzájuk mene, és mondá őnekik. aludjatok ennek utána és nyugodjatok, igaz elég, eljött az óra. íme az embernek Fia az bűnösöknek kezébe adattatik.


42. vers

kelljetek fel, menjünk elő, íme elközelgett az ki engemet kézbe ad.


43. vers

és legottan még mikoron ezt mondaná az Jézus, előjöve az Judás, ki az tizenkét tanítvány közül egy vala, és ővele népeknek nagy serege vala, kik felkészülvén valának tőrökkel, és fabotokkal, melyeket az papoknak fejedelmei és az írástudók és az vének bocsáttanak vala.


44. vers

az Júdás kediglen, ki őtet kézbe adja vala, köz jelt adott vala őnekik ezt mondván: valakit én megcsókolandok az az, azt fogjátok meg, és okosan vigyétek el.


45. vers

és mikoron eljutott volna, legottan ő az Jézushoz járula, és mondá őneki: rabbi, rabbi, és megcsókolá őtet.


46. vers

az sereg nép kediglen az Jézust kézzel megragadá és megfogá őtet.


47. vers

egynémely kediglen azok közül, kik az Jézus körül állanak vala, az ő tőrét kivonván az fő papnak szolgájához csapá, és elvágá az ő fülét.


48. vers

és felelvén az Jézus mondá őnekik: úgy jöttetek ki tőrötökkel és fabotokkal, hogy engemet megfogjatok, mint egy latorra.


49. vers

naponként tiközöttetek valék az templomban tanítván, és ott meg nem fogátok engemet. de hadd teljesedjenek be az írások.


50. vers

és az tanítványok őtet elhagyván mind elfutának.


51. vers

és egynémely ifjacska követi vala őtet, ki az ő mezítelen testére egy gyolcsot takarított vala, és megfogák azt az ifjacskát, és az őnekik eresztvén az gyolcsot mezítelen futa ki markukból.


53. vers

és az Jézust az főpaphoz vivék, és őhozzá begyűlének mind az főpapok és az vének és az írástudók.


54. vers

és az Péter távol követi vala őtet mindaddiglan, mígnem az főpapnak házához jutott volna, és ott ül vala az szolgákkal, és az tűzvilágnál fűtőzik vala.


55. vers

az főpapok kediglen és mind az egész tanács az Jézusnak ellene tanúbizonyságot keresnek vala, hogy őtet megölnék, és nem találnak vala.


56. vers

sokan kediglen hamis tanúbizonyságot mondottanak vala őellene, és az ő tanúbizonyságuk egybe nem illene vala.


57. vers

és nékik felkelnek vala, és hamis tanúbizonyságot mondanak vala őellene, és ezt mondják vala:


58. vers

mi halljuk, hogy ezt mondja vala: én lerontom ez templomot, melyet kézzel raktanak, és három napon mást rakok helyébe, mely nem kézzel rakott leszen.


59. vers

és még ekképpen is az ő tanúbizonyságuk egybe nem illenek vala.


60. vers

és az főpap az gyülekezetnek közébe felkelvén kérdi vala az Jézust ezt mondván: semmit nem felelsz-e, miért mondanak ezek tanúbizonyságot teellened?


61. vers

és az Jézus veszteg hallgat vala, és semmit nem felel vala. és míglen az főpap megkérdé, és mondá őneki: te vagy-e az Krisztus, az boldog Istennek Fia?


62. vers

az Jézus kediglen mondá: én vagyok, és meglátjátok az embernek Fiát, hogy az isteni erőnek jobb keze felől ül, és eljő az égnek ködében.


63. vers

az főpap kediglen az ő ruháit megszakasztván mondá: mi szükségünk vagyon még is tanúbizonyságokra?


64. vers

ti magatok halljátok az Isten ellen való szidalmas beszédet. mi láttatik tinektek? azok kediglen mindnyájan kárhoztaták őtet azt mondván, hogy halált érdemlene.


65. vers

és nékik őrá kezdének pökdösni és az ő orcáját befedezni és őtet ököllel verni és ezt mondani őneki: találd meg. és az szolgák arcul verik vala őtet.


66. vers

és mikoron az Péter alatt az palotában volna, odamene egy az főpapnak szolgálói közül,


67. vers

és mikoron látta volna az Pétert, hogy fűtőznek őrá nézvén mondá. te is az názáretbeli Jézussal voltál.


68. vers

az kediglen megtagadá, és ezt mondá: nem ismerem, és ingyen sem tudom, mit mondasz. és el kimene az Péter az palotának eleibe, és tyúk szóla.


69. vers

és mikoron az szolgáló ismét látta volna őtet, ismét ezt kezde mondani azoknak, az kik ott állanak vala: ez azok közül való.


70. vers

és az ismét tagadást teszen vala. és egy kevéssé annak utána ismét az, kik ott állanak vala, ezt mondják vala az Péternek: bizony azok közül való vagy, mert galileabeli vagy, és szokásod is olyan.


71. vers

és az Péter kezde átkozódni, és igen esküdni, hogy nem ismerné az embert, az kiről szólnának.


72. vers

és ismét tyúk szóla. és meg megemlékezék az Péter az beszédről, melyet az Jézus mondott vala őneki, hogy minek előtte az tyúk kétszer szólna, háromszor tagadná meg őtet, és sírni kezde.

Fejezetek:


Könyvek