⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

A királyok első könyve

11. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Salamon király sok más nemzetiségű feleséget szeretett a fáraó lányán kívül: moábita, ammonita, edomita, szidóni és hettita nőket.


2. vers

Ők azokból a nemzetekből származtak, amelyekről Jehova megmondta az izraelitáknak: „Ne menjetek közéjük, és ők se jöjjenek közétek, mert biztosan rávesznek titeket arra, hogy az ő isteneiket kövessétek.” De Salamon ragaszkodott hozzájuk, és szerette őket.


3. vers

Végül 700 előkelő felesége és 300 másodfelesége lett, akik nagymértékben befolyásolták őt.


4. vers

Öregkorára a feleségei rávették, hogy más isteneket kövessen, és ellentétben az apjával, Dáviddal, ő nem szolgálta teljes szívvel Jehovát, az ő Istenét.


5. vers

Salamon a szidóniak istennőjét, Astóretet és az ammoniták utálatos istenét, Milkomot követte.


6. vers

Salamon azt tette, amit Jehova rossznak tart, és ellentétben az apjával, Dáviddal, ő nem követte teljes mértékben Jehovát.


7. vers

Ekkoriban épített Salamon magaslatot Kámosnak, Moáb utálatos istenének a Jeruzsálem előtti hegyen, és Moloknak, az ammoniták utálatos istenének.


8. vers

Ezt tette minden más nemzetiségű feleségéért, akik áldozatokat mutattak be, hogy az égőáldozatok füstje felszálljon az isteneikhez.


9. vers

Jehova pedig megharagudott Salamonra, mert elfordult a szíve Jehovától, Izrael Istenétől, aki kétszer is megjelent neki,


10. vers

és figyelmeztette őt, hogy ne kövessen más isteneket. De ő nem engedelmeskedett Jehova parancsának.


11. vers

Jehova tehát így szólt Salamonhoz: „Mivel ezt tetted, és nem tartottad meg szövetségemet és rendeleteimet, ahogyan parancsoltam neked, biztosan elszakítom tőled a királyságot, és az egyik szolgádnak adom.


12. vers

De apádra, Dávidra való tekintettel nem teszem meg ezt, amíg élsz. A fiad kezéből fogom kiszakítani,


13. vers

de nem az egész királyságot szakítom el. Egy törzset a fiadnak adok a szolgámért, Dávidért, és Jeruzsálemért, amelyet kiválasztottam.”


14. vers

Jehova aztán ellenséget küldött Salamonra, az edomita Hadádot, Edom királyi családjából.


15. vers

Amikor Dávid legyőzte Edomot, Joáb, a hadvezér fölment, hogy eltemesse az elesetteket, és megpróbálta megölni az összes férfit Edomban.


16. vers

(Hat hónapig maradt ott Joáb és egész Izrael, míg ki nem irtott minden férfit Edomban.)


17. vers

Ám Hadád elmenekült apja néhány edomita szolgájával, és Egyiptomba mentek. Hadád ekkor kisfiú volt.


18. vers

Útnak indultak hát Midiánból, és Páránba értek. Embereket vettek maguk mellé Páránból, és eljutottak Egyiptomba a fáraóhoz, Egyiptom királyához. Ő házat, földet adott neki, és gondoskodott az élelmezéséről.


19. vers

A fáraó jóindulattal volt Hadád iránt, olyannyira, hogy feleségül adta hozzá saját feleségének, Tahpenesz királynénak a lánytestvérét.


20. vers

Idővel Tahpenesz lánytestvére fiút szült neki, Genubátot. Tahpenesz a fáraó házában nevelte fel a fiút, és Genubát ott maradt a fáraó házában a fáraó fiai között.


21. vers

Hadád pedig hallott róla Egyiptomban, hogy Dávid meghalt, és hogy Joáb, a hadvezér is meghalt. Ezért így szólt a fáraóhoz: „Engedd meg, hogy visszatérjek a hazámba.”


22. vers

De a fáraó ezt mondta neki: „Miben szenvedsz hiányt nálam, hogy vissza akarsz térni a hazádba?” Erre így szólt: „Semmiben, de kérlek, engedj el!”


23. vers

Isten egy másik ellenséget is küldött Salamonra, Rezont, Eljáda fiát, aki elmenekült az urától, Hadadézertől, Cóba királyától.


24. vers

Amikor Dávid legyőzte Cóba férfiait, Rezon embereket gyűjtött maga mellé, és egy rablócsapat vezére lett. Elmentek hát Damaszkuszba, letelepedtek ott, és uralkodni kezdtek Damaszkuszban.


25. vers

Salamon napjaiban Rezon mindvégig Izrael ellensége volt, tetézve a Hadád okozta bajt. Szíria feletti egész uralkodása idején gyűlölte Izraelt.


26. vers

Volt még az efraimita Jeroboám is, Nébát fia Ceredából, aki Salamon szolgája volt. Anyját Céruának hívták, és özvegyasszony volt. Jeroboám is fellázadt a király ellen.


27. vers

Azért lázadt fel a király ellen, mert Salamon megépítette a Dombot, és elzárta apja, Dávid városának a rését.


28. vers

Jeroboám pedig rátermett fiatal férfi volt. Amikor Salamon látta, hogy keményen dolgozik, kinevezte őt, hogy teljes egészében ő felügyelje azokat, akiket József házából kényszerszolgálatra köteleztek.


29. vers

Ekkoriban történt, hogy Jeroboám kiment Jeruzsálemből, és az úton találkozott vele a silói Ahija próféta. Ahija új ruhát viselt, és csak ketten voltak a mezőn.


30. vers

Ahija fogta a rajta levő új ruhát, és 12 darabra szakította.


31. vers

Ezután így szólt Jeroboámhoz:
„Vegyél el magadnak 10 darabot, mert ezt mondja Jehova, Izrael Istene: »Kiszakítom Salamon kezéből a királyságot, és neked adok 10 törzset.


32. vers

Ám egy törzs az övé marad a szolgámért, Dávidért, és Jeruzsálemért, a városért, amelyet kiválasztottam Izrael összes törzse közül.


33. vers

Azért teszem ezt, mert elhagytak engem, és meghajoltak a szidóniak istennője, Astóret előtt, Moáb istene, Kámos előtt, és az ammoniták istene, Milkom előtt. Nem jártak a nekem tetsző úton, mivel nem tették azt, amit jónak tartok, és nem tartották meg rendeleteimet és bírói döntéseimet, ellentétben Salamon apjával, Dáviddal.


34. vers

De nem veszem el kezéből az egész királyságot, és fejedelem marad élete minden napján szolgámért, Dávidért, akit kiválasztottam, mert ő engedelmeskedett a parancsolataimnak és rendeleteimnek.


35. vers

A fia kezéből azonban el fogom venni a királyságot, és neked adom, igen, 10 törzset.


36. vers

A fiának egy törzset adok, hogy mindig az én szolgámnak, Dávidnak a leszármazottja uralkodjon Jeruzsálemben, a városban, amelyet kiválasztottam magamnak, hogy ott legyen a nevem.


37. vers

Kiválasztalak, és uralkodóvá teszlek minden felett, amit kívánsz, és király leszel Izrael felett.


38. vers

És ha engedelmeskedsz mindannak, amit megparancsolok neked, a nekem tetsző úton jársz, és azt teszed, amit jónak tartok, engedelmeskedve a rendeleteimnek és a parancsolataimnak, ahogy Dávid, a szolgám tette, akkor veled leszek. Maradandó házat építek neked, ahogy Dávidnak építettem, és neked adom Izraelt.


39. vers

Megalázom emiatt Dávid utódait, de nem örökre.«”


40. vers

Salamon ezért meg akarta ölni Jeroboámot, de Jeroboám elmenekült Egyiptomba Sisákhoz, Egyiptom királyához, és ott maradt Salamon haláláig.


41. vers

Ami Salamon egyéb dolgait illeti, minden cselekedetét és bölcsességét, le vannak írva a Salamonról szóló történelmi feljegyzések könyvében.


42. vers

Salamon pedig 40 évig uralkodott Jeruzsálemben egész Izrael felett.


43. vers

Ezután meghalt, és eltemették apjának, Dávidnak a városában. A fia, Roboám lett a király utána.

Fejezetek:


Könyvek