Máté evangéliuma

capítulo 9


Capítulos:


verso 1

Hajóra szállva átkelt, és hazament a maga városába.


verso 2

És íme, hoztak hozzá egy ágyon fekvő béna embert. Jézus látta a hitüket, és azt mondta a bénának: Bízzál, fiam! Megbocsáttattak bűneid.


verso 3

Némely írástudó ekkor így szólt magában: Ez Istent káromolja.


verso 4

Jézus, ismerve gondolataikat, azt mondta: Miért gondoltok rosszra szívetekben?


verso 5

Mert mi könnyebb, ezt mondani: „Megbocsáttattak a bűneid”, vagy ezt mondani: „Kelj föl és járj!”?


verso 6

De azért, hogy megtudjátok, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani – ekkor azt mondta a bénának –: kelj föl, vedd a nyoszolyádat, és menj haza!


verso 7

Erre az felkelt és hazament.


verso 8

Amikor a sokaság ezt látta, megdöbbent, és dicsőítette Istent, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek.


verso 9

Jézus továbbment onnan, és meglátott egy Máté nevű embert, aki a vámszedő helyen ült, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az pedig azonnal fölkelt, és követte őt.


verso 10

Amikor aztán a házban asztalhoz telepedett, sok vámszedő és bűnös jött oda, és asztalhoz telepedtek Jézussal és tanítványaival.


verso 11

Ezt látva a farizeusok így szóltak a tanítványokhoz: Miért eszik együtt a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel?


verso 12

Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így felelt nekik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.


verso 13

Menjetek el, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.


verso 14

Akkor János tanítványai jöttek hozzá, és ezt kérdezték: Mi az oka, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?


verso 15

Jézus így válaszolt: Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De majd eljönnek azok a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak.


verso 16

Senki sem tesz új posztóból foltot régi ruhára, mert a folt továbbszakítja a ruhát, és még nagyobb lesz a szakadás.


verso 17

Újbort sem töltenek régi tömlőkbe, mert a tömlő szétszakad, a bor kiömlik, és a tömlő is tönkremegy; hanem az újbort új tömlőkbe töltik, s így mindkettő megmarad.


verso 18

Miközben ezeket mondta, egy főember lépett hozzá, mélyen meghajolt előtte, és így szólt: A leányom éppen most halt meg, de jöjj, tedd rá kezedet, és megelevenedik.


verso 19

Jézus felkelt, és követték őt tanítványai.


verso 20

És íme, egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásban szenvedett, hátulról hozzáférkőzött, és megérintette ruhája szegélyét.


verso 21

Azt gondolta ugyanis: Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.


verso 22

Jézus pedig megfordult, rátekintett, és ezt mondta: Bízzál, lányom, a te hited megtartott téged. És abban az órában meggyógyult az asszony.


verso 23

Amikor Jézus megérkezett az elöljáró házához, és látta a fuvolásokat és a zajongó sokaságot,


verso 24

azt mondta nekik: Menjetek innen, mert a kislány nem halt meg, csak alszik! És kinevették őt.


verso 25

Miután eltávolították a sokaságot, bement, megfogta a kislány kezét, mire az felébredt.


verso 26

És híre ment ennek az egész vidéken.


verso 27

Amikor Jézus továbbment onnan, nyomába szegődött két vak, így kiáltozva: Könyörülj rajtunk, Dávid fia!


verso 28

Amikor bement a házba, odamentek hozzá a vakok, Jézus pedig azt kérdezte tőlük: Hiszitek-e, hogy én ezt meg tudom tenni? Azok azt mondták neki: Igen, Uram.


verso 29

Akkor megérintette szemüket, és így szólt: Legyen a ti hitetek szerint.


verso 30

És megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: Vigyázzatok, senki meg ne tudja!


verso 31

De azok eltávozva elterjesztették hírét azon az egész vidéken.


verso 32

Alighogy elmentek, egy megszállott némát vittek hozzá.


verso 33

Miután Jézus kiűzte az ördögöt, megszólalt a néma. A sokaság pedig elcsodálkozott, és azt mondták, hogy sohasem láttak még ilyet Izráelben.


verso 34

A farizeusok ellenben azt beszélték, hogy az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.


verso 35

Így járta be Jézus a városokat és a falvakat mind, tanított zsinagógáikban, hirdette az Isten országának evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget.


verso 36

Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a pásztor nélküli juhok.


verso 37

Akkor azt mondta tanítványainak: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés.


verso 38

Kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.

Capítulos:


Libros