Zofóniás próféta könyve
2. fejezet
Júda ellenségeinek romlása
1. vers
Szedd össze magadat, és eszmélj föl,
te arcátlan nemzet,
2. vers
mielőtt bekövetkezik a végzés
– mint a polyva, úgy száll tova az a nap –,
amíg rátok nem tör az Úr haragjának tüze,
amíg rátok nem tör az Úr haragjának napja!
3. vers
Keressétek az Urat mind,
akik alázatosak vagytok e földön,
akik az ő törvénye szerint cselekedtek.
Keressétek az igazságot,
keressétek az alázatosságot,
talán oltalmat találtok
az Úr haragjának napján!
4. vers
Mert elhagyottá lesz Gáza,
Askelón pedig pusztasággá.
Az asdódiakat délidőben űzik el,
Ekrónt pedig kiirtják.
5. vers
Jaj a tenger partvidékén lakóknak,
a kereteusok nemzetének!
Ez az Úr szava ellened,
Kánaán, filiszteusok földje:
Elpusztítalak, lakatlanná leszel!
6. vers
A tenger partvidéke pedig legelővé,
pásztorok tanyájává és juhok aklává lesz.
7. vers
Ez a vidék Júda házának maradékáé lesz,
ők legeltetnek azon.
Estére Askelón házaiban heverésznek,
mert az Úr, az ő Istenük gondozza őket,
és jóra fordítja sorsukat.
8. vers
Hallottam Móáb gyalázkodását
és Ammón fiainak szidalmait,
amelyekkel gyalázták népemet,
és fölfuvalkodva tekintettek az ő határukra.
9. vers
Azért, élek én
– ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene –,
hogy Móáb olyan lesz, mint Sodoma,
Ammón fiai pedig, mint Gomora:
gyomot termő föld,
sógödör és pusztaság örökre.
Kifosztja őket népem maradéka,
és nemzetem maradékának
tulajdonába kerülnek.
10. vers
Ez esik meg rajtuk kevélységük miatt,
amiért gyalázkodtak és fölfuvalkodtak
a Seregek Urának népe ellen.
11. vers
Rettenetes lesz az Úr velük,
mert éhhalállal sújtja a föld minden istenét,
és akkor neki hódol majd
mindenki a maga lakhelyén,
a népek minden szigete.
12. vers
Ti is, kúsiak!
Fegyverem sebez meg benneteket.
13. vers
Kinyújtja kezét észak felé,
és elveszíti Asszíriát,
Ninivét pusztasággá teszi,
kietlenné, mint egy sivatag.
14. vers
Nyájak heverésznek a közepén,
mindenféle állatok serege:
pelikán és bagoly alszik oszlopain,
az ablakban hallatszik a hanguk.
Omladék borítja a küszöböket,
mert lefoszlott a cédrusburkolat!
15. vers
Ez lett a víg város,
a biztonságban lakozó,
amely azt mondta szívében:
Én vagyok, és rajtam kívül nincs más!
Milyen pusztasággá lett, vadak tanyájává:
aki csak keresztülmegy rajta,
mind fölszisszen, és a kezével int.
Könyvek
