Zofóniás próféta könyve

3. fejezet


Fejezetek:

1 2 3


Jeruzsálem bűnei. A választottak jövőbeli sorsa


1. vers

Jaj az ellenszegülő, szennyes
és erőszakos városnak!


2. vers

Nem hallgatott a szóra,
nem fogadta el a fenyítést,
nem bízott az Úrban,
nem közeledett Istenéhez.


3. vers

Olyanok benne fejedelmei,
mint az ordító oroszlánok,
bírái, mint az este járó farkasok,
egy csontot sem hagynak reggelre.


4. vers

Prófétái becstelenek, hitető férfiak,
papjai beszennyezik a szentet,
és erőszakot tesznek a törvényen.


5. vers

Ám igaz közöttük az Úr,
ő nem cselekszik hamisságot,
ítéletét minden reggel napfényre hozza,
nem mulasztja el.
De a gonosz nem ismeri a szégyent!


6. vers

Nemzeteket irtottam ki,
elpusztultak bástyáik.
Földúltam utcáikat,
nincs, aki keresztülmenjen rajtuk.
Rommá lettek városaik,
egy ember sincs bennük, nincsen lakosuk!


7. vers

Azt gondoltam: Csak félni fog engem,
megfogadja az intést!
Akkor nem pusztul el lakóhelye aszerint,
amint végeztem felőle.
De egyre gonoszabbra fordították
minden cselekedetüket.


8. vers

Ezért hát várjatok rám
– ezt mondja az Úr –,
míg fölkelek, hogy ítéletet tegyek.
Mert elvégeztem,
hogy egybegyűjtöm a népeket,
összegyűjtöm az országokat,
hogy kiöntsem rájuk fölindulásomat,
haragom egész hevét.
Bizony, féltékeny haragom tüzében
elpusztul az egész föld!


9. vers

Akkor majd tisztává változtatom
a népek ajkát,
hogy mindnyájan az Úr nevét
hívják segítségül,
és őt szolgálják egy akarattal.


10. vers

Kús folyóvizein túlról hozzák
nekem az áldozatot imádóim,
szétszórt népem leányai.


11. vers

Azon a napon nem kell szégyenkezned
egyetlen cselekedeted miatt sem,
amellyel vétkeztél ellenem.
Mert akkor eltávolítom körödből azokat,
akik kérkedve vigadoznak,
és nem fogsz többé kevélykedni
szent hegyemen.


12. vers

De meghagyom közöttetek
a nyomorult és szegény népet,
amely az Úr nevében keres menedéket.


13. vers

Izráel maradéka
nem cselekszik hamisságot,
nem szól hazugságot,
és nem találtatik szájában álnok nyelv,
hanem legelésznek, lenyugszanak,
és nem lesz, aki megrettentse őket.


14. vers

Ujjongj, Sion leánya, harsogj,
Izráel, örvendj és vigadj teljes szívedből,
Jeruzsálem leánya!


15. vers

Elfordította rólad az Úr az ítéletedet,
eltérítette ellenségedet.
Izráel királya! Veled van az Úr,
nem kell többé veszedelemtől félned!


16. vers

Azon a napon azt mondják Jeruzsálemnek:
Ne félj, Sion, ne lankadjon a kezed!


17. vers

Veled van az Úr, a te Istened,
ő erős és megment.
Nagy örömmel örül neked,
megújít szeretetével,
ujjongással örvendezik neked.


18. vers

Az ünnep miatt bánkódókat egybegyűjtöm,
akik bár közületek valók,
de gyalázat terhe van rajtuk.


19. vers

Íme, elbánok minden nyomorgatóddal
abban az időben,
és a sántát megsegítem,
a szétszóródottakat összeszedem,
híressé és hírnevessé teszem őket
gyalázatuk földjén.


20. vers

Abban az időben elhozlak titeket,
akkor majd összeszedlek titeket.
Bizony, hírnevessé és híressé teszlek titeket
a föld minden népe között,
amikor jóra fordítom sorsotokat
a szemetek láttára – ezt mondja az Úr.

Fejezetek:


Könyvek