Mikeás próféta könyve
7. fejezet
Izráel romlottsága, büntetése és reménysége
1. vers
Jaj nekem, mert úgy jártam,
mint amikor a gyümölcsöt szedik,
és a szőlőt szüretelik,
de egy enni való fürt sem maradt,
sem egy korai füge, amelyre vágyott a lelkem!
2. vers
Kiveszett e földről a kegyes,
és nincs igaz az emberek között.
Mindnyájan vérszomjasan ólálkodnak,
mindenki hálóval vadássza testvérét.
3. vers
A kezük gyakorlottan viszi véghez a gonoszt.
A fejedelem követelőzik,
és a bíró fizetségre vár.
A főember is elmondja lelke kívánságát,
és összeszövetkeznek.*
4. vers
Aki a legjobb közöttük,
olyan, mint a tüskebokor,
a legigazabb pedig rosszabb,
mint a tövisbokor.
Eljött őrállóid napja és a te büntetésed:
most következik a zűrzavar.
5. vers
Ne higgyetek a barátnak,
ne bízzatok az ismerősökben!
Az öledben ülő előtt is zárd be szád ajtaját.
6. vers
Mert a fiú bolondnak tartja apját,
a leány anyja ellen támad,
a meny pedig anyósa ellen:
az embernek a saját háza népe az ellensége.
7. vers
De én az Úrra nézek,
várom szabadító Istenemet.
Meghallgat engem az én Istenem!
8. vers
Ne örülj, ellenségem!
Ha elesem is, fölkelek,
még ha a sötétségben laknék is,
az Úr az én világosságom.
9. vers
Az Úr haragját hordozom,
mert vétkeztem ellene,
de majd lefolytatja peremet,
és meghozza ítéletemet.
Kivisz engem a világosságra,
és meglátom igazságát.
10. vers
Meglátja majd ellenségem is,
és szégyen borítja el azt,
aki azt mondta nekem:
Hol az Úr, a te Istened?
Szemem látja majd, hogy íme,
széttapossák, mint az utca sarát.
11. vers
Eljön falaid fölépítésének napja.
Azon a napon kibővül a határ!
12. vers
Azon a napon eljönnek hozzád
Asszíriából és Egyiptom városaiból,
Egyiptomtól a folyamig,
a tengertől a tengerig
és a hegyektől a hegyekig.
13. vers
Pusztává lesz a föld a lakói miatt,
cselekedeteik gyümölcsei miatt.
14. vers
Legeltesd botoddal népedet,
örökséged nyáját,
amely magányosan lakik az erdőben,
a Karmel közepén.
Legeljenek Básánban és Gileádban,
mint a hajdankor napjaiban!
15. vers
Csodákat láttatok veled,
mint az Egyiptom földjéről való kijöveteled idején.
16. vers
Látják ezt a népek,
és szégyent vallanak minden erejükkel.
Kezüket szájukra teszik, fülük megsüketül.
17. vers
A port nyalják, mint a kígyó,
mint a föld férgei,
reszketve jönnek elő rejtekeikből.
Remegve folyamodnak az Úrhoz,
a mi Istenünkhöz,
és félnek majd tőled!
18. vers
Kicsoda olyan Isten, mint te,
aki megbocsátja a bűnt,
és elengedi öröksége maradékának büntetését?
Nem tartja meg haragját örökké,
mert gyönyörködik az irgalmasságban!
19. vers
Hozzánk fordul, és megkönyörül rajtunk,
eltapossa álnokságainkat.
A tenger mélyébe veted minden bűnünket!
20. vers
Hűséget mutatsz Jákóbnak,
irgalmasságot Ábrahámnak,
amint megesküdtél atyáinknak
még a régmúlt időkben.
Könyvek
