János első levele

3. fejezet


Fejezetek:

1 2 3 4 5


Isten gyermekei


1. vers

Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg őt.


2. vers

Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk őhozzá, és meg fogjuk őt látni, amint van.


3. vers

És akiben megvan ez a reménység iránta, az mind megtisztítja magát, ahogyan ő is tiszta.


4. vers

Mindaz, aki bűnt követ el, a törvényt is megszegi, mert a bűn törvényszegés.


5. vers

Tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye, és őbenne nincsen bűn.


6. vers

Aki őbenne marad, egy sem vétkezik; aki vétkezik, nem látta őt, és nem is ismerte meg őt.


7. vers

Gyermekeim, senki se tévesszen meg titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz;


8. vers

aki a bűnt cselekszi, az ördögtől van, mert az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.


9. vers

Senki sem cselekszik bűnt, aki Istentől született, mert benne marad annak magva, és nem vétkezhet, mert Istentől született.


10. vers

Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, az nincs Istentől, és az sem, aki nem szereti a testvérét.


Az igazi testvéri szeretet


11. vers

Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást.


12. vers

Nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és meggyilkolta a testvérét. És miért gyilkolta meg? Mivel az ő cselekedetei gonoszok voltak, a testvére cselekedetei pedig igazak.


13. vers

Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ.


14. vers

Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad.


15. vers

Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos, és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete őbenne.


16. vers

Arról ismertük meg a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk: ezért mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a testvéreinkért.


17. vers

Akinek megvan a megélhetése a világban, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, hogyan maradhat meg abban Isten szeretete?


18. vers

Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal.


19. vers

Erről ismerjük meg, hogy az igazságból valók vagyunk, és ebben nyugszik meg szívünk előtte,


20. vers

valahányszor vádol minket a szív, mert Isten nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.


21. vers

Szeretteim, ha szívünk nem vádol minket, bizodalmunk van Istenhez,


22. vers

és akármit kérjünk, megkapjuk tőle, mert megtartjuk a parancsolatait, és azokat tesszük, amik kedvesek előtte.


23. vers

Ez pedig az ő parancsolata, hogy higgyünk az ő Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, amint megparancsolta nekünk.


24. vers

És aki az ő parancsolatait megtartja, az őbenne marad és ő is abban. Azt, hogy ő bennünk marad, a Lélektől tudjuk meg, akit nekünk adott.

Fejezetek:


Könyvek