Evangélium Szent János írása szerint

17. fejezet


Fejezetek:


1. vers

ezeket mondá az Jézus, és szemeit felemelvén az mennyországba mondá: Atyám eljött az óra, dicsőítsd meg az te Fiadat, hogy az te Fiad is megdicsőítsen tégedet.


2. vers

miképpen minden testen hatalmat adál őneki, hogy mindazoknak, az kiket őneki adál, örök életet adjon.


3. vers

ez kediglen az örök élet, hogy csak tenmagadat igaz Istennek ismerjenek, és az kit elbocsátál, az Jézus Krisztust.


4. vers

én megdicsőítélek tégedet az földön, az dolgot elvégezém, melyet énnekem adál, hogy megszereznék.


5. vers

és mostan dicsőíts meg engemet te én Atyám tenmagadnál az dicsőséggel, mely dicsőségem vala annak előtte, minek előtte ez világ tenálad volna.


6. vers

nyilvánvalóvá tevém az te nevedet az embereknek, melyeket énnekem adál ez világból. tieid valának, és énnekem adád őket, és az te beszédedet megtarták.


7. vers

mostan ismerék meg, hogy mindenek tetőled vannak, melyeket énnekem adál.


8. vers

mert az igéket őnekik adám, melyeket énnekem adál, és ők megfogadák, és megismerék igazán, hogy tetőled eredtem, és hívék, hogy te bocsátál el engemet.


9. vers

én őértük kérlek, nem ez világért kérlek, hanem azokért, kiket énnekem adál,


10. vers

mert tieid. és az, mi enyém, minden tied, és az, mi tied, mind enyém, és dicsőséget vallék azokban.


11. vers

és immáron nem vagyok ez világon, és ezek ez világon vannak, és én tehozzád megyek. én szent Atyám, tartsd meg azokat az te nevednek általa, az kiket énnekem adál, hogy egyek legyenek, mint mi.


12. vers

mikoron ővelük volnék ez világon, én is az te nevedbe tartom vala őket. az kiket énnekem adál, én megőrizém, és senki őközülük el nem vesze, hanem csak amaz veszett fiú, hogy az írás beteljesednék.


13. vers

mostan kediglen hozzád megyek, és ezeket ez világon mondom, hogy az énfelőlem való örömük betelvén legyen őbennük.


14. vers

én őrájuk bízom az te beszédedet, és ez világ gyűlölé őket, hogy mivel nem ez világból valók, miképpen én is nem vagyok ez világból való.


15. vers

nem kérlek, hogy kivegyed őket ez világból, hanem hogy megtartsad őket az gonosztól.


16. vers

nem ez világból valók, miképpen én is nem vagyok ez világból való.


17. vers

szenteld meg őket az te igazságodnak általa. az te beszéded igazság.


18. vers

miképpen te elbocsátál engemet ez világra, azonképpen én is elbocsátám őket ez világra, és őértük én megszentelem enmagamat, hogy ők is szenteltek legyenek az igazságnak általa.


20. vers

nemcsak őértük kérlek kedig, hanem azokért is, kik jövendőre énbennem fognak hinni az ő beszédüknek általa,


21. vers

hogy mivel egyek legyenek, miképpen te én Atyám énbennem, és én tebenned, hogy ők is mibennünk egyek legyenek. hogy higgye ez világ, hogy te bocsátál legyen el engemet.


22. vers

és én őnekik adám az dicsőséget, melyet énnekem adál, hogy egyek legyenek, miképpen mi is egyek vagyunk.


23. vers

én őbennük, és te énbennem, hogy egyben legyen nekik végük. és hogy megismerje ez világ, hogy te bocsátál el engemet, és szeretted őket, miképpen engemet is szerettél.


24. vers

Atyám, az kiket énnekem adál, azt akarom, hogy azok is énvelem legyenek, az holott én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, melyet énnekem adál, mert szerettél engemet ez világnak teremtésének előtte.


25. vers

én igaz Atyám, ez világ is nem ismere meg tégedet, én kediglen megismerélek tégedet, ezek is megismerék, hogy te bocsátál el engemet.


26. vers

és ismeretükre adám őnekik az te nevedet, és ismeretükre adom jövendőre, és hogy az szerelem őbennük legyen, mellyel engemet szerettél, és én őbennük.

Fejezetek:


Könyvek