⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

Birák

5. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Aznap Debóra Bárákkal, Abinoám fiával ezt énekelte:


2. vers

„Mivel a harcosok kibontották a hajukat Izraelben,
mivel a nép önként ajánlkozott,
dicsérjétek Jehovát!


3. vers

Halljátok, királyok! Figyeljetek, uralkodók!
Jehovának énekelek.
Dicséretet zengek Jehovának, Izrael Istenének.


4. vers

Jehova, amikor kijöttél Szeirből,
mikor kivonultál Edom területéről,
rengett a föld, az égből eső ömlött,
a felhőkből víz ömlött.


5. vers

A hegyek megolvadtak Jehova színe előtt,
még a Sínai is Jehovának, Izrael Istenének színe előtt.


6. vers

Sámgárnak, Anát fiának napjaiban,
Jáhelnek napjaiban elhagyatottak voltak az utak,
az utazók mellékutakon mentek.


7. vers

Eltűntek Izraelből a falvakban lakók,
eltűntek, míg én, Debóra, tettre nem keltem,
míg tettre nem keltem, mint egy anya Izraelben.


8. vers

Új isteneket választottak,
de aztán volt is harc a kapukban!

Nem lehetett látni pajzsot és lándzsát
még 40 000 ember között sem Izraelben.


9. vers

Szívem Izrael vezéreivel van,
akik önként a néppel tartottak.
Dicsérjétek Jehovát!


10. vers

Ti, kik sárgásvörös szamáron jártok,
ti, kik drága szőnyegeken ültök,
és ti, kik úton jártok,
gondolkodjatok el ezen:


11. vers

A vizet osztók hangja hallatszott az itatóhelyeken,
ott Jehova igazságos tetteiről beszéltek,
az Izrael falvaiban lakók igazságos tetteiről.
Akkor Jehova népe lement a kapukhoz.


12. vers

Kelj fel, kelj fel, ó, Debóra!
Kelj fel, kelj fel, zengj éneket!
Kelj fel, Bárák! Vezesd el foglyaid, Abinoám fia!


13. vers

Akkor akik életben maradtak, lejöttek az előkelőkhöz.
Jehova népe lejött hozzám, hogy harcoljon az erősek ellen.


14. vers

Efraimból származnak a völgyben levők,
téged követnek, ó, Benjámin, a népeddel együtt.

Mákirból jöttek a vezérek,
és Zebulonból azok, akik sereget toboroznak.


15. vers

Issakár fejedelmei Debórával voltak,
és Issakárhoz hasonlóan Bárák is.
A völgybe küldték őt gyalog.
A Rúben csoportjaihoz tartozók határozatlan szívűek voltak.


16. vers

Miért ültél le a két nyeregtáska közé,
és hallgattad a pásztorok sípjának hangját?
Hisz a Rúben csoportjaihoz tartozók határozatlan szívűek voltak.


17. vers

Gileád a Jordán túloldalán maradt.
Dán miért időzött a hajókon?

Áser ott ücsörgött a tengerparton,
és a kikötőinél maradt.


18. vers

Zebulon olyan nép, mely kockáztatta az életét, és még a halált is vállalta,
akárcsak Naftali a nyílt magaslatokon.


19. vers

Királyok jöttek, harcoltak;
Kánaán királyai akkor harcoltak
Taánakban, Megiddó vizeinél.
Semennyi ezüstöt sem zsákmányoltak.


20. vers

Az égből harcoltak a csillagok,
pályájukról harcoltak Sisera ellen.


21. vers

Kison patakja elmosta őket,
a hajdankor patakja, Kison patakja.
Ó, én lelkem, eltiportad a hatalmas ellenséget!


22. vers

Akkor kapáltak a lovak patáikkal,
ahogy ménjei vadul vágtattak.


23. vers

»Átkozzátok Mérozt – mondta Jehova angyala –,
átkozzátok lakóit,
mert nem jöttek segíteni Jehovának,
segíteni Jehovának a hatalmasokkal.«


24. vers

Felettébb áldott az asszonyok közt Jáhel,
a kenita Héver felesége.
Felettébb áldott a sátorban lakó asszonyok közt.


25. vers

Sisera vizet kért, ő tejet adott.
Díszes fejedelmi csészében aludttejet hozott.


26. vers

Majd kezével a sátorcövekért nyúlt,
jobb kezével a munkások fakalapácsáért.

Ütötte Siserát, összezúzta fejét,
szétverte, átszúrta halántékát.


27. vers

Az lábainál leroskadt, összeesett, és ott hevert.
Lábai előtt leroskadt, és összeesett.
Ahol leroskadt, ott esett össze legyőzötten.


28. vers

Az ablakból kinézett egy asszony,
Sisera anyja a rostély mögül figyelt:
»Miért késlekedik szekere?
Miért nem hallom még szekérhúzó lovainak dobogását?«


29. vers

Előkelő udvarhölgyei közül a legbölcsebbek így feleltek neki,
sőt, ő is ezt mondogatta magában:


30. vers

»Biztosan a zsákmányon osztozkodnak, melyet találtak:

Egy lány, két lány minden harcosnak,
festett kelme Siserának, festett kelme neki,
egy hímzett ruha, festett kelme, két hímzett ruha
a fosztogatók nyakára.«


31. vers

Így vesszen el minden ellenséged, ó, Jehova,
de akik szeretnek, legyenek olyanok, mint a nap, mikor felkel, és fényesen ragyog!”
Azután béke volt az országban 40 évig.

Fejezetek:


Könyvek