⚠️ Figyelem! Ez a fordítás a Jehova Tanúi Egyház tanítását tükrözi.

Birák

11. fejezet


Fejezetek:


1. vers

A gileádita Jefte kiemelkedő harcos volt. Az anyja egy prostituált volt, az apját pedig Gileádnak hívták.


2. vers

Gileádnak azonban a felesége is szült fiúkat. Amikor azok felnőttek, elűzték Jeftét, ezt mondva neki: „Te semmit sem fogsz örökölni apánktól, mert másik asszony fia vagy!”


3. vers

Így hát Jefte elmenekült a testvérei elől, és Tób földjén telepedett le. Henyélő emberek csatlakoztak Jeftéhez, és vele tartottak.


4. vers

Rövid idő elteltével az ammoniták harcba szálltak Izrael ellen.


5. vers

Amikor az ammoniták harcba szálltak Izrael ellen, Gileád vénei azon nyomban elmentek, hogy visszahozzák Jeftét Tób földjéről.


6. vers

Ezt mondták Jeftének: „Gyere, légy a vezérünk, hogy így harcolni tudjunk az ammoniták ellen!”


7. vers

Jefte azonban így szólt Gileád véneihez: „Hát nem ti gyűlöltetek olyannyira, hogy elűztetek apám házából? Miért jöttök most hozzám, amikor nyomorúságban vagytok?”


8. vers

Erre Gileád vénei ezt mondták Jeftének: „Éppen ezért fordultunk most hozzád. Ha velünk jössz, és harcolsz az ammoniták ellen, akkor te leszel a vezetője Gileád minden lakójának.”


9. vers

Jefte erre ezt mondta Gileád véneinek: „Ha visszavisztek, hogy harcoljak az ammoniták ellen, és Jehova segítségével legyőzöm őket, akkor a vezetőtök leszek!”


10. vers

Gileád vénei így feleltek Jeftének: „Jehova legyen a tanúnk, és ő ítéljen meg minket, ha nem azt tesszük, amit mondasz.”


11. vers

Jefte pedig elment Gileád véneivel, és a nép a vezetőjévé és a parancsnokává tette őt. És Jefte megismételte a szavait Jehova előtt Micpában.


12. vers

Jefte azután követeket küldött az ammoniták királyához, ezt üzenve: „Miért jöttél ellenem, és támadod meg az országomat?”


13. vers

Az ammoniták királya ezt mondta Jefte követeinek: „Ez azért van, mert amikor Izrael kijött Egyiptomból, elvette a földemet Arnontól kezdve a Jabbókig és a Jordánig. Most pedig add vissza azt békében.”


14. vers

Jefte azonban visszaküldte a követeket az ammoniták királyához,


15. vers

és ezt üzente neki:

„Ezt mondja Jefte: »Izrael nem vette el a moábiták és az ammoniták földjét,


16. vers

mert amikor Izrael feljött Egyiptomból, a pusztán át ment egészen a Vörös-tengerig, majd Kádesbe érkezett.


17. vers

Akkor Izrael követeket küldött Edom királyához, ezt üzenve: ’Kérlek, hadd menjünk át a földeden!’, de Edom királya nem hallgatta meg. Moáb királyának is üzent, de az sem egyezett bele. Így hát Izrael Kádesben maradt.


18. vers

Amikor továbbvonultak a pusztában, megkerülték Edom földjét és Moáb földjét. Moáb földjétől kelet felé mentek, és letáboroztak Arnon területén. De nem mentek át Moáb határán, ugyanis Arnon volt Moáb határa.


19. vers

Izrael azután követeket küldött Szihonhoz, az amoriták királyához, Hesbon királyához, és Izrael ezt mondta neki: ’Kérünk, hadd menjünk át a földeden a saját területünkre!’


20. vers

Ám Szihon nem bízott Izraelben, ezért nem engedte őket átmenni a területén. Inkább összegyűjtötte egész népét, letáborozott Jahácban, és harcba szállt Izrael ellen.


21. vers

Akkor Jehova, Izrael Istene kiszolgáltatta Izraelnek Szihont és egész népét, úgyhogy legyőzték őket, és Izrael birtokba vette az egész országot, ahol az amoriták laktak.


22. vers

Így hát birtokba vették az amoriták egész területét az Arnontól a Jabbókig és a pusztától a Jordánig.


23. vers

Jehova, Izrael Istene űzte el az amoritákat a népe, Izrael elől. Te pedig el akarod űzni Izraelt?


24. vers

Hát nem azoknak a területét foglaljátok el, akiket Kámos, a ti istenetek ad nektek? Mi pedig azokat fogjuk elűzni, akiket Jehova, a mi Istenünk űz el előlünk.


25. vers

És ti vajon jobbak volnátok, mint Bálák, Cippór fia, Moáb királya? Ő vajon vitatkozott Izraellel, vagy harcolt valaha is ellenük?


26. vers

Míg Izrael Hesbonban és a környező városokban, Aróerben és a környező városokban és az Arnon partján levő városokban lakott 300 éven át, miért nem próbáltátok visszaszerezni azokat?


27. vers

Én nem vétkeztem ellened, hanem te bánsz velem rosszul azáltal, hogy megtámadsz engem. Jehova, a bíró ítéljen ma Izrael népe és Ammon népe között.«”


28. vers

De az ammoniták királya nem hallgatott Jefte szavaira, melyeket üzent neki.


29. vers

Jehova szelleme ekkor rászállt Jeftére, és ő átment Gileádon és Manassén, hogy a gileádi Micpébe menjen, a gileádi Micpéből pedig az ammoniták irányába folytatta útját.


30. vers

Akkor Jefte fogadalmat tett Jehovának, és ezt mondta: „Ha segítesz legyőznöm az ammonitákat,


31. vers

akkor bárki jön is ki elém a házam ajtaján, amikor békével visszatérek az ammonitákkal vívott csatából, legyen Jehováé; felajánlom azt mint égőáldozatot.”


32. vers

Jefte pedig elment, hogy harcoljon az ammoniták ellen, és Jehova segítségével legyőzte őket.


33. vers

Nagy öldöklést vitt véghez közöttük Aróertől fogva egészen Minnitig – 20 városban –, majd pedig Ábel-Keramimig. Így hódoltak be az ammoniták az izraelitáknak.


34. vers

Jefte végül hazament Micpába, és ekkor a lánya jött ki elé, tamburinon játszva és táncolva. Ő volt az egyetlen gyermeke. Nem volt rajta kívül se fia, se lánya.


35. vers

Amikor meglátta a lányát, megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: „Ó, jaj, lányom! Összetörted a szívem, mert te vagy az, akit száműztelek. Ugyanis esküt tettem Jehovának, és nem vonhatom vissza.”


36. vers

De ő ezt mondta neki: „Apám, ha esküt tettél Jehovának, tégy velem aszerint, ahogy ígérted, hisz Jehova bosszút állt érted ellenségeiden, az ammonitákon.”


37. vers

Majd ezt mondta az apjának: „Csak azt kérem, hadd maradjak magamra két hónapra, hadd menjek el a hegyekbe, és hadd sirassam el a szüzességemet a barátnőimmel.”


38. vers

Erre ő így felelt: „Menj!” És elküldte két hónapra, az pedig elment a hegyekbe a barátnőivel, és elsiratta a szüzességét.


39. vers

A két hónap elteltével visszatért az apjához, aki aztán teljesítette fogadalmát, melyet vele kapcsolatban tett. A lánynak sosem volt kapcsolata férfival. És szokássá lett Izraelben,


40. vers

hogy Izrael lányai minden évben elmentek négy napra, hogy dicsérjék a gileádita Jefte lányát.

Fejezetek:


Könyvek