Sámuel második könyve
capítulo 14
verso 1
Jóáb, Cerújá fia észrevette, hogy a király szíve vágyakozik Absolon után.
verso 2
Elküldött azért Jóáb Tekóa városába, és hozatott onnan egy igen eszes asszonyt, és azt mondta neki: Kérlek, tégy úgy, mintha nagy keserűséged volna, öltözzél gyászruhába, és olajjal se kend meg magadat. Tegyél úgy, mint egy olyan asszony, aki sokáig siratta a halottját.
verso 3
Menj be a királyhoz, és így és így szólj hozzá. És Jóáb a szájába adta, hogy mit kell mondania.
verso 4
Így szólt tehát a tekóabeli asszony a királyhoz, miután arccal a földre borult, és térdet-fejet hajtott: Segíts meg, ó, király!
verso 5
A király megkérdezte: Mi bajod van? Így felelt: Ó, én özvegyasszony vagyok, mert meghalt a férjem.
verso 6
És a te szolgálódnak két fia volt, akik összevesztek a mezőn. De mivel nem volt senki, aki szétválasztotta volna őket, az egyik leütötte a másikat és megölte.
verso 7
És íme, az egész háznép ellene támadt a te szolgálóleányodnak, és azt mondták: Add a kezünkbe a testvérgyilkost, hadd öljük meg a testvérének lelkéért, akit megölt, és veszítsük el még az örököst is! Így akarják kioltani még a kicsiny szikrácskát is, amely megmaradt nekem, hogy a férjemnek ne maradjon se neve, se maradéka a föld színén.
verso 8
A király pedig azt mondta az asszonynak: Menj haza, és parancsolok a te dolgod felől.
verso 9
A tekóai asszony így felelt a királynak: Uram, király, rajtam és atyám házán legyen a bűn súlya, de a király és az ő trónja ártatlan legyen.
verso 10
Erre azt mondta a király: Hozd ide elém azt, aki ellened szól, és többé érinteni sem fog téged!
verso 11
Akkor ő így válaszolt: Emlékezz, ó, király, az Úrra, a te Istenedre, hogy a vérbosszuló ne folytathassa a pusztítást, és hogy fiamat ne veszítsék el. A király így felelt: Az élő Úrra mondom, hogy fiadnak egy hajszála sem esik le a földre!
verso 12
De az asszony azt mondta: Kérlek, hadd szóljon szolgálód csak egy szót az én uramnak, a királynak. Ő így felelt: Beszélj!
verso 13
Akkor azt mondta az asszony: Hát te miért gondoltál ilyet az Isten népe ellen, hiszen a király, aki ezt kimondta, mintegy maga is bűnös, mert a király azt, akit eltaszított magától, nem hívatja vissza.
verso 14
Mert bizonyára meg kell halnunk, és olyanok vagyunk, mint a víz, amely a földre kiöntve nem szedhető föl, de Isten egy lelket sem akar elveszíteni, hanem azt gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve őelőtte az eltaszított sem.
verso 15
Most tehát azért jöttem ide, hogy szóljak a királynak, az én uramnak, noha sokan intettek engem ettől. De azt mondta szolgálód: Mégis beszélek a királlyal, hátha megteszi a király, amit szolgálóleánya mond.
verso 16
Igen, meghallgatja a király, és megszabadítja szolgálóleányát annak kezéből, aki engem el akar veszteni, és velem együtt az én fiamat Isten örökségéből!
verso 17
Ezenfelül azt gondolta szolgálóleányod: Uramnak, a királynak a beszéde szerezzen nyugalmat, mert olyan az én uram, a király, mint Isten angyala, mivel meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt. És az Úr, a te Istened legyen veled.
verso 18
És így felelt a király az asszonynak: Kérlek, ne titkolj el semmit, ha most valamit kérdezek tőled. Az asszony ezt mondta: Kérlek, szóljon az én uram, a király!
verso 19
A király azt kérdezte: Vajon nem Jóáb keze van-e mindebben? Az asszony így felelt: A te életedre mondom, ó, uram, királyom, hogy sem jobbra, sem balra nem lehet eltérni attól, amit uram, a király mond. Mert szolgád, Jóáb bízta rám ezt. Ő adta szolgálóleányod szájába mindezeket a szavakat.
verso 20
Azért tette ezt Jóáb, a te szolgád, hogy a dolognak más fordulatot adjon. De az én uram bölcs, Isten angyalának a bölcsessége szerint, hogy mindent észrevegyen, ami a földön van.
verso 21
Akkor azt mondta a király Jóábnak: Íme, megteszem ezt a dolgot. Eredj el, és hozd haza a fiamat, Absolont.
verso 22
És Jóáb arccal a földre borult, térdet és fejet hajtva megköszönte a királynak, és ezt mondta: Ma tudta meg, uram, király, a te szolgád, hogy van valami becsületem előtted. Mert szolgája kérése szerint cselekedett a király.
verso 23
Fölkelt hát Jóáb, elment Gesúrba, és hazahozta Absolont Jeruzsálembe.
verso 24
A király azonban azt mondta: Menjen a maga házába, és ne kerüljön a színem elé! Absolon tehát a maga házába tért, és nem láthatta a király arcát.
verso 25
Egész Izráelben nem volt olyan szép ember, akit annyira dicsértek volna, mint Absolon. Tetőtől talpig nem volt benne semmi hiba.
verso 26
Amikor lenyíratta fejéről a hajat – minden esztendőben lenyíratta, mert igen nehéz volt, azért kellett lenyírni –, a haja kétszáz sékelt nyomott a királyi mérték szerint.
verso 27
Absolonnak pedig három fia és egy leánya lett, akinek Támár volt a neve. Igen szép termetű asszony volt.
verso 28
Két esztendőt töltött már Absolon Jeruzsálemben, de a király színét még nem látta.
verso 29
Elküldött azért Absolon Jóábhoz, hogy őt a királyhoz küldje, de ő nem akart elmenni hozzá. Üzent másodszor is, de ő mégsem akart elmenni.
verso 30
Ezért azt mondta szolgáinak: Nézzétek, Jóáb gazdasága az enyém mellett van, és ott van az árpája. Menjetek, és gyújtsátok föl! Absolon szolgái fölgyújtották a gazdaságot.
verso 31
Erre fölkelt Jóáb, elment Absolonhoz az ő házába, és azt mondta neki: Mi az oka, hogy szolgáid fölgyújtották a gazdaságomat?
verso 32
Absolon így felelt Jóábnak: Azért, mert hozzád küldöttem olyan üzenettel, hogy jöjj ide, hogy a királyhoz küldjelek, és azt mondd neki: Mi szükség volt hazajönnöm Gesúrból? Jobb lenne most is ott lennem. Most azért szeretném látni a király arcát. Ha álnokság van bennem, ölessen meg!
verso 33
Jóáb a királyhoz ment, és elmondta neki ezt. Akkor a király hívatta Absolont. Ő elment, és fejet hajtva a király előtt, arccal a földre borult. És megcsókolta a király Absolont.
Libros
