Pál első levele a korinthusiakhoz

capítulo 4


Capítulos:


verso 1

Úgy tekintsenek ránk az emberek, mint Krisztus szolgáira és Isten titkainak sáfáraira.


verso 2

A sáfároktól pedig egyébként azt várják el, hogy mindegyik hűségesnek bizonyuljon.


verso 3

Számomra egyáltalán nincs jelentősége annak, hogy ti miképpen ítéltek felőlem, vagy hogy egy polgári bíróság hogyan teszi ezt, sőt magam sem ítélem meg magamat.


verso 4

Én ugyan semmit sem tudok magam ellen felhozni, de ez még nem tesz igazzá, ugyanis az Úr az, aki megítél engem.


verso 5

Azért idő előtt semmit se ítéljetek, a­míg el nem jön az Úr, aki világosságra hozza a sötétség titkait, és megjelenti a szívek szándékait. Akkor mindenki Istentől kapja a dicséretet.


verso 6

Testvéreim, ezeket értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy rajtunk tanuljátok meg, ami meg van írva: Senki se fuvalkodjék fel, kérkedve az egyikkel a másik ellen.


verso 7

Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit ne kaptál volna? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?


verso 8

Mert már beteltetek, már meggazdagodtatok, nélkülünk uralomra jutottatok. Bár csakugyan uralomra is jutottatok volna, hogy veletek együtt mi is uralkodhatnánk.


verso 9

Mert úgy vélem, hogy Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványosságára lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is.


verso 10

Mi bolondok a Krisztusért, ti pedig bölcsek a Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek.


verso 11

Mind ez ideig éhezünk is, szomjazunk is, ruhánk sincs, bántalmakat szenvedünk, hajléktalanok is vagyunk,


verso 12

tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk is. Amikor szidalmaznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, eltűrjük,


verso 13

amikor rágalmaznak, kedvesen válaszolunk, szinte a világ szemétjévé lettünk, mindenek söpredékévé egész mostanáig.


verso 14

Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem mint szeretett gyermekeimet intelek benneteket.


verso 15

Mert ha tízezer tanítómesteretek lenne is a Krisztusban, de atyátok nincs sok, mert tőlem vagytok a Krisztus Jézusban az evangélium által.


verso 16

Kérlek tehát titeket, legyetek az én követőim.


verso 17

Ezért küldtem hozzátok Timóteust, aki szeretett és hű gyermekem az Úrban, aki eszetekbe juttatja nektek az én utaimat Krisztusban, ahogy mindenütt, minden gyülekezetben tanítok.


verso 18

De egyesek úgy felfuvalkodtak, mintha nem is készülnék hozzátok.


verso 19

Pedig ha az Úr akarja, hamarosan elmegyek hozzátok, és megismerem majd a felfuvalkodottaknak nem a beszédét, hanem az erejét.


verso 20

Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.


verso 21

Mit akartok? Vesszővel menjek hozzátok vagy szeretettel és szelíd lélekkel?

Capítulos:


Libros