chapter 14
és lőn, hogy mikoron bement volna Jézus szombaton egy fő farizeusnak házába kenyeret enni, és ők rá őriznek vala.
íme kedig vala egy néminemű ember bélpoklos őelőtte.
és felelvén Jézus mondá a törvénytudóknak és farizeusoknak: illik-e szombaton gyógyítani?
amazok hallgattanak. ő kedig hozzányúlván megvigasztá azt, és elbocsátá.
és felele nekik, mondá: ha valamelyiteknek ökre és szamara a kútba esik, nemde legottan kivonssza-e őtet szombat napon?
és nem felelhetnek vala erre neki.
mond vala kedig azoknak, kik oda hivatalosak valának, példabeszédet, ismervén, mint válogatnának első üléseket, mondván nekik:
mikoron a menyegzőbe hivatalos leszel, ne ülj az első helyen, netalán nagyobb embert is hívtanak oda náladnál,
és előjővén az, ki téged és amazt hívta, mondja teneked: add emennek a helyet! akkoron még az utolsó helyet is pironkodással fogod tartani.
de mikoron elhivatol, menj el, ülj le az utolsó helyen, hogy mikoron eljövend az, ki téged hívott, mondja neked: barátom, jer feljebb! akkoron tisztességedre leszen neked az, mindazok előtt, kik ott letelepedtenek.
mert minden, ki magát felmagasztalja, megaláztatik. és ki magát megalázza, felmagasztaltatik.
monda kedig annak, ki őtet odahívta vala: mikoron ebédet avagy vacsorát szerzesz, ne hívd a te barátaidat avagy atyádfiait, se rokonságodat, se gazdag szomszédaidat, netalántán ők is elhívnak tégedet, és megadják neked az kölcsönt.
de mikoron lakodalmat teszel, hívjad a szegényeket és nyavalyásokat, vakokat és sántákat.
és boldog leszel, mert nincsen azoknak, honnét visszafizessék neked, de megfizettetik neked az igazaknak feltámadásakoron.
ezt mikoron hallotta volna egy az ott ülők közül, monda neki: boldog, ki eszik kenyeret Istennek országába.
de Jézus monda neki: egy néminemű ember tőn nagy vacsorát, és híva sokakat,
és elbocsáta az ő szolgáját, hogy megmondanák a vacsorának óráját, és eljönnének, mert mindenek készen volnának.
és kezdék egyetembe mindnyájan magukat menteni. az első mondá neki: falut vettem, szükség kimennem azt meglátni, kérlek téged, ments meg engemet!
a másik mondá: őt igabarmot vettem, elmegyek, hogy megkísérgessem azokat, kérlek téged, ments meg engemet!
és a harmadik is mondá: feleségemet hoztam haza, azért nem mehetek el.
és megtére a szolga, megmondá ezeket az ő urának. tehát megharaguvék a családos ember, és monda az ő szolgájának: menj ki hamar a városnak utcáira és piacaira, és szegényeket, nyavalyásokat, vakokat, sántákat hozz be ide!
és mondá a szolga: Uram, megvagyon, amit parancsolál, de mégis üres hely vagyon.
és mondá az Úr a szolgának: menj ki az utakra és ösvényekre, és kényszerítsd bejönniük, hogy megteljék az én házam.
mondon kedig nektek hogy az férfiak közül, kik hivatalosok valának, egyik sem kóstolja meg az én vacsorámat.
mennek vala kedig sok seregek ővele, és hozzájok fordulván mondá nekik:
ha valaki énhozzám jő, és nem gyűlöli atyját avagy anyját, feleségét, fiát avagy atyjafiait, húgait, és még annak felette az önnön életét is, nem lehet én tanítványom.
és valaki fel nem veszi az ő keresztjét, és nem jő énutánam, nem lehet én tanítványom.
mert ki vagyon közületek, ki, ha akar tornyot építeni, nemde először leülvén megszámlálja-e a költséget, ha vagyon annyi, hogy elvégezheti vele?
hogy mikoron immár a fundamentomot megvetette volna, és el nem végezhetné, ne fognák őtet megnevetni
mondván neki: mert ez ember tornyot kezde építeni, és el nem végezheté?
avagy mely király megyen hadakozni más király ellen, és le nem ül először, és meg nem gondolja, ha ellene állhat tízezer emberrel annak, ki őrá húszezerrel jő?
mert ha ezt nem műveli, még mikoron amaz távol volna, követet bocsát hozzá kérvén tőle, ami békességhez való.
azért ezenképpen minden tiközületek, ki ellene nem mond mindazoknak, melyek birtoka alatt vannak, nem lehet én tanítványom.
jó az só, de ha a só is nem leend sós, mivel sóznak?
sem az földbe, sem a ganéjba nem hasznos, hanem kivettetik. akinek füle vagyon hallásra, hallja meg!