chapter 8
és lőn annakutána, hogy ő utat tenne sok városok és kastélyok által prédikálván és hirdetvén Istennek országát. és az tizenkettők vele valának,
és velük egyetembe egynéhány asszonyi állatok is, kik meggyógyíttattak vala a gonosz lelkektől és betegségekből: Mária, mely hívatik magdalabelinek, kiből a hét ördögök kimentenek vala,
és Johanna, Kuza felesége, mely Heródesnek prokurátora vala, és Zsuzsanna és egyéb asszonyok sokan, kik szolgálnak vala őneki az ő marhájukból.
mikoron kedig sok sereg gyűlne és sietne őhozzá minden városokból, mondá hasonlatosságképpen:
kimene, aki veteményt teszen vala, elvetni az ő magját. és az vetés között némelyik esék az útfélen, és megnyomódik, és az égnek madarai evék meg azt.
és némelyik esék a kősziklára, mely mikoron kinőtt volna, megasza, mert nem vala nedvessége.
és némelyik esék a tövisek közibe, és együtt felnövén velük megfojták a magot.
és némelyik esék jó földbe, és felnövén tőn száz annyi gyümölcsöt. ezt mondván üvölt vala: akinek füle vagyon hallásra, hallja meg!
kérdik vala kedig őtet az ő tanítványi mondván, micsoda volna ez példabeszéd.
és ő mondá: nektek adatott megismerni Istennek országának titkait, egyebeknek kedig példa által, hogy látván ne lássanak, és hallván ne értsenek.
imígy vagyon kedig ez példa: a mag Istennek beszéde.
amely kedig az út mellett esik, azok, akik hallják, annakutána eljő az ördög, és kiveszi a beszédet az ő szívükből, hogy hivén ne üdvözüljenek.
mert amely az kősziklán, azok, kik mikoron hallják, örömmel veszik a beszédet, és azoknál nincsen gyökere, kik ideig hiszik, és kísértetnek idején elmennek mellőle.
amely kedig a tövisek közé esett, azok, kik hallották, és ez világnak szorgalmatosságiba, gazdagságiba és gyönyörűségibe járván megfullad náluk, és nem hoz gyümölcsöt.
amely kedig a jó földbe esett, azok, kik az ő jó és választottképpen való szívükbe tartják a beszédet hallván, és gyümölcsöt hoznak békességnek általa.
mert senki nem fedi be edénnyel az szövétneket, mikoron meggyújtja, avagy nem teszi az ágy alá, hanem az gyertyatartóba, hogy akik bemennek, lássák a világot.
mert nincsen valami eltitkolván, hogy jövendőre meg ne nyilatkozzék, sem elrejtve, kit meg ne tudjanak, és közhelyre ne jöjjön.
lássátok azért, mit hallátok. mert valakinek vagyon adatik annak, és valakinek nincsen, még amit alítana, hogy nála volna is, elvétetik tőle.
jövének kedig őhozzá anyja és az ő atyafiai, és nem mehetnek vala hozzá a seregtől,
és megüzenteték neki: a te anyád és a te atyádfiai kívül állnak, akarnának téged látni.
ki megfelelvén mondá nekik: az én anyám és atyámfiai azok, kik Istennek beszédét hallgatják és teszik.
lőn kedig egy napon, hogy ő bemenne egy hajócskába, az ő tanítványi is, és mondá nekik: menjünk által a vizen! és elindulának.
mikoron kedig mennének, ő elalvék, és nagy vész szálla a vízre, és megtelnek vala vízzel, és veszedelembe valának.
elmenének kedig, felkelték Jézust mondván neki: Mester, Mester, elveszünk! de ő felkele megfeddé a szelet és a vészt a vizen. megszűnék, és lőn nagy csendesség.
mondá kedig nekik: hol vagyon a ti hitetek? kik félvén megcsodálkozának egyik másiknak mondván: minek alítod ezt lenni, mert a szeleknek parancsol, a tengernek is, és engednek neki?
kijutának kedig Geraza tartományára, mely vagyon Galileának ellenébe.
és mikoron a hajóból a földre szállott volna, járula ő eleibe egy ember, kibe ördög vala. immár sok időtől fogva ruhát nem veszen vala rá, sem házba nem lakik vala, hanem a koporsókba.
ez, hogy látá Jézust, leesék előtte, és nagy szóval üvöltvén mondá: mi dolgom vagyon nekem veled Jézus, a Magasságosnak Fia? kérlek tégedet, ne gyötörj engemet!
mert parancsol vala a förtelmes léleknek, hogy kimenne az emberből, mert sok időtől fogva gyötri vala őtet. megkötik vala láncokkal és béklyókkal, de ő az olyan köteleket elszaggatván a pusztába vitetik vala az ördögtől.
megkérdé kedig Jézus őtet mondván: ki neved? amaz mondá: Légió, mert sokan mentenek vala bele.
és kérik vala őtet, hogy ne parancsolná nekik a mélységre menniük.
hanem vala ott sok disznóknak csordája, kit a hegyen őriznek vala, és kérik vala őtet, hogy hagyná nekik azokba menni. megengedé nekik.
kijövének azért az ördögök az emberből, és a disznókba menének. és a csorda nagy sietetességgel mene a vízbe, és megfullada.
melyet mikoron láttak volna azok, kik őrizik vala, elfutának, és meghirdeték a városba és a falukba.
kijövének kedig, hogy meglátnák, ami lett volna. és jövének Jézushoz, holott találák az embert, hogy ülne, ( kiből az ördögök kimentenek vala, megruháztat, és tiszta ésszel), az ő lábánál, és megfélemlének.
megmondák kedig nekik, akik látták vala, mi módon menekedett volna meg a Légiótól.
és kéré őtet mind az Geraza tartománynak sokasága, hogy elmenne őtőlük, mert nagyon megijedtek vala. Jézus kedig a hajóba menvén megtére.
és kéri vala őtet az ember, kiből az ördögök kimentenek vala, hogy vele lenne. de elbocsátá őtet Jézus mondván:
tér házadhoz, és hirdessed, mennyi jót tett veled Isten! és elmene prédikálván mind az egész városon, mit ővele Jézus tett volna.
lőn kedig, hogy mikoron megtért volna Jézus, fogadá őtet a sereg, mert mindnyájan várják vala őtet.
és íme, jöve egy férfiú, kinek Jairus vala neve, mely az zsinagógának fejedelme vala, és leesék Jézusnak lábánál kérvén őtet, hogy bemenne házába,
mert egyetlenegy leánya vala, olymint tizenkét esztendős, és meghalálán vala. és történék, hogy mikoron menne, a sereg megszorítja vala őtet.
és egy asszonyi állat, kin vér vala tizenkét esztendeig, mely az orvosokra elköltötte vala minden marháját, de meg nem gyógyíthatták vala belőle,
hátul kerülé, illeté az ő ruhájának peremét, és legottan megálla az ő vérének folyása.
és mondá Jézus: ki illete engemet? mikoron kedig mindenek azt mondanák, hogy senki, mondá Péter azokkal, kik vele valának: Mester, a seregek szorítnak és bántnak téged, azért mondod, ki illete engemet?
és mondá Jézus: valaki de illete engemet, mert én megismerem, hogy jószág származék énbelőlem.
látván kedig az asszony, hogy megtudta volna, reszketve előjöve, és leesék az ő lábai előtt, és mi okáért illette volna őtet, megmondá mind az nép előtt, és hogy mindjárast megvigaszott volna.
de ő mondá neki: leányom, az te hited üdvözített tégedet, menj el békével!
még mikoron ő szólna, jöve egy az zsinagóga fejedelméhez mondván: mert meghalt a te leányod, ne bántsd meg őtet!
Jézus kedig ez beszédet hallván mondá a leány atyjának: ne félj, higgy csak, és megtartva leszen!
és mikoron a házhoz jöttenek volna, senkit vele be nem bocsáta, hanem csak Pétert, Jakabot, Jánost és az leánynak atyját és anyját.
sírnak vala kedig mindnyájan, és vezekelik vala a leányt, mondá kedig ő: ne sírjatok, nem halt meg az leány, hanem aluszik!
és megnevetik vala őtet, miérthogy tudják vala, hogy meghalt volna.
ő kedig mindeneket kiküldvén onnét megfogá az leány kezét, felüvölte mondván: leány, kelj fel!
és megtére az ő lelke, és legottan felkele. és hagyá, hogy enni adnának.
és elálmélkodának az ő szülei, kiknek parancsola, hogy valakinek ne mondák, ami lett vala.