Az Szent Pál apostolnak levele, melyet az rómabelieknek írt

6. fejezet


Fejezetek:


1. vers

mit fogunk annak okáért mondani? megmaradjunk-e az bűnben, hogy az Istennek kedve nagy bőséggel mutassa magát mihozzánk?


2. vers

ne legyen az. kik meghaltunk egyszer az bűnnek, miképpen élünk ennek utána ugyanazonban?


3. vers

avagy nem tudjátok-e, hogy valamennyien megkeresztelkedtünk az Krisztus Jézus nevébe, az ő halálába keresztelkedtünk meg?


4. vers

annak okáért eltemettettünk ővele egyetembe az kereszténységnek általa az halálra, hogy miképpen feltámasztott halottaiból az Krisztus az Atyaistennek felséges voltának általa, azonképpen mi is új életben járjunk.


5. vers

mert ha az Krisztus tagjába vagyunk oltva az ő halálának hasonlatos voltának általa, nyilván az ő feltámadásában is részesek leszünk.


6. vers

azt kediglen tudnunk kell, hogy amaz mibennünk való régi ember ővele egyetembe megfeszíttetett, hogy az bűnnek ő teste elrontatnék, hogy ennek utána az bűnnek ne szolgáljunk.


7. vers

mert az ki meghalt, megigazíttatott az bűnből.


8. vers

hogyha meg az Krisztussal, tudjuk, hogy élni is fogunk ővele.


9. vers

tudnunk kell ezt is, hogy az Krisztus halottaiból feltámadván többé meg nem hal, az halál őrajta többé nem uralkodik.


10. vers

mert hogy meghalt vala, az bűnért halt vala meg egyszer, hogy kediglen él, az Istennek él.


11. vers

azonképpen ti is gondoljátok meg magatokat, kik bizony hogy az bűnnek meghaltatok, de éltek az Istennek, az Krisztus Jézusnak, az mi urunknak általa.


12. vers

ne uralkodjék annak okáért az bűn az ti halandó testetekben, hogy annak engedjetek az ő kívánsági szerint.


13. vers

és ne adjátok az ti tagjaitokat az bűnre, hogy az hamisságnak fegyveri legyenek, hanem adjátok ti magatokat az Istennek, mint kik az megholtaknak közüle életre fordultatok, és adjatok az ti tagjaitokat az Istennek, hogy az igazságnak fegyveri legyenek.


14. vers

mert az bűn tirajtatok nem uralkodik. mert nem vagytok az ó törvénynek birtoka alatt, hanem az Istennek kedve alatt.


15. vers

mi azért? vétkezzünk-e azért, hogy az ó törvénynek birtoka alatt ne legyünk, hanem az Isten kedve alatt? ne legyen az.


16. vers

nem tudjátok-e, hogy az kinek ti magatokat adjátok szolgául, hogy neki engedjetek, annak vagytok szolgái, az kinek engedtetek, akár az bűn legyen, mely halált hoz, akár engedelmesség, mely igazulást hoz?


17. vers

hála legyen kediglen az Istennek, hogy bizony az bűnnek valátok szolgái, de szívetek szerint ráhajlátok az tanúságnak módjára, melyre titeket vőnk.


18. vers

megszabadultatok kedig az bűntől, és az igaz életnek lőtök szolgái.


19. vers

némi emberi dolgot mondok tinektek az ti testeteknek gyarló voltáért. mert miképpen szolgául adátok az ti tagjaitokat az fertelmességnek és az törvénytelenségnek, hogy egy és más törvénytelenséget művelnétek, ezenképpen mostan is adjátok szolgául az ti tagjaitokat az igaz életnek, hogy szent életet viseljetek.


20. vers

mert mikoron az bűnnek volnátok szolgái, az igaz életnek szabadosi valátok.


21. vers

annak okáért micsoda hasznotok vala az bűnökben, melyeket mostan szégyenletek? mert azoknak vége halál.


22. vers

mostan kediglen az bűntől megszabadulván, az Istennek kediglen szolgái lévén, megvagyon az ti hasznotok az szent életre, végetek is megvagyon, az örök élet.


23. vers

mert az bűnnek zsoldja halál. az Istennek ajándéka kediglen örök élet, az Krisztus Jézusnak, az mi urunknak általa.

Fejezetek:


Könyvek