Az Szent Pál apostolnak levele, melyet az rómabelieknek írt

3. fejezet


Fejezetek:


1. vers

miben haladja felül azért az zsidó az pogány népet, avagy mi haszna vagyon az körülmetélésnek?


2. vers

sok vagyon mindenképpen. mert első ez, hogy az zsidó népnek szólt az Isten az ó törvényben, és őnekik adta az törvényt.


3. vers

mit nyertenek ez dologgal, ha némelyek őközülük hitetlenek voltanak? nemde azoknak az ő hitetlensége az Istennek hűséges ígéretét erőtlenné teszi?


4. vers

ne legyen ez. sőt, legyen az Isten igaz, minden ember kedig hazug, miképpen meg vagyon írván. hogy igaznak ítéltessél az te beszédedben, és győzedelmet végy, mikoron ítélet leszen felőled.


5. vers

hogyha az mi hamis voltunk az Istennek igaz voltát nyilvánvalóvá teszi, mit mondhatunk? nemde hamis-e az Isten, ki az bűnért megharagszik, és róla bosszút áll? emberi szokás szerint szólok.


6. vers

ne legyen ez. mert miképpen ítéli meg az Isten ez világot?


7. vers

mert ha az Istennek igazsága az én hamis voltomnak általa magasztaltatott fel, és őneki dicséretére vagyon, miért ennek utána én is úgy ítéltetem, mintha bűnös volnék?


8. vers

és nemde inkább mondjuk azt, az mit egynéhány emberek mondanak, és énrólam gonoszul szólnak, és azt mondják, hogy én ezt mondom. tegyünk gonoszt, hogy történjék jó nekünk utána. mely ez féle embereknek kárhozatuk igazán vagyon.


9. vers

annak okáért mit mondjunk? jobbak vagyunk-e mi zsidó népek az pogány népeknél? semmiképpen nem. mert ennek előtte okát adván megmutatám, hogy mind az zsidó népek és mind az görög népek mindnyájan bűnösök legyenek,


10. vers

miképpen meg vagyon írván. nincsen igaz ember csak egy is,


11. vers

nincsen, kiben értelem legyen, nincsen, ki az Istent keresse,


12. vers

mind eltértenek, mind egyetembe haszontalanokká lettenek, nincsen, ki jót művelkedjék, nincsen mind egyiglen is.


13. vers

az ő torkuk olyan, mint egy megnyílt koporsó, az ő nyelvükkel álnokságra ítéltenek, áspis kígyóknak mérge vagyon az ő ajkuk alatt,


14. vers

kiknek az ő szájuk méreg beszéddel és szidalmas beszéddel teljes,


15. vers

gyorsak az ő lábuk az vérnek kiontására.


16. vers

romlás és veszedelem vagyon az ő útjukban,


17. vers

és az békességnek útját meg nem ismerék,


18. vers

nincsen isteni félelem az ő szemüknek előtte.


19. vers

tudjuk kediglen, hogy valami dolgot az ó törvény mond, azoknak mondja, kik az törvénynek birtoka alatt vannak, hogy minden embernek szája bedugattassék, és mind ez széles világ köteles legyen az Istennek.


20. vers

annak okáért, hogy az ó törvénynek parancsolatinak cselekedetiből egy ember sem igazulhat meg az Istennek előtte. mert az ó törvénynek általa vagyon az bűnnek ismereti.


21. vers

mostan kediglen az ó törvény nélkül jelenteték ki az Istennél való megigazulás, mikoron megbizonyíttatik az ó törvénynek és az prófétáknak írásainak bizonyságtételével.


22. vers

az Istennél való megigazulás kediglen az Jézus Krisztusban való hitnek általa vagyon mindenekre, és mindazokon, kiknek hitük vagyon. mert nincsen válogatás.


23. vers

mert mindnyájan vétkeztenek, és megfogyatkozott mindenekben az Istennek dicsérete.


24. vers

megigazultanak kediglen ingyen, az isteni kedvnek általa az váltsággal, mely az Jézus Krisztusban vagyon.


25. vers

kit előada minekünk az Isten engesztelőül, kinek az ő vére közbenjár az hitnek általa,, hogy megmutassa az ő igaz voltát, és hogy megbocsássa az bűnöket, melyekben régi időtől fogva voltunk, melyeket az Isten eltűre,


26. vers

hogy megmutassa, hogy ő igazítja az bűnös embert ez jelen való időben, ezért, hogy ő legyen az igaz, és az ki megigazítja azt, ki az Jézusnak hitéből vagyon.


27. vers

annak okáért hol vagyon az dicsekedés? kirekesztetett. mely törvénynek általa? az cselekedésnek törvényének általa-e? nem. sőt, az hitnek törvényének általa.


28. vers

annak okáért azt ítéljük, hogy ember hitnek általa igazul meg, az ó törvényben való jó művelkedetek nélkül. avagy az Isten csak az zsidó népeknek-e Istene? avagy nem az pogány népeknek is Istene-e? bizony az pogány népeknek is.


30. vers

mert ugyanazon egy Isten, ki megigazítja az zsidó népet az hitből, és az pogány népet az hitnek általa.


31. vers

annak okáért elvesszük-e erejét az ó törvénynek az hitnek általa? ne legyen az. de inkább helyt adunk az ó törvénynek.

Fejezetek:


Könyvek