Az Szent Pál apostolnak második levele, melyet az korintusbelieknek írt

6. fejezet


Fejezetek:


1. vers

segítséget tevén kediglen kérünk is, hogy az Istennek kedvét hiába ne vegyétek.


2. vers

mert ezt mondja: az kellő időben meghallgatálak tégedet, és az üdvösségnek napján segítséggel lők teneked. ím, mostan vagyon az kellemetes idő, ím, mostan vagyon az üdvösségnek napja!


3. vers

sehol semmi bántást ne tegyünk, hogy az szolgálattételben vétket ne találjanak,


4. vers

hanem mindenekben jónak mutassuk magunkat mint Istennek szolgái. sok tűrésben, sanyarúságokban, szükségekben, nyomorúságokban,


5. vers

vereségekben, tömlöcözésekben, ránk való támadásokban, munkálódásokban, vigyázásokban, böjtölésekben,


6. vers

tisztaságban, tudományban, jókedvvel való szenvedésben, kegyelmességben, Szentlélek Istenben, nem tettetős szeretetben,


7. vers

igazságnak beszédében, Istennek hatalmas voltában, az igazságnak fegyverének általa, melyek jobb kéz felől és bal kéz felől valók.


8. vers

tisztességnek és gyalázatnak általa, szidalombeszédeknek és dicséreteknek általa. mintha csalárdak volnánk, demaga igazak,


9. vers

mintha ismeretlenek volnánk, demaga ismeretesek, mintha igaz meghalnánk, és ím, élünk, mintha vereséggel megfeddettenek volna minket, és kik meg nem ölettettünk,


10. vers

mintha mindenkoron bánkódnánk, demaga mindenkoron örülünk, mintha szegények legyünk, demaga kik sokakat gazdagítunk meg, mintha semmink nem volna, demaga kik mindent bírunk.


11. vers

ó, ti korintusbeliek, az mi szánk tirátok megnyílt, az mi szívünk kiszélesedett.


12. vers

nem vagytok szorosak mibennünk, hanem szorosak vagytok az ti beleitekben.


13. vers

ugyanilyen megajándékozást ígérek kediglen tinektek, mint fiaimnak, szélesedjetek ki ti is,


14. vers

és az hitetlenekkel egy igában ne járjatok! mert mi részes volta lehet az igazságnak az hamissággal? avagy mi közös volta lehet az világosságnak az sötétséggel?


15. vers

avagy mi egyenessége lehet az Krisztusnak az Beliállal? avagy mi része lehet az hűnek az hitetlennel?


16. vers

avagy mi egyenessége lehet az Istennek templomának az bálványokkal? mert ti vagytok temploma az élő Istennek, miképpen megmondá az Isten: őbennük fogok lakozni, és őköztük fogok járni, és őnekik Istenek leszek, és ők lesznek énnekem népem.


17. vers

annak okáért menjetek ki őközülük, és szakadjatok el őtőlük, az Úristen mondja, és förtelmes állatot ne illessetek! és énhozzám viszlek titeket,


18. vers

és az ti atyátok helyébe leszek tinektek, és ti lesztek énnekem fiaimnak és lányimnak helyébe, az Mindenható Úristen mondja ezt.

Fejezetek:


Könyvek