Evangélium Szent Márk írása szerint
capítulo 5
verso 1
és mikoron az tengeren általmentenek volna, az gadarabelieknek tartományába menének.
verso 2
és mikoron ő az hajóból kiment volna, legottan elébe mene egy ember az halottaknak koporsóiból,
verso 3
ki az ördögtől megköteleztetett vala, ki az halottaknak koporsóiban lakozik vala.
verso 4
és senki nem kötözheti vala meg őtet láncokkal is, annak okáért, hogy mikoron gyakorta béklyókkal és láncokkal megkötöztetett volna, elszakadoznak vala őróla az láncok, és az béklyók apróra romlanak vala, és senki őtet szelíddé nem teheti vala.
verso 5
és mindenkoron, mind éjjel és mind nappal az hegyeken és az koporsókban vala, és ott kiált vala, és önmagát kövekkel szaggatja vala.
verso 6
mikoron kediglen látta volna az Jézust távol, elébe folyamék, és imádá őtet,
verso 7
és nagy felszóval kiáltván mondá: mi dolgom vagyon énnekem teveled Jézus, felséges Istennek fia? parancsolok teneked az Istenre, hogy ne gyötörj engemet.
verso 8
mert azt mondja vala őneki. te fertelmes szellet, menj ki ez emberből,
verso 9
és kérdi vala az ördögöt, kicsoda teneked neved, felele, és ezt mondá őneki: énnekem sereg nevem, mert sokan vagyunk.
verso 10
és felette igen kéri vala őtet, hogy az tartománynak körüle ki ne bocsátná őtet.
verso 11
vala kediglen ott az hegyeknél nagy nyáj disznó, mely iszik vala,
verso 12
és kérik vala őtet mind az ördögök ezt mondván: bocsáss az disznókba minket, hogy beléjük menjünk.
verso 13
és az Jézus legottan megengede őnekik. és mikoron kimentenek volna az fertelmes szelletek az emberből, az disznókba menének. és az nyáj disznó az meredeken el az tengerbe viteték. valának kediglen az disznók oly mint kétezren, és megfúlának, és az tengerbe halának.
verso 14
az kik kediglen az disznókat őrizik vala, elfutának, és megbeszélék az városban és az mezők szerte. és kimenének. hogy meglássák, az mi történt vala.
verso 15
és az Jézushoz menének, és láták az embert, az ki az ördögtől gyötretik vala, hogy veszteg ülne, és felöltözött volna, és hogy esze megjött volna, melyben az sereg ördög vala, és megfélemlének.
verso 16
és az kik látták vala, megbeszélék az embereknek, miképpen történt volna mind az embernek, az kiben az ördög vala, és mind az disznóknak.
verso 17
és kérni kezdték őtet, hogy kimenne az ő földjüknek határából.
verso 18
és mikoron egy hajóba bement volna, kéri vala az ember, az ki az ördögtől megköteleztetett vala, hogy ővele lenne.
verso 19
az Jézus kediglen nem engedé meg őneki, hanem ezt mondá őneki: menjél haza az te népedhez, és hirdesd meg őnekik, mely nagy sok dolgot tett legyen teveled az Úristen, és hogy könyörült legyen terajtad.
verso 20
és elmene, és kezdé hirdetni az Dekapoliszban, mely nagy sok jót tett legyen ővele az Jézus, és mind csodálják vala.
verso 21
és mikoron ismét általment volna az Jézus hajóban az tengernek túlsó partjára, nagy sok sereg nép gyűle őhozzá, és az tenger mellett vala.
verso 22
és íme őhozzá mene egy az zsinagógának fejedelmeinek közüle, kinek Jairus vala neve, és mikoron látta volna őtet, az ő lábaihoz esék,
verso 23
és felette igen kéri vala őtet ezt mondván. az én kisded leányom halálán vagyon, kérlek tégedet, hogy jövel, és tedd őrá kezeidet, hogy meggyógyuljon, és élő leszen.
verso 24
és elmene ővele, és sok sereg nép követi vala őtet, és megszorítják vala őtet.
verso 25
és vala ott egy asszonyi állat, ki tizenkét esztendeiglen feküdt vala vérkórságban,
verso 26
és sok orvostól sokat szenvedett vala, és minden ő marháját elköltötte vala, és nem ismeri vala, hogy az orvosok valamit használtanak volna őneki, hanem inkább naponként megnehezedik vala,
verso 27
mikoron az Jézus felől sok dolgot hallott volna, az sereg nép között hátul elmene, és az Jézus ruháját illeté.
verso 28
mert magában ezt mondja vala: ha nem egyebet, csak az ő ruháját illethessem, meggyógyulok.
verso 29
és legottan megszárada az ő vérének forrása, és testében ezt megérzé, hogy meggyógyult volna ez Istentől való csapásból.
verso 30
és az Jézus legottan őmagában megismeré, hogy isteni erő jött volna ki őbelőle, és hátrafordulván az seregben mondá: kicsoda illeté az én ruháimat?
verso 31
és mondának őneki az ő tanítványai: látod, hogy az sereg nép szorít meg tégedet minden felől, mégis ezt mondod: kicsoda illete engemet.
verso 32
és körülnéz vala, hogy megláthatná az asszonyi állatot, az ki ezt tette vala.
verso 33
az asszonyi állat kediglen fél vala, és reszket vala, mert tudja vala őmagában, az mi lett vala őbenne, előjöve és az Jézusnak előtte leesék, és megmondá őneki igazság szerint.
verso 34
az Jézus kediglen mondá őneki: leányom, az te hited tartott meg tégedet, menj el békességgel, és gyógyulj meg az te Istentől való csapásodból.
verso 35
még mikoron ezt mondaná, az zsinagógának fejedelmétől odamenének, és mondának: meghalt az te leányod, mire untatod mégis az mestert?
verso 36
az Jézus kediglen meghallván ez beszédet, melyet mondanak vala, legottan mondá az zsinagógának fejedelmének: ne félj, csak hited legyen!
verso 37
és nem engedé, hogy valaki őtet követné Pétertől és Jakabtól és Jánostól, az Jakabnak atyjafiától elválva.
verso 38
és az zsinagógának fejedelmének házába mene, és látá az sok népnek zajgását, és azokat, az kik sírnak vala, és igen jajgatának vala,
verso 39
és mikoron bement volna, mondá őnekik: mit zajongtok, és mit sírtok? az leány nem halt meg, hanem aluszik.
verso 40
és nevetik vala őtet. az Jézus kediglen kényszeríté őket, hogy az házból kimennének. és őmellé vevé az leánynak atyját és anyját, és az kik ő vele valának, és bemene oda, az holott az leány fekszik vala.
verso 41
és mikoron az leánynak az kezét fogta volna, mondá őneki:, mely szokott, ha ki meg akar magyarázni, ez az értelme: leány, teneked mondom, kelj fel.
verso 42
és legottan felkele az leány, és járni kezde mert tizenkét esztendős vala, és felette igen elcsodálkozának rajta.
verso 43
és felette igen parancsola őnekik, hogy valaki ezt meg ne tudná. és meghagyá, hogy ennivalót adnának.
Libros
