Zsoltárok könyve
Salmo 102
verso 1
A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.
verso 2
Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
verso 3
Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
verso 4
Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
verso 5
Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
verso 6
Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
verso 7
Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
verso 8
Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
verso 9
Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
verso 10
Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
verso 11
A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
verso 12
Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
verso 13
De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
verso 14
Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
verso 15
Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
verso 16
És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
verso 17
Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
verso 18
Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
verso 19
Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
verso 20
Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
verso 21
Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a halálnak fiait.
verso 22
Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
verso 23
Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
verso 24
Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
verso 25
Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
verso 26
Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
verso 27
Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
verso 28
De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
verso 29
A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.
Libros
