A János írása szerint való szent evangyéliom

capítulo 1


Capítulos:


verso 1

Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.


verso 2

Ez kezdetben az Istennél vala.


verso 3

Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.


verso 4

Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;


verso 5

Ez a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.


verso 6

Vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János.


verso 7

Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higyjen ő általa.


verso 8

Nem ő vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról.


verso 9

Az igazi világosság eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert.


verso 10

A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt.


verso 11

Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt.


verso 12

Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek;


verso 13

A ki nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.


verso 14

És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.


verso 15

János bizonyságot tett ő róla, és kiáltott, mondván: Ez vala, a kiről mondám: A ki utánam jő, előttem lett, mert előbb volt nálamnál.


verso 16

És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért.


verso 17

Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.


verso 18

Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt.


verso 19

És ez a János bizonyságtétele, a mikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te?


verso 20

És megvallá és nem tagadá; és megvallá, hogy: Nem én vagyok a Krisztus.


verso 21

És kérdezék őt: Kicsoda tehát? Illés vagy-é te? És monda: Nem vagyok. A próféta vagy-é te? És ő felele: Nem.


verso 22

Mondának azért néki: Kicsoda vagy? Hogy megfelelhessünk azoknak, a kik minket elküldöttek: Mit mondasz magad felől?


verso 23

Monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, a mint megmondotta Ésaiás próféta.


verso 24

És a küldöttek a farizeusok közül valók voltak:


verso 25

És megkérdék őt és mondának néki: Miért keresztelsz tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta?


verso 26

Felele nékik János, mondván: Én vízzel keresztelek; de köztetek van, a kit ti nem ismertek.


verso 27

Ő az, a ki utánam jő, a ki előttem lett, a kinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíjját megoldjam.


verso 28

Ezek Béthabarában lettek, a Jordánon túl, a hol János keresztel vala.


verso 29

Másnap látá János Jézust ő hozzá menni, és monda: Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!


verso 30

Ez az, a kiről én ezt mondám: Én utánam jön egy férfiú, a ki előttem lett, mert előbb volt nálamnál.


verso 31

És én nem ismertem őt; de hogy megjelentessék Izráelnek, azért jöttem én, a ki vízzel keresztelek.


verso 32

És bizonyságot tőn János, mondván: Láttam a Lelket leszállani az égből, mint egy galambot; és megnyugovék ő rajta.


verso 33

És én nem ismertem őt; de a ki elkülde engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondá nékem: A kire látod a Lelket leszállani és rajta megnyugodni, az az, a ki keresztel Szent Lélekkel.


verso 34

És én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia.


verso 35

Másnap ismét ott állt vala János és kettő az ő tanítványai közül;


verso 36

És ránézvén Jézusra, a mint ott jár vala, monda: Ímé az Isten Báránya!


verso 37

És hallá őt a két tanítvány, a mint szól vala, és követék Jézust.


verso 38

Jézus pedig hátrafordulván és látván, hogy követik azok, monda nékik:


verso 39

Mit kerestek? Azok pedig mondának néki: Rabbi, (a mi megmagyarázva azt teszi: Mester) hol lakol?


verso 40

Monda nékik: Jőjjetek és lássátok meg. Elmenének és megláták, hol lakik; és nála maradának azon a napon: vala pedig körülbelül tíz óra.


verso 41

A kettő közül, a kik Jánostól ezt hallották és őt követték vala, András volt az egyik, a Simon Péter testvére.


verso 42

Találkozék ez először a maga testvérével, Simonnal, és monda néki: Megtaláltuk a Messiást (a mi megmagyarázva azt teszi: Krisztus);


verso 43

És vezeté őt Jézushoz. Jézus pedig reá tekintvén, monda: Te Simon vagy, a Jóna fia; te Kéfásnak fogsz hivatni (a mi megmagyarázva: Kőszikla).


verso 44

A következő napon Galileába akart menni Jézus; és találkozék Fileppel, és monda néki: Kövess engem!


verso 45

Filep pedig Bethsaidából, az András és Péter városából való volt.


verso 46

Találkozék Filep Nátánaellel, és monda néki: A ki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát.


verso 47

És monda néki Nátánael: Názáretből támadhat-é valami jó? Monda néki Filep: Jer és lásd meg!


verso 48

Látá Jézus Nátánaelt ő hozzá menni, és monda ő felőle: Ímé egy igazán Izráelita, a kiben hamisság nincsen.


verso 49

Monda néki Nátánael: Honnan ismersz engem? Felele Jézus és monda néki: Mielőtt hítt téged Filep, láttalak téged, a mint a fügefa alatt voltál.


verso 50

Felele Nátánael és monda néki: Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya!


verso 51

Felele Jézus és monda néki: Hogy azt mondám néked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél.


verso 52

És monda néki: Bizony, bizony mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok a megnyilt eget, és az Isten angyalait, a mint felszállnak és leszállnak az ember Fiára.

Capítulos:


Libros