Az örömhír Lukács szerint

chapter 23


Chapters:


verse #1

Ekkor az egész sokaság felállott és elvezették Pilátushoz.


verse #2

Ott vádolni kezdték: „Azon kaptuk ezt az embert, hogy egész népünket félreviszi, s tiltja, hogy a császárnak adót fizessenek, amellett azt mondja, hogy ő a Krisztus, Király.


verse #3

Pilátus megkérdezte őt: „Te a zsidók királya vagy?” – „Te mondod.” – felelte neki.


verse #4

Pilátus ekkor a főpapokhoz és a tömeghez szólott: „Nem találok ebben az emberben semmi okot a vádra.”


verse #5

De azok annál inkább erősítették: „Fellázítja a népet. Egész Júdeát elárasztotta tanításával, Galileán kezdve jött idáig.”


verse #6

Mikor Pilátus Galileát hallotta, megkérdezte, hogy az ember galileai-e,


verse #7

és amikor megtudta, hogy Heródes fennhatósága alól való, felküldötte Heródeshez, ki ezekben a napokban szintén Jeruzsálemben tartózkodott.


verse #8

Heródes nagyon megörült, amikor Jézust meglátta, mivel hallott róla, már elég idő óta akarta látni őt. Remélte, hogy valami jelt fog látni, melyet Jézus visz véghez.


verse #9

Sok szóval faggatta őt, de Jézus semmit sem felelt neki.


verse #10

Ott állottak a főpapok és írástudók és nagy erővel vádolták őt.


verse #11

Heródes katonáival együtt megvetően bánt vele, gúnyból fényes fehér ruhába öltöztette. Azután visszaküldte Pilátushoz.


verse #12

Heródes és Pilátus azon a napon lettek egymás barátaivá, előzőleg ugyanis ellenséges viszonyban voltak egymással.


verse #13

Pilátus ekkor összehívta a főpapokat, az elöljárókat és a népet,


verse #14

és beszédet intézett hozzájuk: „Ide hoztátok hozzám ezt az embert azzal a váddal, hogy a népet a császártól elfordítja, de én, miután előttetek kikérdeztem a felől, amivel vádoltátok, semmi elítélésre méltó okot ez ember ellen nem találtam.


verse #15

Sőt még Heródes sem. Hiszen visszaküldte őt hozzánk. De lám semmi halálra méltó dolgot nem cselekedett.


verse #16

Megfenyítem tehát, és elbocsátom őt.”


verse #17

Minden ünnep alkalmával pedig szabadon kellett nekik bocsátani egy foglyot.


verse #18

Erre az egész sokaság kiáltozni kezdett: „Veszítsd el! Barabbást bocsásd el nekünk.”


verse #19

Ezt a Barabbást egy a városban keltett lázadásért és gyilkosságért vetették tömlöcbe.


verse #20

Pilátus újra szólott hozzájuk, mivel Jézust szabadon akarta bocsátani,


verse #21

de azok így kiáltoztak rá: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!”


verse #22

Harmadszor is szólott hozzájuk: „De hát mi gonoszt tett? Semmi halálra méltó vádat nem találtam ellene. Meg fogom hát fenyíteni és elbocsátom.”


verse #23

Ám azok nagy hangon követelték, hogy feszíttesse meg. Kiáltozásuk erőt vett a helytartón.


verse #24

Pilátus ekkor megítélte nekik, amit kívántak:


verse #25

Elbocsátotta azt, akit lázadásért és gyilkosságért vetettek börtönbe, akit kikértek. Jézust ellenben odaadta akaratuknak.


verse #26

Amikor elvezették, megfogtak egy bizonyos cirénei Simont, ki a mezőről jött haza, s arra rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után.


verse #27

A nép nagy sokaságban kísérte, asszonyok is, akik mellüket verték és siratták őt.


verse #28

Jézus azonban hátrafordult hozzájuk és így szólt: „Jeruzsálem leányai, ne sírjatok rajtam. Inkább magatokon sírjatok, s gyermekeiteken.


verse #29

Mert napok jönnek, melyeken ezt fogják mondani: Boldogok a meddők, a méhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak.


verse #30

Azokban a napokban azt mondogatják majd a hegyeknek: Essetek ránk, és a halmoknak: Borítsatok el minket.


verse #31

Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi lesz a szárazzal?”


verse #32

Kivezettek más elítélteket, két gonosztevőt is, hogy vele együtt megfeszítsék.


verse #33

Mikor kiértek arra a helyre, melyet Koponyának neveznek, ott megfeszítették őt, a gonosztevőket is, egyiket jobb felől, másikat bal felől.


verse #34

„Atyám, mondotta Jézus, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek.” Azután szétosztották ruháit, és sorsot vetettek rájuk.


verse #35

A nép pedig ott állott és nézegetett. Az elöljárók gúnyolták őt: „Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten Felkentje, a kiválasztott.”


verse #36

Gúnyolták őt a katonák is, akik hozzámentek s ecetet vittek neki


verse #37

és így szóltak: Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat.”


verse #38

Felirat is volt felette: „Ő a zsidók királya.”


verse #39

A felfüggesztett gonosztevők közül is az egyik káromolta: „Hát nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is.”


verse #40

De megszólalt a másik, és korholta őt: „Nem féled az Istent? – mondotta neki –, hiszen ugyanaz az ítélet van rajtad?


verse #41

Mi igazságosan szenvedünk, mert annak méltó büntetését kapjuk, amit tettünk, ő azonban semmi helytelent nem tett.”


verse #42

Majd így szólt: „Jézus, emlékezzél meg rólam, ha eljössz majd királyságodban.”


verse #43

Jézus ezt felelte rá: „Bizony azt mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.”


verse #44

Már mintegy hat óra volt, amikor az egész földet a kilencedik óráig tartó sötétség borította el, mert a nap világossága kihagyott.


verse #45

Majd középen kettéhasadt a templom függönye.


verse #46

Ekkor Jézus nagy hangon kiáltott: „Atyám a te kezedbe teszem le szellememet.” S amikor ezt mondta kilehelte szellemét.


verse #47

Mikor a százados látta mi történt, dicsőítette az Istent, s azt mondta: „Ez az ember valóban igazságos volt.”


verse #48

A jelenlevő tömeg, melyet a látványosság gyűjtött egybe, amikor látta, ami történt, mind a mellét verve tért meg.


verse #49

Ott álltak messziről Jézus ismerősei valamennyien, az asszonyok is, akik őt követve Galileából vele jöttek, s látták ezeket.


verse #50

Egyszer csak egy József nevű ember, ki tanácsos volt, jó és igazságos férfiú,


verse #51

ki nem értett egyet amazok szándékával és cselekvésével, Arimátiából, a zsidók egyik városából való, aki várta az Isten királyságát,


verse #52

elment Pilátushoz és elkérte Jézus holttestét.


verse #53

Azután levette őt a keresztről, gyolcsba burkolta, és egy sziklába vágott sírba helyezte el, ahol még soha senki sem feküdt.


verse #54

Az előkészület napja volt: kigyulladtak a szombati csillagok.


verse #55

Józsefet nyomon követték azok az asszonyok, akik Galileából együtt jöttek fel Jézussal. Ezek megnézték a sírt, azt is, hogy hogyan helyezték el a testét,


verse #56

majd visszatértek és illatszereket, keneteket készítettek elő.

Chapters:


Books