Az örömhír Lukács szerint

chapter 4


Chapters:


verse #1

Jézus Szent Szellemmel telten visszatért a Jordántól, s a Szellem negyven napon át űzte őt ide-oda a pusztában.


verse #2

Ezalatt a vádló kísértette. Azokban a napokban semmit sem evett, de amikor azok elteltek, megéhezett.


verse #3

Ekkor a vádló szólott hozzá: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.”


verse #4

De Jézus ezt felelte neki: „Meg van írva, hogy ne csak kenyérrel éljen az ember.”


verse #5

Erre a vádló a magasba vitte őt fel, és egy szempillan­tásban megmutatta neki a lakott föld összes királyságát.


verse #6

Majd így szólt hozzá: „Neked adom ezt az egész birodal­mat s a királyságok dicsőségét, mert nekem adták azt, és én annak adom, akinek akarom,


verse #7

Ha tehát a földre borulsz előttem, tied lesz az egész.”


verse #8

Megszólalt Jézus: „Meg van írva – mondta neki – Istenedet, az Urat imádd, és csak őt szolgáld.”


verse #9

Elvitte aztán Jeruzsálembe, ott a templom ormára állította, és ezt mondta neki: „Ha Isten Fia vagy, vesd magad innen alá.


verse #10

Hiszen meg van írva: Angyalainak parancsol felőled,


verse #11

hogy megőrizzenek téged, hogy kezükön hordozzanak, hogy valahogy kőbe meg ne üsd lábadat.”


verse #12

Megszólalt Jézus, és ezt felelte neki: „Azt mondják: Ne tedd próbára Istenedet, az Urat!”


verse #13

Ezzel a vádló minden kísértését elvégezte, s egy időre elállott tőle.


verse #14

Jézus aztán a Szellem hatalmával visszatért Galileá­ba. Az egész környéken szétment a híre.


verse #15

Zsinagó­gáikban tanított, és mindenki dicsőítette.


verse #16

Eljutott Názáretbe is, ahol felnövekedett. Ahogy szokta, szombatnapon bement a zsinagógába. Ott felállt, hogy felolvasson.


verse #17

Ézsaiás próféta tekercsét adták oda neki. Amikor felnyitotta a tekercset, egy helyre bukkant, amelyen ez volt írva:


verse #18

„Az Úrnak Szelleme rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy szegényeknek örömöt hirdessek, Ő küldött, hogy szabadítást hirdessek a fog­lyoknak, szemük megnyílását a vakoknak, szabadon engedjem a szétzúzott szívűeket,


verse #19

hogy kihirdessem az Úrnak kedves esztendejét.”


verse #20

Erre összegöngyölte a tekercset, odaadta a szolgának és leült. A zsinagógában mindenkinek szeme rá volt szegezve.


verse #21

Ő pedig hozzá­fogott a beszédhez. – „Ma a ti fületek hallatára teljesült ez az írás” – mondta nekik.


verse #22

Mindannyian tanúságot tettek felőle és csodálták szavait, melyek kedvesen ömlöttek szájából. „Úgy-e hogy a József fia ő?” – szóltak.


verse #23

De ő így szólt hozzájuk: „Bizonyára azt a példázatot mondjátok nekem: Orvos magadat gyógyítsd meg! Mindazt, amit hallottunk, hogy Kapernaumban tettél, tedd meg itt is a saját hazádban.”


verse #24

Ám ő így szólott: „Bizony, azt mondom nektek: Egy próféta sem kedves a maga hazájában.


verse #25

Az igazságot mondom nektek: Izráelben sok özvegyasszony volt Illés napjaiban, mikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, s amikor az egész földön nagy éhínség támadt,


verse #26

de közölök egyhez sem küldték Illést, csak a szidoni Szareptába, ahhoz az özvegyasszonyhoz.


verse #27

Elizeus próféta idejében is sok poklos volt Izráelben, mégsem tisztult meg senki közülük, csak a szír Námán.”


verse #28

Mikor ezeket hallották, a zsinagógában mindenkit indulat töltött meg.


verse #29

Rátámadtak, kivetették a városból, kiűzték annak a hegynek a meredélyére, amelyen a vá­rosuk épült, hogy letaszítsák,


verse #30

de általment közöttük és eltávozott.


verse #31

Lement onnan egy galileai városba, Kapernaumba. Szombaton tanította őket,


verse #32

és azok megdöbbentek tanításán, mert hatalommal szólt.


verse #33

Volt a zsinagógában egy ember, kiben tisztátalan ördögi szellem volt, s ez nagy hangon felkiáltott:


verse #34

„Hah! Mi dolgunk egymással, názáreti Jézus? Elveszíteni jöttél minket? Tudom, hogy ki vagy! Istennek a Szentje!”


verse #35

Jézus megdorgálta: „Némulj el és menj ki belőle!” Erre az ördögi szellem a középre dobta azt, s kiment belőle anélkül, hogy kárt tett volna benne.


verse #36

Mindenkire nagy döbbenet ült, és arról beszéltek egymás között: „Micsoda szó ez! Joggal és hatalommal rendelkezik a tisztátalan szellemeken, és azok ki is mennek.”


verse #37

Szétment hát a hír felőle annak a vidéknek minden helyére.


verse #38

Miután fölkelt, elment a zsinagógából a Simon házába. A Simon napát éppen erős láz szorongatta. Meg­kérték őt miatta,


verse #39

mire ő hozzálépett, föléje hajolt, és megdorgálta a hideglelést, úgyhogy a betegség elhagyta az asszonyt, ki is azonnal felkelt, és felszolgált nekik.


verse #40

Mikor a nap leszállott, mindazok, akiknek sok minden betegségtől elgyengült hozzátartozóik voltak, hozzávitték azokat, s ő minden egyesükre kezét vetette, és meggyógyította őket.


verse #41

Sokakból ördögi szellemek mentek ki, akik így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban megdorgálta és nem hagyta szólani őket, tudták ugyanis, hogy ő a Krisztus.


verse #42

Mikor kinappalodott, el­hagyta a várost, és egy puszta helyre ment. A tömegek keresték, és eljutottak hozzá. Tartóztatták őt, hogy ne utazzék el tőlük.


verse #43

De ő ezt mondta nekik: „Más városokban is kell hirdetnem az Isten királyságának örömhírét, mert evégre küldöttek.”


verse #44

S Júda zsinagó­gáiban hirdette az igét.

Chapters:


Books