Pál levele az efezusiakhoz

1. fejezet


Fejezetek:

1 2 3 4 5 6


1. vers

Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, az efezusi szenteknek és azoknak, akik hisznek Krisztus Jézusban.


Isten üdvözítő terve Jézus Krisztus által


2. vers

Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.


3. vers

Áldott az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben, a Krisztusban.


4. vers

Mert kiválasztott minket őbenne a világ teremtetése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk őelőtte.


5. vers

Szeretetében előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akaratának tetszése szerint,


6. vers

kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket a Szeretettben.


7. vers

Benne van a mi váltságunk az ő vére által, a bűnök bocsánata kegyelmének gazdagsága szerint,


8. vers

amelyet nagy bőséggel közölt velünk minden bölcsességgel és értelemmel.


9. vers

Megismertette velünk akaratának titkát az ő jó kedve szerint, amelyet előre elhatározott magában,


10. vers

az idők teljességének rendjére nézve, hogy Krisztusban mindeneket egybeszerkeszt, mind amelyek a mennyben, mind amelyek a földön vannak.


11. vers

Őbenne kaptunk örökséget, ahogyan az előre el volt rendelve annak végzése szerint, aki mindent az ő akaratának tanácsából munkál,


12. vers

hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedtünk Krisztusban.


13. vers

Őbenne titeket is – miután hallottátok az igazság beszédét, üdvösségetek evangéliumát, amelyben hittetek is – megpecsételt a megígért Szentlélekkel,


14. vers

aki örökségünk záloga, hogy megváltsa tulajdonát dicsőségének magasztalására.


Krisztus mindenek fölötti dicsősége


15. vers

Ezért én is, miután hallottam az Úr Jézusban való hitetekről és minden szentek iránt való szeretetetekről,


16. vers

nem szűnök meg hálát adni értetek imádságaimban, megemlékezve rólatok,


17. vers

hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kijelentés Lelkét, hogy őt megismerjétek;


18. vers

és világosítsa meg szívetek szemeit, hogy megtudjátok, milyen reménységre hívott el, és milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között,


19. vers

és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma bennünk, akik hiszünk hatalma erejének ama munkája szerint,


20. vers

amelyet megmutatott Krisztusban, amikor feltámasztotta a halottak közül, és a maga jobbjára ültette a mennyekben,


21. vers

felül minden fejedelemségen, hatalmasságon, erőn, uraságon és minden néven, amelyet valaki kap nemcsak e világon, hanem az eljövendőben is.


22. vers

És az ő lába alá vetett mindent, és őt rendelte mindenek fölött való fővé az egyházban,


23. vers

amely az ő teste és teljessége annak, aki mindent mindennel betölt.

Fejezetek:


Könyvek