Az Szent Pál apostolnak levele, melyet az zsidóknak írt

5. fejezet


Fejezetek:


1. vers

mert minden egyházi ember, ki emberek közül vétetik az egyházi szolgálatra, emberekért szereztetik az dolgokban, melyek az Isten előtt viseltetnek, hogy az bűnökért ajándékokat vigyen az Istennek, és áldozatokat tegyen,


2. vers

kit könnyen megengesztelhessenek azoknak, kik tudatlanságnak miatta vétkeztenek, és kik tévelygésbe estenek. mert ő is gyarlósággal környékeztetett meg,


3. vers

és annak okáért, miképpen az népért, azonképpen ő magáért is bűnért való áldozatot kell tenni.


4. vers

senki tisztességet magának erővel nem foglal, hanem ki az Istentől is hívattatik, miképpen az Áron.


5. vers

azonképpen az Krisztus is nem ő maga vőn tisztességet ő magának, hogy egyházi fejedelem lenne, hanem aki ezt mondotta vala őneki: én fiam vagy te, én ma nemzélek tégedet.


6. vers

miképpen másutt is ezt mondja: te egyházi ember vagy, mindörökké, az Melkizedek rendje szerint,


7. vers

ki az napokban, mikoron emberi testet visel vala, mikoron imádságokat és könyörgéseket tett volna nagy kiáltásokkal és könnyhullatásokkal, annál, ki megtarthatta vala őtet az haláltól, és mikoron meghallgattatott volna az ő tiszteletéért,


8. vers

jóllehet Fiú vala, demaga engedelmességet tanula azokból, amelyeket szenvede,


9. vers

és fogyatkozás nélkül valóvá téteték, mindeneknek, kik őneki engedének, az örök üdvösségnek oka lőn,


10. vers

és az Istentől egyházi embernek nevezteték az Melkizedek rendje szerint,


11. vers

kiről minekünk sokat kellene mondanunk, melyek nehezek megmagyarázásra. mert restté lőtök az ti füleitekkel.


12. vers

mert mikoron az időnek mivolta szerint doktoroknak kellene lennetek, ismét szükségetek vagyon, hogy titeket megtanítsunk azokra, melyek legyenek az Istennek bölcsességének eleinek betűi, és olyak lőtök, kiknek tejre vagyon szükségük, és nem kemény étekre.


13. vers

mert valaki az tejben részesül, az az megigazulásnak beszédiben tudatlan, mert kisgyermek.


14. vers

de azoké az kemény étek, kik fogyatkozás nélkül vannak, kiknek az szokásvételnek miatta ízük vagyon náluk mind az jónak és mind az gonosznak, hogy választást tehessenek, mely ízek nagy gyakorlásból vannak őnekik.

Fejezetek:


Könyvek