Az örömhír János szerint
6. fejezet
1. vers
Ezek után Jézus elutazott a galileai Tibériász tónak a túlsó oldalára.
2. vers
Nagy tömeg követte, mert figyelték jeleit, amelyeket az elerőtlenülteken tett.
3. vers
Jézus azután felment a hegyre és ott tanítványaival leült.
4. vers
Közel volt a zsidók ünnepe, a pászka.
5. vers
Jézus felemelte a szemét, és amikor meglátta, hogy nagy tömeg jön hozzá, megszólította Fülöpöt: „Honnan vásároljunk kenyereket, hogy ehessenek ezek?”
6. vers
Ezt azonban csak azért mondta, hogy megkísértse őt. Mert ő maga tudta, hogy mit készül tenni.
7. vers
„Kétszáz dénár árú kenyér nem elég nekik, hogy mindenikőjük csak keveset is kapjon” – felelte neki Fülöp.
8. vers
Megszólalt erre az egyik tanítvány is, Simon Péter testvére, András, és ezt mondta neki:
9. vers
„Van itt egy kis gyermek, akinek öt árpakenyere és két halacskája van. De mi az ennyinek?”
10. vers
Jézus azonban így szólt: „Fektessétek a fűbe az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Ledőlt erre szám szerint, mintegy ötezer férfi.
11. vers
Jézus most fogta a kenyereket, hálát adott és szétosztotta a fekvő embereknek, hasonlóképpen osztott a halakból is, amennyit csak akartak.
12. vers
Mikor már jóllaktak, azt mondta tanítványainak: „Gyűjtsétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi el ne vesszen.”
13. vers
Össze is gyűjtötték, és tizenkét kosarat töltöttek meg azokkal a darabokkal, amelyek az öt árpakenyérből az étkezők után megmaradtak.
14. vers
Mikor az emberek látták a jelt, amelyet tett, azt rebesgették, hogy valóban ő a próféta, aki a világra eljövendő.
15. vers
Jézus ekkor, miután észrevette azt a szándékukat, hogy eljöjjenek, és őt elragadják azért, hogy királlyá tegyék, újra félrevonult a hegyre, de egyedül.
16. vers
Mikor már késő lett, tanítványai lementek a tóhoz,
17. vers
hajóba szálltak és útban voltak a tó túlsó partja felé Kapernaumba. Beállt már a sötétség, amikor Jézus még mindig nem ment hozzájuk,
18. vers
a tó pedig, mivel nagy szél fújt, háborgott.
19. vers
Körülbelül huszonöt-harminc stádiumnyira (5–6 km-re) eveztek, amikor látták, hogy Jézus a tengeren jár és közeledik a hajóhoz. Megijedtek.
20. vers
– „Én vagyok! Ne féljetek!” – szólott ő nekik.
21. vers
Be akarták venni a hajóba, s a hajó tüstént ott volt azon a földön, ahová utaztak.
22. vers
Másnap a tömeg a tó túlsó partján állott és látta, hogy nincs ott több hajó egynél, látta továbbá, hogy Jézus nem szállott be tanítványaival a hajóba, hanem csak a tanítványai indultak el.
23. vers
Tibériászból jöttek azonban csónakok annak a helynek közelébe, ahol azután, hogy az Úr hálát adott, kenyeret ettek.
24. vers
Mikor azután a tömeg látta, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a csónakokba és Kapernaumba mentek, hogy Jézust megkeressék.
25. vers
Mikor a tó túlsó partján rátaláltak, megkérdezték: „Rabbi, mikor érkeztél ide?”
26. vers
– „Bizony, bizony azt mondom néktek – felelte nekik Jézus –, ti nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem mert a kenyerekből ettetek és jóllaktatok.
27. vers
Ne az elvesző kenyéren munkálkodjatok, hanem azon a kenyéren, mely örök életre megmarad, melyet az embernek Fia fog nektek adni, mert erre az Atya ütött pecsétet.”
28. vers
Megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy az Isten munkáin dolgozhassunk?”
29. vers
„Istennek munkája az – felelte nekik Jézus –, hogy higgyetek abban, akit ő elküldött.”
30. vers
Azt kérdezték tőle: „De hát micsoda jelt teszel, hogy lássunk és higgyünk neked? Min munkálkodol?
31. vers
Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írva van: Az égből kenyeret adott nekik enni.”
32. vers
„Bizony, bizony azt mondom néktek – szólt most hozzájuk Jézus –, nem Mózes adta nektek a mennyből való kenyeret, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyből való kenyeret.
33. vers
Mert Isten kenyere az, aki a mennyből száll alá és életet ad a világnak.”
34. vers
– „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!” – mondták neki,
35. vers
mire Jézus azt felelte nekik: – „Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jő, meg nem éhezik, és aki bennem hisz, meg nem szomjazik soha.
36. vers
Ám én megmondtam néktek, hogy bár láttok, mégsem hisztek.
37. vers
Minden, amit Atyám nekem ad, elérkezik majd hozzám. S azt, aki hozzám jő, ki nem vetem.
38. vers
Mert nem azért szállottam le az égből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak akaratát, aki elküldött engem.
39. vers
Ez pedig annak akarata, aki engem elküldött, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit ő nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon.
40. vers
Mert az az én Atyám akarata, hogy örök élete legyen mindenkinek, aki látja a Fiút, és hisz benne, és hogy az utolsó napon azt én feltámasszam.”
41. vers
Ekkor a zsidók zúgolódtak ellene amiatt, hogy azt mondta: „Én vagyok az a kenyér, mely a mennyből száll alá”
42. vers
– és azt mondták: „Hát nem Jézus ő, a József fia, akinek mi atyját is, anyját is ismerjük? Hogy mondhatja hát: A mennyből szállottam alá?”
43. vers
„Ne zúgolódjatok egymás közt! – szólította meg őket Jézus.
44. vers
Senkinek nincs arra hatalma, hogy hozzám jöjjön, csak ha az Atya vonja, aki engem elküldött és én majd feltámasztom azt az utolsó napon.
45. vers
Meg van írva a prófétákban: Mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Mindenki, aki az Atyát hallgatta és nála tanult, hozzám jő.
46. vers
Nem mintha az Atyát másvalaki látta volna, mint az, aki az Atya mellől származik, annak volt alkalma látni az Atyát.
47. vers
Bizony, bizony azt mondom nektek, hogy annak, aki hisz, örök élete van.
49. vers
Atyáitok a mannát ették a pusztában és meghaltak.
50. vers
Ez az a kenyér, amely a mennyből száll alá, hogy bárki ehessék belőle, és meg ne haljon.
51. vers
Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből alászállott. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog. S az a kenyér; amelyet oda fogok adni a világ életéért, a húsom.”
52. vers
A zsidók most a felől harcoltak egymással: „Hogy adhatja ez nekünk enni a húsát?”
53. vers
Jézus tehát így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony azt mondom nektek: Ha nem eszitek az ember Fiának húsát, és nem isszátok a vérét, akkor nincsen bennetek az élet.
54. vers
Annak, aki húsomat eszi, és véremet issza, örök élete van, és én azt feltámasztom majd az utolsó napon.
55. vers
Mert húsom igazi étel és vérem igazi ital.
56. vers
Az, aki húsomat eszi, és véremet issza, bennem marad és én is abban.
57. vers
Minthogy engem az élő Atya küldött el és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, élni fog általam.
58. vers
Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá: ez a kenyér másként hat, mint az atyáitok kenyere, akik ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog.”
59. vers
Ezeket mondta, mikor Kapernaumban a zsinagógában tanított.
60. vers
Tanítványai közül sokan, amikor hallották, így szóltak: „Kemény beszéd ez. Ki hallgathatja?”
61. vers
Jézus, miután magában tudomása volt róla, hogy tanítványai zúgolódtak emiatt, így szólt hozzájuk: „Tőrbe ejt ez titeket?
62. vers
Hátha majd azt látjátok meg, hogy az embernek Fia felmegy oda, ahol előzőleg volt?
63. vers
A szellem az, aki megelevenít, a hús nem használ semmit. Azok a beszédek, amelyeket elmondtam nektek: szellem és élet.
64. vers
De vannak közöttetek némelyek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik azok, akik nem hisznek és ki az, aki elárulni készül őt.
65. vers
„Ezért mondottam nektek – beszélt tovább –, hogy senki sem jöhet hozzám, csak akinek Atyám megadta azt!”
66. vers
Ettől fogva a tanítványok közül sokan hátravonultak és többé nem jártak vele.
67. vers
Megkérdezte hát a tizenkettőt: „Hát ti nem akartok elmenni?”
68. vers
„Uram – felelte neki Simon Péter –, kihez mehetnénk? Örök élet beszédei vannak nálad.
69. vers
S mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje.”
70. vers
Jézus megszólalt: „Ugye, hogy tizenkettőt válogattam én ki közületek? – mondta nekik Jézus – és közületek egy vádoló.”
71. vers
Júdást, – karióti Simon fiát értette, ez készült őt elárulni, a tizenkettő közül az egyik.
Könyvek
