Az örömhír János szerint
20. fejezet
1. vers
A hét első napján, kora reggel, még szürkületkor kiment a sírhoz magdalai Mária s látta, hogy a sírról el van emelve a kő, elvették a követ.
2. vers
Erre elfutott Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz ment, akit Jézus kedvelt. – „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk hová tették!” – szólott hozzájuk.
3. vers
Mire Péter s az a másik tanítvány elindult és a sírhoz ment.
4. vers
Szaladva ment együtt a kettő, de az a másik tanítvány gyorsabban szaladva megelőzte Pétert és elsőnek ért a sírhoz.
5. vers
Betekintett és vásznakat látott, melyek ott hevertek, be azonban még nem ment.
6. vers
Őt követve megérkezett Simon Péter is és bement a sírba. Látta az ott heverő vásznakat,
7. vers
meg a keszkenőt, mely a fején volt, de az nem volt együtt a vásznakkal, hanem külön feküdt egy helyen összehajtogatva.
8. vers
Akkor bement a másik tanítvány is, aki előbb ért a sírhoz, s ő látott és hitt.
9. vers
Tudniillik még nem értették az írást, hogy a halottak közül fel kell támadnia.
10. vers
A tanítványok erre újra hazamentek.
11. vers
Mária sírva állott kinn a sírnál. Míg sírdogált, betekintett a sírba
12. vers
és két angyalt látott, amint fehér öltözetben ott ültek, egyik a fejnél, másik a lábnál, ahol Jézus teste feküdt.
13. vers
„Asszony, miért sírsz?” kérdezték az angyalok tőle. – „Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették” – felelte nekik.
14. vers
Mikor ezt mondta, hátrafordult és észrevette, hogy ott áll Jézus, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.
15. vers
„Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” – kérdezte Jézus tőle. Mária azt gondolta, hogy a kertész az, azért megkérdezte tőle: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem hová tetted, és majd én elviszem.”
16. vers
„Mária!” – szólította meg Jézus, az megfordult és héberül ezt mondta neki: „Rabbuni!”, ami azt jelenti: „Tanító.”
17. vers
„Ne nyúlj hozzám! – szólt hozzá Jézus –, hisz még nem mentem fel az Atyához. Menj el azonban testvéreimhez és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”
18. vers
Erre magdalai Mária elment és így adott hírt a tanítványoknak: „Láttam az Urat, és ezeket mondta nekem.”
19. vers
Azon a napon, a hét első napján, mikor már késő lett és mikor az ajtók ott, ahol a tanítványok voltak, a zsidóktól való félelem miatt zárva voltak, megjött Jézus és a középen megállott.” Békesség nektek!” – mondta nekik,
20. vers
és ezt mondván megmutatta nekik kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy meglátták az Urat.
21. vers
Majd újra szólt hozzájuk: „Békesség nektek! Amint engem küldött el az Atya, úgy küldelek el én is titeket.
22. vers
Miután ezt mondotta, rájuk lehelt és így szólt hozzájuk: „Vegyetek Szent Szellemet!
23. vers
Akiknek vétkeit megbocsátjátok, azoknak megbocsátják azokat, akikéit megtartjátok, azoknak megtartják.”
24. vers
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, akit Ikernek mondanak, nem volt velük, mikor Jézus eljött,
25. vers
de a többi tanítvány elmondta neki: „Láttuk az Urat!” Tamás azonban így szólt hozzájuk: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, s nem dugom ujjamat a szegek helyére, ha nem teszem kezemet az oldalába, én nem hiszek.”
26. vers
Nyolcadik napon újra benn voltak a tanítványok. Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, odajött Jézus, megállt a középen és így szólt: „Békesség nektek!”
27. vers
Azután Tamáshoz szólt: „Hozd ide az ujjadat és nézd meg a kezemet, hozd ide a kezedet és tedd az oldalamra és ne légy hitetlen, hanem hívő.”
28. vers
„Én Uram és én Istenem!” – szólt hozzá Tamás.
29. vers
Mire Jézus ezt mondta: „Mert látsz, hiszel? Boldogok, akik nem láttak és mégis hittek.”
30. vers
Ugyan számos és másféle jeleket is tett Jézus a tanítványok előtt, melyeket ebben a könyvben nem írtam meg.
31. vers
Ezeket azért írtam meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia és hogy ezt hívén életetek legyen az ő neve által.
Könyvek
