chapter 11
beteg vala kedig egy néminemű Lázár nevű, betániabeli kastélyból való, kinek Mária és Márta húgai valának.
a Mária kedig az vala, ki Urat kenettel megkente vala, és megtörlötte vala lábait az ő hajaival, kinek atyafia, Lázár beteg vala.
bocsátanak azért az ő húgai Jézushoz mondván: Uram, íme, akit szeretsz, beteg.
hallván kedig ezt Jézus mondá: ez betegség nem halálra való, hanem Istennek dicsőségére, hogy Istennek Fia dicsőíttessék amiatt.
szereti vala kedig Jézus Mártát és az ő húgát és Lázárt.
azért mikoron meghallá, hogy beteg volna, jóllehet, az időbe ugyanazon helyen marada két napig.
aztán annakutána mondá az ő tanítványinak: menjünk el ismét zsidóságba!
mondának neki a tanítványok: Mester, mostan is megkövezni keresnek vala téged a zsidók, és ismét odamégy?
felele Jézus: nemde tizenkét óra vagyon-e egy napon? ha valaki nappal jár, nem bántatik meg, mert ez világnak világosságát látja.
de aki éjjel jár, megbántatik, mert nincsen világosság őbenne.
ezeket szólá, és ezeknek utána mondá nekik: Lázár, a mi barátunk aluszik, de elmegyek, hogy álmából felkeltsem őtet.
mondának azért az ő tanítványi: Uram, ha aluszik, megtartatik.
Jézus kedig az ő haláláról mondta vala, de amazok azt alítják vala, hogy álomnak alvásáról mondaná.
akkor azért Jézus mondá nekik nyilván: Lázár meghalt,
és őrülöm tiértetek, hogy higgyetek, hogy ott nem voltam. de menjünk őhozzá!
mondá Tamás, ki mondatik kettősnek, a több tanítványoknak: menjünk el mi is, és haljunk meg vele!
odajöve azért Jézus, és találá őtet, hogy immár negyednapig feküdt volna a koporsóba.
vala kedig Betánia Jeruzsálemtől olymint tizenöt mélyföldnyire.
és sokan jöttek vala ki az zsidók közül Mártához és Máriához, hogy vigasztalnák őket a ő atyjukfiáról.
Márta azért mikoron hallá, hogy Jézus eljött volna, eleibe mene, Mária kedig otthon ül vala.
mondá azért Márta Jézusnak: Uram, ha itt voltál volna, az én atyámfia meg nem halt volna.
de mostan is tudom, hogy valamit Istentől kívánandasz, megadja neked Isten.
mondá neki Jézus: feltámad az te atyádfia.
mondá neki Márta: tudom, hogy feltámad a feltámadáskoron, az utolsó napon.
mondá neki Jézus: én vagyok az feltámadás és az élet. valaki énbennem hiszen, még ha meghal is, él.
és minden, ki él, és hiszen énbennem, meg nem hal mindörökké. hiszed-e ezt?
mondá neki: bizonyával, Uram, én hiszem, hogy te vagy az Krisztus, Istennek fia, ki ez világra jövendő vala.
és mikoron ezt mondotta volna, elmene, és hívá Máriát, az ő húgát titkon mondván: a Mester itt vagyon, és téged hív.
amaz hogy hallá, hamar felkele, és hozzá mene.
mert még nem jött vala a kastélyba Jézus, hanem azon helyen vala, hol Márta eleibe ment vala.
a zsidók kedig, kik ott a házba valának, és vigasztalják vala őtet, mikoron látták volna Máriát, hogy hamar kelt volna fel, és kiment volna, utánamenének mondván: a koporsóhoz megyen, hogy sírjon ott.
Mária azért mikoron jött volna oda, hol Jézus vala, látván őtet lábaihoz esék, és mondá neki: Uram, ha itt voltál volna, nem halt volna meg az én atyámfia.
Jézus azért mikoron látná őtet, hogy sírna, és a zsidókat is, kik vele jöttenek vala, hogy sírnának, megbúsula lelkébe, és megháborítá magát,
és mondá: hova helyheztették őtet? mondának neki: Uram, jöjj el, lásd meg!
elfakada sírva Jézus.
mondának azért a zsidók: ím, mint szereti volt őtet!
nekik kedig mondának: ez, ki a vaknak szemét megnyitotta, nem tehette, hogy meg ne halt volna ez?
azért Jézus ismét megbúsulván ő magába jöve a koporsóhoz. vala kedig a koporsó egy barlang, és követ tettek vala rá.
mondá Jézus: vegyétek fel a követ! mondá neki Márta, annak húga, ki meghalt vala. Uram, immár dohos, mert negyednapja vagyon.
mondá neki Jézus: nemde megmondám-e neked, hogyha hiendesz, meglátod Istennek dicsőségét?
felvevék azért a követ az helyről, hol vala az, aki meghalt vala helyheztetve. Jézus kedig felemelvén az ő szemeit mondá: Atyám, hálát adok neked, mert meghallgattál engemet.
én kedig tudom vala, hogy mindenkoron meghallgatsz engemet. de az seregért, ki körüláll, mondám, hogy higgyék, mert te bocsáttál engemet.
és mikoron ezt mondotta volna, nagy felszóval üvölté: Lázár, jő ki!
és kijöve, aki meghalt vala. kinek kezei és lába is kötve valának sírbeli kötelékekkel, és az orcáját is bekötötték vala keszkenővel. mondá nekik Jézus: oldozzátok meg őtet, és hadd menjen el!
sokan azért a zsidók közül, kik jöttenek vala Máriához, és látták vala, miket Jézus tett volna, hínek őbenne.
némelyek kedig őközülük elmenének a farizeusokhoz, és megmondák nekik, melyeket tett volna Jézus.
annak okáért a papi fejedelmek és a farizeusok conciliumot gyűjtenek, és mondának vala: mit művelünk? mert ez ember sok csodát teszen.
ha ilyen módon hagyjuk őtet, mindnyájan neki hisznek, és eljönnek a rómabeliek, elveszik a mi helyünket mind népével egyetembe.
egy kedig őközülük, Kaifás nevű, mikoron az esztendőbe főpap volna, mondá nekik: ti nem tudtok valamit.
sem eszetekbe nem veszitek, hogy jobb nekünk, hogy egy meghaljon a népért, hogynem mind a teljes nép elvesszen.
ezt kedig ő magától nem mondá, de mikoron az esztendőbe főpap volna, prófétálá, hogy Jézus meghalandó volna a népért,
és nemcsak a népért, de hogy Istennek fiait, kik eloszlottak vala, egybegyűjtené.
az napságról fogva azért tanácsot tartanak egymással, hogy megölnék őtet.
Jézus azért immár nem szinte nyilván jár vala a zsidók között, de elmene onnét a tartományba, ki a pusztához közel vagyon, a városba, mely mondatik Efraimnak, és ott vala az ő tanítványival.
közel vala kedig a zsidóknak húsvétjuk, és sokan menének fel Jeruzsálembe a tartományból húsvét előtt, hogy megtisztítanák magukat.
keresik vala azért Jézust, és beszélnek vala önköztük állván a templomba: mi láttatik nektek, hogy nem jött fel ez ünnepnapra?
a főpapok kedig és a farizeusok parancsolatot adtak vala ki, hogyha valaki megtudná, hol volna, megmondaná, hogy megfognák őtet.