Pál levele a rómaiakhoz

chapter 11


Chapters:


verse #1

Kérdem hát: Csak nem taszította el Isten az ő népét? Szó sem lehet róla. Hisz én is izraelita vagyok, Ábrahám magvából, Benjámin törzséből.


verse #2

Isten nem taszította el népét, melyet eleve felismert. Hát nem tudjátok, hogy Illés történetével mit akar mondani az írás? Hogy hogyan beszél Illés Istenhez Izráel ellen?


verse #3

„Uram, prófétáidat meggyilkolták, oltáraidat lerontották, én maradtam meg egyedül, és nekem is lelkemre törnek.”


verse #4

És mit is mond erre az isteni kijelentés? „Meghagytam magamnak hétezer férfiút, akik nem hajtottak térdet Baálnak.”


verse #5

Ugyanígy a kegyelem kiválasztásához ragaszkodva, a mai időben is hagyott maradékot Isten.


verse #6

Ha kegyelemből tette, akkor nem tettek alapján, mert akkor a kegyelem nem volna már kegyelem.


verse #7

Mi hát a helyzet? Izráel azt, amit keres, nem érte el, a kiválasztottak ellenben elérték, míg a többiek megkövesedtek, ahogy írva is áll:


verse #8

„Isten a bódultság szellemét adta nekik egész a mai napig: oly szemet, mely nem lát, és olyan fület, mely nem hall.”


verse #9

Dávid meg ezt mondja: „Asztaluk tőrré legyen nékik és hálóvá, megbotlássá és visszafizetéssé,


verse #10

szemük sötétedjék el, hogy ne lássanak, hátukat mindenkorra görbítsd meg.”


verse #11

Kérdem hát: Azért botlottak meg, hogy végképp elessenek? Szó sem lehet róla. Elesésük menekülést hoz a nemzeteknek, hogy később ők maguk féltékenységre ingerlődjenek.


verse #12

Ha pedig elesésük gazdagságot hozott a világnak, és vereségük gazdagságot szerzett a nemzeteknek, mennyivel többet jelent majd teljességre jutásuk.


verse #13

Hozzátok, nemzetekhez szólok: Amennyiben én a nemzetek apostola vagyok, szolgálatomnak szereznék dicsőséget azzal,


verse #14

ha saját húsomat valamiképpen féltékenységre ingerelhetném, és közülük egyeseket megmenthetnék.


verse #15

Mert ha elvettetésük a világnak megbékülést hozott, mi mást hozhat akkor visszafogadtatásuk, mint halottak közül feltámadó életet?


verse #16

Ha pedig a zsenge szent, a tészta is az lesz. Ha a gyökér szent, az ágak is azok.


verse #17

Ha az ágak közül egyeseket kitörtek és téged vadolajfa létedre helyükbe oltottak, úgyhogy a szelíd olajfa bőzsírú gyökerének vele együtt részesévé lettél,


verse #18

ne dicsekedjél az ágak ellenében. Ha mégis dicsekednél, tudd meg: Nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.


verse #19

Azt mondod: Kitörték az ágakat, hogy engem beoltsanak?


verse #20

Helyes. Hitetlenség az oka, hogy kitörték őket, téged pedig a hit tart egyenesen. Ne jártasd eszed a magas dolgokon, hanem félj.


verse #21

Ha az Isten a természetes ágakat nem kímélte, téged sem fog megkímélni.


verse #22

Tekints azért Isten jóságos és szigorú voltára, az elesőkkel szemben Isten szigorúságára, veled szemben jóságos voltára, ha ugyan a jóságosságnál megmaradsz, egyébként téged is kivágnak.


verse #23

Azokat, ha nem maradnak meg a hitetlenségben, újra be fogja oltani, Istennek van arra hatalma, hogy újra beoltsa őket.


verse #24

Ha téged a természetednek megfelelő vadolajfából kivághattak, és természet ellenére a nemes olajfába beolthattak, mennyivel inkább fogják őket a magukéba, a természetüknek megfelelő olajfába beoltani.


verse #25

Mert hogy ne a magatok eszétől vezettessétek magatokat testvéreim, akarom, hogy értsétek meg azt a titkot, hogy részleges megkövesedés támadt Izráelen mindaddig, míg a nemzetekből kiváló, teljes szám be nem jut.


verse #26

Így fog aztán egész Izráel megmenekülni, mint írva van: „Megérkezik Sionból az, aki kiragadja őket, aki Jákóbtól az istentelenséget elhárítja,


verse #27

és akkor én ilyen szövetséget kötök velük: Elveszem vétkeiket.”


verse #28

Az örömüzenetnek megfelelően most ugyan ellenségek tiértetek, a kiválasztásnak megfelelően azonban szeretettek az atyákért.


verse #29

Mert a kegyelemajándékok és Isten meghívása megbánhatatlanok.


verse #30

Mert ahogy egykor ti is megtagadtátok az engedelmességet Istennek, most ellenben ezek engedetlensége következtében könyörületet nyertetek,


verse #31

úgy ők is – most ugyan megtagadták a rajtatok gyakorolt könyörülettel szemben az engedelmességet – azért, hogy utóbb ők is könyörületet nyerjenek.


verse #32

Mert az Isten az összes embereket engedetlenségbe zárta össze, hogy valamennyin könyörülhessen.


verse #33

Óh milyen mélységesen gazdag Istennek bölcsessége és tudománya. Milyen kifürkészhetetlenek ítéletei és kinyomozhatatlanok útjai.


verse #34

Ugyan kiismerte-e valaki az Úr értelmét? Lett-e valaki neki tanácsosa?


verse #35

Adott-e valaki neki előre, hogy annak visszafizetését várhassa?


verse #36

Mert belőle jött elő, rajta keresztül megy és őfelé halad minden. Övé a dicsőség mind az örök korokig. Ámen.

Chapters:


Books