Pál levele a rómaiakhoz

chapter 5


Chapters:


verse #1

Miután tehát a hit alapján igazságosakká lettünk, legyünk békességben Istennel, Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül,


verse #2

akin keresztül szabadon járulhatunk ahhoz a kegyelemhez, melynek révén állunk, és az Isten dicsőségének reménységével is dicsekedhetünk.


verse #3

Sőt nem egyedül ezzel, hanem dicsekedjünk a nyomorúságokkal is, miután tudjuk, hogy a nyomorúság állhatatosságot munkál,


verse #4

az állhatatosság kipróbáltságot, a kipróbáltság reménységet.


verse #5

A reménység pedig nem szégyeníthet meg, mivel Isten szeretete a nekünk adott Szent Szellemen keresztül ki van öntve szívünkbe,


verse #6

ha ugyan igaz, hogy a Krisztus, még mikor erőtlenek voltunk, a kijelölt időben meghalt az istentelenekért,


verse #7

akkor, amikor még az igazságosokért is alig hal meg valaki. A jóért ugyanis hamarabb elszánja magát valaki a halálra.


verse #8

Irántunk való szeretetét éppen azzal bizonyította Isten, hogy a Krisztus akkor halt meg értünk, mikor még vétkesek voltunk.


verse #9

Azután tehát, hogy igazságosakká tett minket, sokkal inkább meg fogunk menekülni a haragtól vére hatalmával őrajta keresztül.


verse #10

Mert ha akkor, mikor ellenségek voltunk, Fiának halálán át megbékéltünk Istennel, mennyivel inkább mentetünk meg a Belőle belénk ömlő élet révén most, mikor már megbékéltünk,


verse #11

sőt mikor már dicsekedhetünk is az Istennel Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül, ki által most a megbékülést elnyertük.


verse #12

Számot kell tehát vetnünk a következőkkel: egyik oldalon a vétket látjuk, mely egy emberen keresztül jött be a világba, a vétken keresztül meg a halál jött be, s ekképp a halál minden emberig elhatolt, amennyiben mindnyájan vétkeztek.


verse #13

Hiszen a törvényig is volt vétek a világban, de ha nincs törvény, a vétket nem róják fel.


verse #14

A halál mégis uralomra jutott Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem Ádám eleséséhez hasonlóan vétkeztek, ki az eljövendőnek (a második Ádámnak) az előképe.


verse #15

A másik oldalon ott látjuk a kegyelmet, mellyel nem úgy vagyunk, mint az eleséssel. Ha ugyanis az egynek elesése a sokat halálra vitte, sokkal nagyobb az egy embernek, a Krisztus Jézusnak kegyelmén át az Isten kegyelmének és ingyen ajándékának hatása a sokakra.


verse #16

Nem hatott úgy az ingyen ajándék, mint hatott a vétek azon az egyen át, aki vétkezett. Egyik oldalon az ítélet egy elesés alapján vált kárhoztató ítéletté, a másik oldalon a kegyelemajándék lett sok elesésből megigazulás útjává.


verse #17

Ha ugyanis egynek elesése a halált azon az egyen keresztül uralomra juttathatta, mennyivel inkább kell uralkodniuk az egy Krisztus Jézuson keresztül az élet hatalmával azoknak, akik bőségben kapták a kegyelmet és az igazságosság ajándékát.


verse #18

Mint ahogy tehát egy elesésen keresztül a kárhoztató ítélet minden emberig elhatolt, úgy hozza el a kegyelem egynek megigazító munkáján át az életadó megigazulást minden emberre.


verse #19

Mint ahogy ugyanis egy ember engedetlensége a sok embert a vétkesség állapotába döntötte, úgy egy ember engedelmessége a sok embert az igazságosság állapotába fogja visszaállítani.


verse #20

A törvény pedig azért csúszott be a kegyelem mellett, hogy megsokasítsa az elesést. De ahol a vétek megsokasodott, ott – azt messze felülmúlva – megszaporodott a kegyelem,


verse #21

hogy amiképpen a vétek a halálban uralomra jutott, úgy a kegyelem is uralomra jusson az igazságosságon át, hogy Urunkon, a Krisztus Jézuson keresztül elhozza az örök életet.

Chapters:


Books