Pál levele a rómaiakhoz

chapter 8


Chapters:


verse #1

Következőleg semmi kárhoztató ítélet nem szól azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,


verse #2

mert a Krisztus Jézusban az élet Szellemének törvénye megszabadított téged a vétek és halál törvényétől.


verse #3

Amire ugyanis a törvénynek nem volt képessége, mert a hús erőtlenné tette, azt véghez vitte az Isten, mikor a húsban a vétket elítélte azzal, hogy a vétkes hús hasonmásában és a vétek miatt saját Fiát küldte el,


verse #4

hogy a törvény igazságos követelései beteljesedjenek bennünk, akiknek járását-kelését nem a hús vezérli, hanem a szellem.


verse #5

A húshoz igazodók ugyanis a hús dolgain jártatják eszüket, de a szellemhez igazodók a szellem dolgain.


verse #6

A hús észjárása ugyanis halálra visz, a szellem észjárása ellenben életre és békességre.


verse #7

Ezért a hús észjárása ellenségeskedés Isten ellen, Isten törvényének ugyanis nem veti magát alá, minthogy nem is képes rá.


verse #8

A húsban élők Istennek nem tetszhetnek.


verse #9

Ti azonban nem a húsban éltek, hanem szellemben, ha csakugyan Istennek Szelleme lakik bennetek. Ha pedig valakinek a Krisztus Szelleme nem birtoka, az nem is övé.


verse #10

Ha ellenben a Krisztus bennetek van, a test holt ugyan a vétek következtében, de a szellem élet azért, hogy igazságosságot munkálhasson.


verse #11

Ha pedig annak Szelleme, aki Jézust a halottak közül feltámasztotta bennetek lakik, az, aki a Krisztus Jézust a halottak közül feltámasztotta, a bennetek lakó Szellem által a ti halandó testeteket is meg fogja eleveníteni.


verse #12

Következőleg, testvéreim, adósok vagyunk, nem a hús adósai, hogy a hús kívánata szerint éljünk.


verse #13

Ha ugyanis a hús kívánata szerint éltek, meg kell halnotok. De ha a szellemmel azt, amit a hús művel, megölitek, élni fogtok.


verse #14

Mindazok ugyanis, akiket Isten Szelleme indít, Istennek fiai.


verse #15

Mert nem rabszolgaság szellemét kaptátok újra, hogy féljetek, hanem a fiúvá fogadás szellemét kaptátok, aki által így kiáltunk: „Abba, Atya!”


verse #16

Maga a Szellem a mi szellemünkkel együtt tesz tanúságot arról, hogy Isten gyermekei vagyunk.


verse #17

Ha pedig gyermekek örökösök is, Istennek örökösei, a Krisztusnak örököstársai, ha csakugyan együtt szenvedünk vele, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.


verse #18

Úgy számítom ugyanis, hogy a mostani idő szenvedései nem érdemlik meg, hogy összehasonlítsuk őket azzal a dicsőséggel, melyről értünk egyszer a lepel le fog hullani.


verse #19

Mert a teremtés feszültségben és epedve várja Isten fiainak lelepleződését.


verse #20

A teremtés tudniillik hiábavalóságnak van alávetve, nem önként, hanem azért, aki alávetette,


verse #21

azzal a nekünk adott reménységgel, hogy maga a teremtés is meg fog szabadulni a romlandóság rabszolgaságából, és átjut az Isten fiainak dicsőséges szabadságába.


verse #22

Tudjuk ugyanis, hogy az egész teremtés mostanáig együtt sóhajtozik, és együtt vajúdik.


verse #23

Sőt nemcsak ők, hanem mi, a Szellem zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk, mert a fiúvá fogadtatást várjuk, azaz testünknek megváltását.


verse #24

Mert a mi megmentésünk reménységre szól, a reménység pedig, ha látjuk, nem reménység. Mert, amit látunk, minek azt remélni is?


verse #25

Ám ha azt, amit nem látunk, reméljük, akkor állhatatossággal várjuk is.


verse #26

Ugyanígy jön még a Szellem is segítségére erőtlenségünknek, mert azt, hogy mit imádkozzunk, és hogy azt hogyan kell tennünk, nem tudjuk, de maga a Szellem jár közben értünk hangtalan sóhajtásokkal.


verse #27

Az pedig, aki a szíveket fürkészi, tudja, mi a Szellem törekvése, mert ő Istenhez igazodva jár közben a szentekért.


verse #28

Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden összedolgozik a javukra, miután az Isten előzetes terve szerint (való kifejlődésre) elhívottak,


verse #29

mert akiket eleve felismert, azokat a többiektől eleve különválasztotta, hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, hogy így Isten Fia sok testvér között az elsőszülött legyen.


verse #30

Akiket pedig eleve különválasztott, azokat el is hívta, akiket elhívott, azokat igazságosakká tette, akiket igazságosakká tett, azokat meg is dicsőítette.


verse #31

Mit is fűzhetünk még ezekhez? Ha Isten értünk, ki tehet ellenünk?


verse #32

Aki saját Fiát nem kímélte, hanem érettünk, mindnyájunkért odaadta, hogyan ne adna kegyelemből vele együtt mindent minékünk?


verse #33

Ki emelhet vádat Isten kiválasztottjai ellen? Isten, aki igazságosságot ad?


verse #34

Ki kárhoztat? A Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt aki feltámadott, aki Isten jobbján van, aki közben is jár érettünk?


verse #35

Ki szakíthat el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongatás, üldözés, ínség, mezítelenség, veszedelem vagy kard?


verse #36

Mint ahogy írva is van: „Érted egész nap ölnek minket, annyiba vesznek, mint vágójuhokat.”


verse #37

Ám mi mindezekben győzteseknél is többek vagyunk azon keresztül, aki minket megszeretett.


verse #38

Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem elkövetkezők, sem hatalmak


verse #39

sem magasságban, sem mélységben lakók, sem semmi más teremtés sem képes elszakítani minket Isten szeretetétől, melyhez Urunkban, a Krisztus Jézusban jutottunk.

Chapters:


Books