Az örömhír János szerint

chapter 4


Chapters:


verse #1

Amint most már az Úr észrevette, hogy a farizeusok meghallották, hogy Jézus több tanítványt szerez és merít be, mint János –


verse #2

noha Jézus maga nem merített be, csak a tanítványai –,


verse #3

elhagyta Júdeát és ismét Galileába távozott.


verse #4

Szamárián kellett keresztül mennie.


verse #5

Eljutott Szamáriának egyik városába, melyet Szikárnak neveznek, mely szomszédja annak a teleknek, amelyet Jákób a fiának, Józsefnek adott.


verse #6

Itt volt a Jákób forrása. Jézus itt, az utazástól fáradtan, úgy ahogy volt, leült a forráshoz. Körülbelül hatodik óra volt.


verse #7

Szamáriából egy asszony jött vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!”


verse #8

Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vásároljanak.


verse #9

A szamáriai asszony megkérdezte őt: „Zsidó létedre, hogy kérhetsz tőlem inni, mikor én szamáriai asszony vagyok?” A zsidók ugyanis nem társalognak a szamáriaiakkal.


verse #10

Jézus így felelt neki: „Ha ismernéd az Isten ajándékát és tudnád, hogy ki az, aki neked azt mondta: Adj innom! – te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.”


verse #11

„Uram – felelte az neki –, vedred sincs, a kút is mély. Honnan volna neked élő vized?


verse #12

Vajon nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki a forrást adta nekünk? Hiszen ő maga is ebből ivott, meg a fiai is, az állatai is.”


verse #13

Jézus ezt felelte neki: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik,


verse #14

de aki abból a vízből iszik, melyet majd én adok neki, többé soha meg nem szomjazik, hanem az a víz, melyet majd én adok néki, örök életre buzgó víznek forrásává válik benne.”


verse #15

„Uram – szólt hozzá az asszony –, add nekem ezt a vizet, hogy meg ne szomjazzam, és hogy többet ne járjak ide meríteni.”


verse #16

„Eredj el – mondta neki Jézus –, hívd el a férjedet és jöjj ide!”


verse #17

„Nincs férjem” – felelt az asszony, mire Jézus így szólt hozzá: „Helyesen mondtad, hogy nincs férjem,


verse #18

mert öt férjed volt, és akid most van, nem férjed. Ezzel igazat mondottál.”


verse #19

„Uram! – mondta neki az asszony –, látom már, hogy próféta vagy.


verse #20

Atyáink ezen a hegyen borultak le Istent imádni, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádni kell őt.


verse #21

„Higgy nekem – mondta neki Jézus, jön egy óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát.


verse #22

Ti azt imádjátok, amit nem ismertek. Mi azt imádjuk, amit ismerünk, mert a megmentés a zsidók közül ered.


verse #23

De jön egy óra, és az most van, amikor az igazi imádók az Atyát szellemben és igazságban fogják imádni, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának.


verse #24

Szellem az Isten, és az imádóknak szellemben és igazságban kell őt imádniuk.”


verse #25

„Tudom, hogy Messiás jön – mondotta neki az asszony –, akit Krisztusnak mondanak. Ha az eljön, mindent tudtunkra fog adni.”


verse #26

„Én vagyok az – szólt neki Jézus –, aki veled beszélek.”


verse #27

Ennél a szónál megérkeztek a tanítványai és elcsodálkoztak, hogy asszonnyal beszél. Mégsem kérdezte senki: „Mit akarsz vele?” vagy: „Miért beszélsz vele?”


verse #28

Az asszony most otthagyta a vedrét, elment a városba és így szólt az emberekhez:


verse #29

„Jertek, lássatok egy embert, aki mindent megmondott nekem, amit tettem! Vajon nem ő-e a Krisztus?”


verse #30

Elmentek a városból és megérkeztek hozzá.


verse #31

Közben arra kérték őt a tanítványok: „Rabbi, egyél.”


verse #32

De ő így felelt nekik: „Van nekem eledelem, melyről ti nem tudtok.”


verse #33

„Vajon valaki enni hozott neki?” – kérdezték a tanítványok egymástól,


verse #34

Jézus ezt mondta nekik: „Az én eledelem, hogy annak akaratát tegyem, aki elküldött engem és bevégezzem az ő művét.


verse #35

Nem ti mondogatjátok, hogy még négy hónap és eljő az aratás? Lám, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a tájakat, hogy fehérek már, aratásra készek.


verse #36

Már az arató elnyeri bérét, és gyümölcsöt gyűjt örök életre, hogy a magvető és az arató együtt örüljön.


verse #37

Mert abban igaz a mondás, hogy más a magvető és más az arató!


verse #38

Én olyan aratásba küldöttelek titeket, amelynek vetésével nem ti fáradtatok. Mások fáradtak s ti abba léptetek be, amiért azok fáradtak.”


verse #39

Abból a városból a szamaritánusok közül sokan hittek őbenne az asszony beszédéért, aki tanúságot tett: „Mindent megmondott nekem, amit tettem.”


verse #40

Mikor a szamaritánusok hozzámentek, kérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig.


verse #41

És sokkal többen hittek az ő saját beszédéért.


verse #42

Azt mondták az asszonynak: „Többé már nem a te beszédedért hiszünk. Magunk is hallottuk és tudjuk, hogy ő a világ Megmentője valóban.


verse #43

Két nap múlva elment onnan Galileába.


verse #44

Maga Jézus tett ugyanis tanúságot arról, hogy a prófétának nincs becsülete a saját hazájában.


verse #45

Mikor most Galileába érkezett, elfogadták őt a galileaiak, miután mindent láttak, amit Jeruzsálemben az ünnepen tett. Mert ők is elmentek az ünnepre.


verse #46

Ismét a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Volt Kapernaumban egy királyi udvari ember, akinek a fia elerőtlenült.


verse #47

Mikor az az ember meghallotta, hogy Jézus Júdeából megérkezett Galileába, hozzá utazott és megkérte, hogy menjen le és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van.


verse #48

Erre így szólt Jézus: „Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.”


verse #49

Mire a királyi ember azt felelte neki: „Uram, jöjj alá, mielőtt meghal gyermekem!”


verse #50

„Csak utazzál el – mondta neki Jézus –, fiad él!” Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott és elutazott.


verse #51

Még alászállóban volt, amikor rabszolgái szembejöttek vele, és hírül hozták, hogy gyermeke él.


verse #52

Megtudakolta tőlük az órát, amelyben megkönnyebbedett és azok azt felelték neki, hogy tegnap a hetedik órában hagyta el a láz.


verse #53

Felismerte az apa, hogy ugyanabban az órában, amelyben Jézus azt mondta neki: „Fiad él.” És hitt maga is, egész háza is.


verse #54

Ezt újra második jelül tette Jézus, miután Júdeából Galileába ment.

Chapters:


Books