Az örömhír János szerint

chapter 8


Chapters:


verse #1

Jézus pedig útnak indult az Olajfák hegyére.


verse #2

Korán reggel azonban ismét megjelent a szenthelyen. Az egész nép hozzágyűlt s ő leült és úgy tanította őket.


verse #3

Közben az írástudók és farizeusok egy asszonyt vezettek eléje, kit házasságtörésen kaptak, és azt a középre állították.


verse #4

„Tanító – szóltak –, ezt az asszonyt tetten érték éppen, amikor házasságot tört.


verse #5

Mózes a törvényben azt parancsolta nekünk, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?”


verse #6

De ezt csak azért mondták, kísértésképpen, hogy legyen mivel vádolniuk őt. Jézus ezalatt lehajolva ujjával írt a földre.


verse #7

Mikor azok kitartón kérdezték őt, felemelte fejét és ezt felelte nekik: „Aki közületek nem vétkezett, az vesse rá az első követ.”


verse #8

Azután megint lehajolt és tovább írt a földre.


verse #9

Azok, ahogy ezt hallották (lelkiismeretüktől meggyőzetve), eltávoztak, először a vének, azután a többi mind egy szálig, úgyhogy egyedül maradtak ő, meg a középen álló asszony.


verse #10

Ekkor felemelte fejét és megkérdezte a nőt: „Asszony, hol vannak ők? Senki sem kárhoztatott téged?”


verse #11

„Senki, Uram!” – felelte az, mire Jézus ezt mondta: „Én sem kárhoztatlak. Eredj el, de tovább ne vétkezzél.”


verse #12

Azután újra szólt hozzájuk Jézus és ezt mondta: „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem az élet világossága az övé.”


verse #13

Azt mondták neki a farizeusok: „Te magad teszel magad mellett tanúságot, tanúságtételed nem igaz.”


verse #14

De Jézus megfelelt nekik: „Még ha magam tanúskodom is magam mellett, tanúságtételem igaz, mert tudom, honnan jöttem és hová megyek, ti azonban nem tudjátok, honnan jövök és hová megyek.


verse #15

Ti hús szerint ítéltek. Én nem ítélek senkit.


verse #16

Még ha ítélnék is, ítéletem igaz, mert nem egyedül vagyok, hanem mellettem van az is, aki küldött engem.


verse #17

A ti törvényetekben meg van írva, hogy két ember tanúságtétele igaz.


verse #18

Én vagyok, aki tanúságot teszek magam mellett, és tanúságot tesz felőlem az, aki elküldött engem, az Atya.”


verse #19

„Hol van a te Atyád?” – kérdezték tőle. Jézus így felelt: „Se engem nem ismertek, sem Atyámat, ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.”


verse #20

Ezeket a beszédeket a kincstárnál tartotta, miközben a szenthelyen tanított. És senki sem tartóztatta le, mert még nem jött el az órája.


verse #21

Ismét szólt hozzájuk: „Én elmegyek s ti keresni fogtok engem, de vétketekben fogtok meghalni. Ahová én megyek, ti oda nem jöhettek.”


verse #22

A zsidók ezt kérdezték: „Talán meg akarja magát ölni, hogy azt mondja, ahová én megyek, ti oda nem jöhettek?”


verse #23

Majd így szólt hozzájuk: „Ti az alant levők közül valók vagytok, én a fent levők közül való vagyok. Ti ebből a világból valók vagytok, én nem vagyok ebből a világból való.


verse #24

Megmondtam nektek, hogy vétkeitekben fogtok meghalni. Ha ugyanis nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok vétkeitekben.”


verse #25

„Ki vagy hát te?” – kérdezték tőle. Jézus ezt mondta nekik: „Amit kezdettől fogva szólok nektek.


verse #26

Sok beszélni és ítélni valóm van felőletek, de az, aki engem elküldött, igaz, és én, csak amit tőle hallottam, azt szólom a világba.”


verse #27

Nem vették észre, hogy az Atyát említette nekik.


verse #28

„Ha majd felemelitek az embernek Fiát – mondta Jézus –, akkor fel fogjátok ismerni, hogy én vagyok, s hogy semmit sem teszek magamtól, hanem ahogy az Atya tanított engem úgy beszélem e dolgokat.


verse #29

Az, aki küldött engem, velem van, nem hagyott engem egyedül, mert mindenkor neki tetsző dolgokat cselekszem.”


verse #30

Mikor ezeket mondta, sokan hittek benne.


verse #31

Jézus azután így szólt azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: „Ha megmaradtok beszédemben, valóban tanítványaim vagytok


verse #32

és akkor meg fogjátok ismerni az igazságot, és az igazság szabadokká fog tenni titeket.”


verse #33

„Ábrahám magva vagyunk – felelték neki –, soha, senkinek rabszolgái nem voltunk, hogy mondhatod hát, hogy szabadokká lesztek?”


verse #34

„Bizony, bizony azt mondom nektek – felelte nekik Jézus –, hogy mindaz, aki teszi a vétket, rabszolgája a véteknek.


verse #35

A rabszolga pedig nem marad örökké a házban, a fiú marad meg örökre.


verse #36

Így hát, ha a Fiú szabadít meg titeket, akkor lesztek tényleg szabadokká.


verse #37

Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok, de engem megölni igyekeztek, mert beszédem nem fér meg bennetek.


verse #38

Én, amit Atyámnál láttam, azt beszélem, ti is azt teszitek, amit atyátoknál hallottatok.”


verse #39

„A mi atyánk Ábrahám” – felelték neki. Jézus meg ezt mondta nekik: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, Ábrahám tetteit teszitek,


verse #40

ámde ti megölni igyekeztek engem, engem (az embert), aki megmondtam nektek az igazságot, amit az Isten mellől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte.


verse #41

Ti a ti atyátok tetteit teszitek.” – „Nem születtünk mi paráznaságból – felelték neki –, egy Atyánk van: Isten.”


verse #42

Jézus ezt felelte nekik: „Ha Isten volna Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől jöttem, és úgy vagyok itt. Mert nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem.


verse #43

Miért nem ismertek rá arra, amit beszélek? Azért, mert nem vagytok képesek meghallgatni, amit mondok.


verse #44

Ti a vádló atyjától valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok megtenni. Az kezdettől fogva embergyilkos volt, nem állott meg az igazságban, mert az igazság nincs benne. Akkor a magáéból beszél, amikor a hazugságot szólja, mert hazug ő és a hazugságnak atyja.


verse #45

De mert én az igazságot szólom, nem hisztek nekem.


verse #46

Közületek ki bizonyít rám vétket? Ha meg az igazságot mondom, miért nem hisztek nekem?


verse #47

Aki Istenből való, hallgatja Isten beszédeit. Ti azért nem hallgatjátok, mert nem Istentől valók vagytok.”


verse #48

Megszólaltak a zsidók: „Nem helyesen mondjuk-e, hogy szamaritánus vagy és ördögi szellem van benned?”


verse #49

„Bennem nincs ördögi szellem – felelte Jézus –, ellenkezőleg, megbecsülöm Atyámat, ti azonban nem becsültök engem.


verse #50

Én nem keresem a magam dicsőségét, van, aki megkeresse és megítélje.


verse #51

Bizony, bizony azt mondom nektek, ha valaki megőrzi beszédemet, soha nem lát halált.”


verse #52

„Most tudjuk hát, hogy ördögi szellem van benned – mondták neki a zsidók. – Ábrahám meghalt, a próféták is. Te meg azt mondod: Ha valaki megőrzi beszédemet, soha nem kóstol halált.


verse #53

Nagyobb vagy te atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed te magad?”


verse #54

Jézus ezt felelte: „Ha én magam dicsőítem magamat, dicsőségem semmit sem ér. Van, aki engem megdicsőítsen: Atyám, akiről azt mondjátok: Ő a mi Istenünk.


verse #55

De ti nem ismertétek őt, én ellenben ismerem őt, ha azt mondanám: Nem ismerem őt, hozzátok hasonló hazuggá lennék. Ám én ismerem őt, és beszédét megőrzöm.


verse #56

Atyátok, Ábrahám ujjongott annak, hogy meglátja az én napomat, meg is látta, meg is örült.”


verse #57

„Ötven éves sem vagy és láttad Ábrahámot?” – kérdezték tőle a zsidók.


verse #58

Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony azt mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én öröktől fogva vagyok.”


verse #59

Köveket emeltek fel, hogy reája vessék. Jézus azonban elrejtőzött és kiment a szenthelyről.

Chapters:


Books